Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1931

Index

buzgóság még olyan társulatokra és jogi személyekre is kiterjesztett, amelyekre a parancs nem is vonatkozott, egészen a gyermekmenhelyekig és a Márialeányok kongregációjáig ! S a tiszteletlenségek és durvaságok szomorúan hosszú sora a párt egyenruhás tagjainak közbenjöttével, Itália egyik végétől a másikig egyformán, a hatóságok és a rendőri karhatalom olyan elnézésével történt, hogy föltétlenül felsőbb helyről jött intézkedésre kell gondolni. Megengedjük, ami egyébként is előrelátható volt, hogy a végrehajtásnál a rendeleten túlmehettek, sőt okvetlenül kellett is túlzásoknak történniök. Meg kellett említenünk ezeket a bántó és kínos dolgokat, mert megkísérelték elhitetni a közönséggel és a világgal, hogy a Nekünk annyira drága egyesületek föloszlatása egészen simán, minden zavaró körülmény nélkül folyt le. De még más, sokkal vastagabb sérelem is esett az igazságon és az igazságosságon. Ha nem is az összes, de bizonyára a legfőbb hazugságokat és valóságos rágalmakat, amelyeket az ellenséges pártsajtó — az egyedül szabad, a gyakran utasításra vagy sugalmazásra mindent kimondó és merő sajtó — elterjesztett, összefoglalták egy közleményben, amely állítólag ugyan nem hivatalos (óvatos minősítés), s beadták a közönségnek a terjesztés minden eszközével, ami manapság rendelkezésre áll. A nem az igazság és az igazságosság szolgálatában, hanem azok ellen szerkesztett okmányok története igen hosszú és siralmas történet. De a legmélyebb keserűséggel be kell vallanunk, hogy életünk és könyvtárosi gyakorlatunk hosszú évei alatt ritkán találkoztunk annyira irányzatos, az igazsággal és igazságossággal anynyira ellentétes okmánnyal mindabban, ami benne az Apostoli Szentszékre, az olasz Katolikus Akcióra és különösen a durván megrendszabályozott szervezetekre vonatkozik. Ha hallgatnánk, ha szó nélkül hagynók, — ami annyi volna, mint a hitelét elismerni — még méltatlanabbak volnánk erre a fölséges Apostoli Székre, mint amilyenek vagyunk, s nem érdemeinők meg azt a gyermeki és hódoló tiszteletet, amellyel Minket mindig megvigasztaltak és most jobban vigasztalnak, mint valaha, a mi drága fiaink, a Katolikus Akció tagjai, különösen azok a fiaink és leányaink, akik szenvedtek és szenvednek, mert vallásos hűséggel követték intelmeinket és utasításainkat s annál inkább becsületére váltak annak az iskolának, amelyben nevelkedtek, az isteni Mesternek és az ő földi Helytartójának, minél fényesebben tanúsították valódi keresztény magatartásukkal — még a fenyegetésekkel és erőszakosságokkal szemben is, melyik oldalon van a jellem igazi méltósága, a valódi lelki erő, az igazi bátorság és műveltség. Rövidségre törekszünk, amikor az említett közleménynek könnyű állításait helyreigazítjuk. A «könnyű» jelzőt használjuk, nem akarjuk «vakmerő»-eknek mondani azokat az állításokat, amelyek arra számítottak, hogy a közönségnek nem lesz módja ellenőrizni őket. Rövidek leszünk azért is, mert különösen az utóbbi időben gyakran beszéltünk az itt visszatérő dolgokról s a Mi szavunk — Tisztelendő Testvérek — el tudott jutni hozzátok s általatok a ti és a Mi drága fiainkhoz az Úr Jézusban. Ugyanazt reméljük jelen levelünkről is. A többi közt azt mondotta a közlemény, hogy az ellenséges pártsajtó leleplezései majdnem teljes egészükben, legalább lényegükben megerősítést nyertek —- mégpedig az Osservatore Romano részéről. Az igazság az, hogy az Osservatore Romano esetről-esetre beigazolta, hogy az úgynevezett leleplezések merő kitalálások voltak, vagy teljes egészükben, vagy legalább is az esetekhez fűzött magyarázatokban ! Elég azt elolvasni rosszakarat nélkül és a legszerényebb fölfogóképességgel. Azonkívül nevetséges kísérletnek mondta a közlemény a Szentszéket áldozatként föltüntetni akarni olyan országban, ahol az idegenek ezrei tanúságot tehetnek a papság, a főpapok, az egyház és a vallásos ténykedések iránt tanúsított tiszteletről. Igen, — Tisztelendő Testvérek — tényleg nevetséges kísérlet volna, akárcsak a nyitott ajtó döngetése. Hiszen az idegen látogatók ezrei, akik sohasem hiányoznak Itáliában és Rómában, a saját szemükkel láthatták a gyakran istentelen és káromló tiszteletlenségeket, az erőszakot, a gyalázatot, a szent helyek, tárgyak és személyek ellen elkövetett vandalizmust az egész országban s magában Rómában a Mi püspöki székhelyünkön, amit ismételten fölpanaszoltunk biztos és pontos értesülések alapján. A közlemény megbélyegzi a papság «fekete hálátlanságát», mert szembehelyezkedik azzal a párttal, amely Olaszországban a vallásszabadságot biztosította. Pedig a papság, a püspöki kar s maga az Apostoli Szentszék mindig elismerték, hogy az utóbbi években igen sok történt a vallás javára és előnyére, sőt igen gyakran kifejezték élénk és őszinte hálájukat. Azonban úgy Mi, mint a püspöki kar, a papság, az összes jó hívek, sőt a rendet és