Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1932

Index

Szent Péter székét elfoglalta, a keleti egyházakhoz írott zsinati levelében a négy egyetemes zsinatot — a niceait, konstantinápolyit, efezusit és chalcedonit —- fölemlítve, róluk ezt a magasztos és jelentőségteljes nyilatkozatot teszi : «Ezeken, mint négyszögletű alapkövön épül föl a szent hitnek épülete s rajtuk nyugszik minden élet és erőkifejtés ; ami nem rajtuk nyugszik — ha mindjárt kőnek látszik is — az épületen kívül esik)).

1 Tehát egészen nyilvánvaló történelmi igazság, hogy Nesztórius valóban eretnek tanokat hirdetett, az alexandriai patriarka a katholikus hit buzgó védője volt, Celesztin pápa pedig az efezusi zsinattal együtt az ősi tant és az Apostoli Szék legfőbb tekintélyét védelmezte. II. Jézus Krisztus igaz Isten és igaz ember. Ezek után térjünk át — Tisztelendő Testvérek — azoknak a hitágazatoknak alaposabb megvizsgálására, amelyeket az efezusi egyetemes zsinat Nesztórius elítélése kapcsán vallott és tekintélyével megerősített. Pelagius eretnekségének és pártolóinak kárhoztatásán kívül, akik közt kétségtelenül Nesztórius is helyet foglalt, a zsinatnak legfőbb tárgya s az atyák által úgyszólván egyhangúlag és ünnepiesen megerősített tétele az volt, hogy teljesen istentelen és a Szentírással ellenkező annak a főeretneknek állítása s föltétlenül biztos, amit ő tagadott, t. i. hogy Krisztusban egy személy van és pedig az isteni. Mivel ugyanis Nesztórius — mint mondottuk — konokul hirdette, hogy Krisztusban az isteni Ige nem lényegileg és a személyben egyesül az emberi természettel, hanem csak járulékos és erkölcsi kötelékben, azért az efezusi atyák a konstantinápolyi püspököt kárhoztatva, a megtestesülés helyes tanát, amelyet mindenki hinni tartozik, nviltan leszögezték. Cyrill már a megelőzőleg Nesztóriusnak címzett levelekben és tételekben — amelyek az egyetemes zsinat okmányaihoz csatoltattak — a római egyházzal csodálatos összhangban ismételten és teljes nyíltsággal kifejezte ugyanazt. «Semmiképen nem szabad az egy Űr Jézus Krisztust két fiúvá szétszakítani . . ., mert az írás nem mondja, hogy az Ige emberi személyt vett föl, hanem testté lőn. Az a kifejezés : az Ige testté lőn, azt jelenti, hogy az Ige — mint mi emberek — testtel és vérrel egyesült. Tehát a magáévá tette a mi testünket s mint 1 Migne P. L. 77, 478; v. ö. Mansi u. o. IX. 1048. ember született az asszonytól, megtartva természetesen az istenségét és az Istenfiúságot, hiszen a megtestesülésben is megmaradt annak, ami VOlt.))

1 A személyes egyesülés. A Szentírás és a hagyomány egyaránt nem azt tanítja, hogy az Atyaisten Igéje már magában is létező emberrel egyesült, hanem azt, hogy egy és ugyanaz a Krisztus egyben az Isten Igéje, amely öröktől fogva az Atya kebelében él, s egyben ember is, ki időben született. S hogy Jézus Krisztusban, az emberiség Megváltójában, az istenséget és az emberséget az a titokzatos egyesülés köti össze, amelyet joggal és méltán személyesnek nevezünk, már abból is világosan kitűnik, hogy a Szentírásban ugyanaz az egy Krisztus Istennek és embernek hivatik, mint Isten és mint ember működik s végül mint ember meghal, mint Isten halottaiból föltámad. Aki a Szűz méhében a Szentlélektől fogantatik, születik, a jászolban fekszik, magát emberfiának mondja, szenved, a keresztre feszítve meghal, ugyanaz a személy azzal, akit az örök Atya csodálatos és iinnepies módon «Szerelmes Fiam»-nak

2 nevez, aki isteni hatalommal a bűnöket

3 megbocsátja, saját erejével a betegeket meggyógyítja

4 és a halottakat föltámasztja.

6 Mindezek világosan bizonyítják ugyan, hogy Krisztusban két természet van, amelyekből az emberi és isteni tettek folynak ; de nem kevésbbé világosan igazolják, hogy az egy Krisztus Isten és ember is egyszerre, az isteni személynek egysége miatt, amiért őt Istenembernek (Theanthropos) hívjuk. Az egyház által minden időben vallott ezt a tanítást nyilvánvalóan bizonyítja és megerősíti a megváltás dogmája. Mert hogyan nevezhető Krisztus ((elsőszülöttnek a sok testvér közt»,

6 hogyan sebesülhet meg gonoszságainkért,

7 hogyan válthat meg minket a bűnök rabságából, ha nincs olyan emberi természete, mint nekünk? S másrészt miképen engesztelhette meg a mennyei Atya igazságosságát, amelyet az emberi nem megsértett, ha nem volna isteni személyéből kifolyólag határtalan és végtelen méltósága? A katholikus igazságnak ez az alapvető tétele 1 Mansi u. o. IV. 891. 2 Máté 3, 17 : 17. 5 ; II. Pét. 17. 3 Máté 9, 2—6 ; Luk. 5, 20- 24 ; 7, 48 és másutt. 4 Máté 8, 3 ; Márk 1, 41 ; Luk. 5, 13 ; Ján. 9 és másutt. 6 Ján. 11, 43 ; Luk. 7, 14 stb. 6 Rom. 8, 29. 7 Izai. 53, 5 ; Máté 8, 17.