Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1940

Index

Az Istenben és az isteni Üdvözítőben való hit meggyöngült, az erkölcsi elvek világossága a lelkekben elhomályosult, a szilárdságnak és biztonságnak egyetlen alapja megingott, amelyen a lelkek és dolgok belső és külső, magán és nyilvános rendje felépül, amely egyedül van hivatva az államok jólétét megszülni és épen fenntartani. Az is biztos, hogy amikor Európa népei a keresztény intézményektől és parancsoktól teremtett testvéri szövetségben éltek, nem hiányoztak a széthúzások, a felforgatások, a pusztító háborúk, de soha talán máskor nem voltak az emberek lélekben úgy megtörve és elcsüggedve, mint a jelenben, amikor keserű félelemmel látják, menynyire nehéz orvoslást találni bajaikra. Míg ellenkezőleg a közelmúlt időkben az értelem előtt ismert és tudott dolog volt, mi tiltott, mi nem, mi szabad, mi nem szabad és ez a feszültségeket, az ellentéteket megkönnyítette, a feltámadt vágyakat korlátozta és így utat nyitott az ellentétek tisztességes megoldására. De a mai időkben nemcsak a fékezhetetlen becsvágy heves felindulásaiból származnak az ellentétek, hanem inkább a belső lelkiismereti zavarból, lelki krízisekből, amelyek felforgatják a magán és a nyilvános erkölcsiségnek és tisztességnek egészséges elveit. A szeretet törvényeinek elfeledése. A sokféle és különböző tévelyek között, amelyek a vallási parancsok és erkölcsi szabályok megvetéséből és meggyalázásából mint mérgezett forrásból származnak, különösen kettőre hívjuk fel figyelmeteket, Tisztelendő Testvérek, mint amelyek majdnem lehetetlenné vagy legalábbis kétségessé és bizonytalanná teszik a népek békés együttélését. Az első veszélyes tévedés, amely ma igen el van terjedve, abban áll, hogy az emberek a szolidaritás és a szeretet törvényét elfeledik; azt a törvényt, amelyet a közös származás követel, az összes emberek közös értelmes természetének egyenlősége, bármely nemzethez tartozik, előír, mind pedig a megváltás áldozata, amelyet az Ür Krisztus a kereszt oltárán az Örök Atyának a lelkek engeszteléséül bemutatott. Valóban a Szentírás első lapja csodálatos egyszerűséggel elmondja, hogyan teremtette Isten az embert, mint teremtő művének koronáját a saját képére és hasonlatosságára (Gen. 1, 26— 27.) ; ugyancsak a Szentírás megtanít arra, hogy természetfölötti ajándékokkal gazdagította, örök és kimondhatatlan boldogságra rendelte. Azonkívül elmondja, hogy a férfi és az asszony első házasságából származtak az összes emberek, akik — élénken és jelentőségteljes szavakkal festve — különböző törzsekre és nemzetekre oszoltak szét a föld különböző részein. És amikor nyomorultul eltévelyedtek Teremtőjüktől, Isten nem szűnt meg atyai lelkét irányukban kimutatni, akik irgalmas tervei szerint majd egykor a vele kötendő barátság szövetségében egyesülnek. (Gen. 12, 3.) És a nemzetek apostola, ennek az igazságnak hírnöke, hogy az emberek testvériesen nagy családban egyesüljenek, a görögök nemzetének hirdeti, hogy Isten «egyből alkotta az egész emberi nemet, hogy az egész földszínén lakjék; meghatározván az ő ittlakásuknak bizonyos idejét és helyét, hogy keressék az Istent». (Ap. cs. 17, 26—27.) Az emberi család alapvető egysége. Ezért csodálatos a látomás, amely az emberi nemet a Teremtőtől való közös származás egységében szemlélteti ama mondás szerint : «Egy az Isten és mindenek Atyja, ki mindenek fölött és mindeneken és mindnyájunkban)). (Ef. 4, 6.), és egy a természetben, amely az anyagi test és a szellemi, halhatatlan lélek egységében áll ; egy a mindenkinek kitűzött legközelebbi cél miatt, egy a jelen élet folyamán végzendő közös küldetés miatt, egy az ugyanazon földön való tartózkodás miatt, amelynek javaival a természeti jog következtében mindnyájan élhetnek, hogy táplálják magukat és fejlesszék az életet ; egy végül a legfőbb, természetfeletti cél, Isten miatt, akihez mindnyájunknak törekedni kell és egy a célra vezető ugyanazon eszközök használata miatt. És ugyanaz a nemzetek Apostola az emberi nem egységét bizonyítja azokból a kötelékekből, amelyekkel Isten Fiának, Isten láthatatlan képével összeköttetünk, «akiben az összes dolgok teremtettek)) (Kol. 1. 16.); végül ugyanazon megváltásból, amelyet Krisztus keserves kínzások között mindenkinek megszerzett, amikor az Isten felbontott barátságát, amely az eredetben belénk oltatott, visszaállította és így a mennyei Atyának és az embereknek kibékítője lett : «mert egy az