Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1937
— 8 — örök lázadása az emberben található minden nemes, tisztességes, igaz vonás ellen állandóan kiséri az embert és meg-megujuló romlásokba dönti. Ez hozta a földre egykor a vízözönt, mikor Isten nem tudta már nézni azt a szörnyű züllést, melybe a bűn által megfertőzött emberinem sülyedt. «Betelt a föld — mondá az Úr — minden gonoszsággal... és én elveszítem az embert a földdel.* 3 Ez hívta ki az Isten haragját Szodoma és Gomorra fölött is, mikor az ő bűnük túlságos súlyos lett az ő színe előtt. 4 «Az Ur tehát kénköves és tüzes esőt bocsáta reájuk az égből,» «Felforgatá ezen városokat s körülöttük az egész tartományt.* 5 Ez vitte a zsidó népet bálvány imádásra, hogy az igaz Isten tisztelete helyett az aranyborjúnak szentelje önmagát és minden munkáját. Ezért mondá az Ur magának Mózesnek, ki a népért könyörgött előtte: «Hagyj engem, hadd gerjedjen föl ellenük haragom és töröljem el őket. » f i Ez vette el Dávid király eszét, mikor Uriással levelet küldetett, melyben az ő megölését kivánta Joáb-tól. 7 Ez vezette félre a bölcs Salamont is, hogy öreg korában megtagadja urát és a pogány isteneknek gyújtson áldozatot. 8 Ez hullámzott végig az Ószövetségen és termelt ki annyi rosszat, hogy a Mindenható egyszülött szent Fiát küldte le a földre a pusztuló emberi nem megváltása miatt. És Krisztus el is jött, hogy keserves kereszthalálával megváltson bennünket a bün igájától, melyet ös-szüleink súlyos vétke folytán öröklütik mindnyájan, életével s tanaival pedig megjelölje azt a biztos utat, melyen itt a földön békét és nyugalmat, a síron tűi pedig soha el nem múló boldogságot szerezhet az ember. És mégis mit látunk ? Majdnem kétezer év pergett le azóta, hogy az Isten megkönyörült rajtunk s bár a kereszténység minden korszakában voltak, vannak és lesznek is mindig a krisztusi vallásos életnek felséges példái, a gonosz uralmát nem törték le soha. Mert az ember szabad akarata hajlandóbb a rosszra, a könnyebb életre, mint az erkölcsi jó tövises útjának megbecsülésére. És ha meggondoljuk, hogy a belső ösztönt, mely az embert balfelé sodorja, a külső kísértés lépten-nyomon még fokozni szokta, fájdalommal ugyan, de mégis s Qen. 6. 13. — * Gen. 18. 20. — & Gen. 19. 24. 25. « Ex. 32. 10. - 7 II. Kir. 11. 14. - « III. Kir. 11. 4-7. megértjük a gonoszság gyakori győzelmét a földi életben. A világháború véres fergetege elsöpörte a legtöbb falunak nemcsak a virágát, hanem a lelkület, a régi lelkület több oly vonását is, melyek egykor az ég és a föld előtt magasra emelték. Sokfelé meglazult az a kedves, bensőséges viszony, mely a falu népét Istenhez, templomhoz, égiekhez íüzte. Mintha jobban eltolódott volna a falu népétől a menny boltozata. Mintha kissé elfakultak volna az ég csillagai, melyek a hangtalan néma éjszakában az örök életre intenek bennünket. S mintha az Ur Isten elhúzódott volna attól a tömegtől, mely a szabad természetben közelebb áll hozzá. Pedig mindez megfordítva történt. Az ég ma is ragyog s ugyanolyan közel fekszik hozzánk mint annak előtte, de a falu népe nem néz fel rá annyiszor, mint régen. A csillagok ma is oly fényesek, mint a hajdan korban, de a mi szemeink lettek homályosak a földi érdekek mohó keresése s vizsgálata folytán. És az Ur Isten is itt van köztünk, fölöttünk, mellettünk, csak mi nem akarjuk Őt oly tisztán látni és az ö törvényét úgy magunkra venni, mint ahogy kellene. Hallgatunk a kísértők szavára, hogy talán nincs Isten, avagy ha van, nem törődik velünk. Hallgatunk a csábítók szavára és csak saját múló előnyünket, önző, földi érdekünket nézzük s minden egyéb iránt előbb közönyössé, azután meg ellenséggé válunk. S mikor így belülről meggyengül a lélek, kívül pedig zuhog a támadás, mely a falu népét Istentől, vallástól, templomtól, családtól s minden maradandó és nemes értéktől el akarja tépni, akkor a nagy veszély, mely a falut mindjobban kikezdi, mint az árvíz dübörgő hulláma, vigyázatra és ellenállásra kényszerít mindenkit. II. Mentsük meg a falut, mert a falu nagy kincseket hordoz. Első pillanatra sokan túl merésznek tarthatják ezt a szót, hogy a falu, mint a világ hamupipőkéje nagy kincseket hordoz. Mintha távol a modern városok zajos forgalmától, a fény és gazdagság ölelkezésétől, a nagy világ túlzó kényelmétől, tisztes szegénységben, kezdetleges körülmények között nem is volna szabad kincsekről beszélni. Pedig ez tévedés! A falunak sok olyan kincse van, ami másutt vagy nem található, vagy legalább nincs olyan viszonyban a helység népével, mint a falu az ő kincsei>• * T A falu kincsei. -i
