Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1940

Index

Isten, egy a közbenjáró is az Isten és az emberek között, az ember Jézus Krisztus». (I. Tim. 2, 5.) Isten és az emberiség között visszaállított ba­rátság bensőbbé és erősebbé való kialakítására, az üdvösségnek és a békének isteni közbenjárója a coenaculum szent csendjében a legnagyobb áldozatra kész, legszentebb ajkairól szavak hang­zottak el, amelyek századokon át visszhangzanak és a szeretet hősiességét teremtik meg ebben a szeretettől elidegenedett, gyűlöletre hajlamos vi­lág közepette : «Ez az én parancsom, hogy sze­ressétek egymást, amint én szerettelek titeket.» (Ján. 15, 12.) Természetfeletti igazságok ezek, az egység mély alapjait és kölcsönös, erős kötelékeit alkot­ják, megerősítve az Isten és az isteni Megváltó szeretetétől, akitől mindnyájan fogadjuk az üd­vösséget «Krisztus testének épülésére, mignem mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia ismeretének egységére tökéletes férfikort érvén, Krisztus teljes korának mértéke szerint». (Ef. 4, 12—13.) Ezért ha az egész emberiségnek elméleti és gyakorlati egységét megfontoljuk, az egyes egye­dek nem tűnnek fel, mint egymás között elkülö­nült homokszemek, hanem igenis megfelelő szer­ves rendben egyesülve, a különböző idők szük­ségletei, a természetes és természetfölötti rendel­tetés szerint különböző rendekben. A nemzetek az élet és a kultúra különböző feltételei szerint fejlődve egymástól különböznek, de ezért nem szükséges az emberi család egységét megtörni, hanem inkább ezt a családot gazdagítani és szépí­teni a sajátságos adományok és lelki tehetségek kölcsönös közvetítésével, a javak kölcsönös ki­cserélésével, amely csak akkor lehetséges és egyszersmind hatásos, ha ugyanazon Atyának összes fiait és ugyanazon isteni vérrel megváltott teremtményeit az élénk és lángoló szeretet szent szövetsége tartja össze. Jézus Krisztus Egyháza, mint az isteni nevelő bölcsességének hű őrzője, nem gondolhat és nem gondol arra, hogy hozzányúljon vagy lebecsülje bármely nemzet sajátságos és jellegzetes tulajdon­ságait, amelyeket minden nép joggal és méltán őriz féltékeny jámborsággal és megérthető büsz­keséggel mint szent örökséget. Az ő célja a ter­mészetfeletti egység az általános szeretetben, amelyet lélekben érezni és a gyakorlatban meg­valósítani kell, nem pedig kizárólag külső és felületes egyformaság, amely éppen ezért erőt­lenítő. Az Egyház örömmel üdvözli és anyai jó­kívánságaival kíséri mindazokat a törekvéseket és rendeleteket, amelyek e részleges erőknek és terveknek bölcs és rendezett fejlődését szolgálják, amelyeknek gyökere minden nép lelkének mélyén rejtőzik, — de csak akkor, ha ezek nem ellenkeznek az emberi nem közös egységéből és közös hiva­tásából származó kötelességeivel. Ő maga ismé­telten bebizonyította missziós tevékenységében, hogy ez a szabály egyetemes apostolságának a sarkcsillaga. Az isteni Igének hírnökei mint út­törők az idők folyamán felbecsülhetetlen nagy munkával véghezvitt kutatással a különböző nemzetek és népek kultúrájának tiszteletét elő­mozdították és az ott talált lelki értékek meg­becsülésével termékennyé tették Krisztus evan­géliumának bőséges és élő prédikációja számára. Ami a népek szokásaiban nincsen a pogány bálványimádással felbonthatatlan kötelékekkel összekapcsolva, jóindulatú vizsgálat tárgya lesz, és ha lehetségesnek mutatkozik, védelemben és épen való fenntartásban részesül. Boldog emlé­kezetű elődünk egy különösen kényes kérdésben ily szabályokat alkalmazva nagylelkű elhatáro­zásokat tett, amelyek éles tehetségét és égő apos­toli lelkületét bizonyítják a jelen- és az utókornak egyaránt. Nem szükséges, Tisztelendő Testvérek, hangoztatni, hogy mi késedelem nélkül ugyanezt az utat akarjuk járni. És mindazok biztosak lehetnek, bármely eredetűek és nyelvűek, akik a katolikus Egyházba belépnek, a közös Atya há­zában, ahol Jézus Krisztus törvényét és békéjét élvezik, mindnyájukat a fiaknak ugyanazon jogai illetik. Hogy pedig ennek az egyenlőségnek a szabályai lassan érvényre is jussanak, a benn­szülött népekből kiválasszuk a legkiválóbb fér­fiakat, akik az övéiknél a papoknak és a püs­pököknek rendjét növelik. Ezért, hogy szándé­kunkat példával is bizonyítsuk, Krisztus Király legközelebbi ünnepén tizenkét papot, akik tör­zseiket és népeiket személyükben képviselik, az Apostolfejedelmek sírjánál püspöki méltósággal díszítünk fel. így az ellentétek közepett, amelyek az emberi­ség családját szaggatják, ebből az ünnepélyes cselekedetből az egész világon szétszórt gyerme­keink láthatják, hogy az Egyház tanítása, mun­kája és szelleme nem különbözik attól, amit a nemzetek Apostola hirdetett: ((Öltözzetek az új

Next

/
Oldalképek
Tartalom