Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1931

Index

— 4 1 a békét szerető polgárok kinosan meglepődtek és megzavarodtak, mikor nagyon is korán elkezdődtek a rendszeres merényletek a vallás és a lelkiismeret természetes és drága szabadsága ellen, mint a Katolikus Akció és annak különböző szervezetei, különösen ifjúsági egyesületei ellen, s elérték a legmagasabb fokot az ellenük a már említett módon végrehajtott rendőri intézkedésben. A merényletek és rendszabályok komoly kétséget támasztottak, vájjon a pártnak kezdetben jóindulatú és jótékony magatartása valóban a vallás őszinte szeretetéből és vallásos buzgóságból eredt-e. Ha hálátlanságról beszélhetünk, akkor az éppen az Apostoli Szentszékkel szemben nyilvánult és áll fenn egy párt és egy kormány részéről, amely az egész világ megítélése szerint a Szentszékkel való barátságos viszonyából az országban és a külföldön úgy megnövelte tekintélyét és hitelét, hogy sokan Itáliában és a külföldön már sokalták is, amint túlságosnak tartották a Részünkről tanúsított előzékenységet és bizalmat. Amint a rendőri beavatkozás a maga kísérő jefenségeivel, erőszakkal és tiszteletlenségekkel s a rendőrhatóságok csendes támogatása mellett megtörtént, fölfüggesztettük bíboros követünknek a páduai százados ünnepségekre elküldését és eltiltottuk az ünnepi körmeneteket Rómában és Itáliában. Ezt az intézkedést kétségtelenül saját hatáskörünkben tettük s véleményünk szerint igen súlyos és sürgős okokból meg is kellett tennünk, bár tudtuk, hogy vele nagy áldozatot kívánunk a jó hívektől. De nem volt ez senkinek sem olyan fájdalmas, mint éppen Nekünk. Hogyan is folyhattak volna le azok az örvendetes ünnepségek a gyászban és fájdalomban, amely az összes hívek közös Atyjának szívére nehezedett, sőt az anyaszentegyháznak anyai szívét Itáliában és az egész világon mélyen megszomorította, amint az általános, az egész világról megnyilvánuló részvét, elsősorban a ti részvétetek — Tisztelendő Testvéreink — azonnal megmutatta? Hogyne féltettük volna a szent dolgoknak és személyeknek kijáró tiszteletet, sőt azok épségét, látva a hatóságok és a karhatalom magatartását a legnagyobb tiszteletlenségekkel és erőszakosságokkal szemben? Ahova intézkedésünk kellő időben megérkezett, ott a jó papoknak és híveknek fölfogásával és érzésével teljesen megegyezett. S annak nagyszabású és Ránk nagyon is vigasztaló tanúságait adták, ahol őket meg nem félemlítették, meg nem fenyegették vagy még durvábban nem kényszerítették, mert az ünnepi körmenetek helyett imaórákat, szentségimádásokat, megkérlelő ájtatosságokat tartottak a Szentatya fájdalmát és szándékát megértve, mégpedig a népnek tömeges részvételével. Tudjuk, hogyan folytak a dolgok ott, ahova intézkedésünk kellő időben meg nem érkezhetett, a hatóságok részvételével, amit a közlemény hangsúlyoz, azoknak az állami és párthatóságoknak részvételével, akik akkor már vagy kevéssel azután némán és tétlenül résztvettek merően katolikusellenes és vallásellenes ténykedés végrehajtásában. Ezt a közlemény persze nem mondja. Viszont azonban állítja, hogy akadtak egyházi helyi hatóságok, akik bátorságot vettek a Mi tilalmunkat hivatalosan tudomásul nem venni. Nem ismerünk olyan egyházi helyi hatóságot, amely kiérdemelte volna az ezekben a szavakban foglalt sértést és bántalmat. De ismerjük és élénken sajnáljuk azokat a sokszor fenyegető és erőszakos kényszerítéseket, amelyeket egyházi helyi hatóságokkal szemben alkalmaztak, vagy alkalmazni engedtek. Tudomásunk vai. az egyházi énekek és körmenetek istentelen kigúnyolásáról, amit elnéztek az összes jámbor hívek végtelen fájdalmára, a rendet és békét követelő polgárok fölháborodására, hiszen látták, hogy a rend és béke védtelenül marad éppen azok részéről, akiknek legkomolyabb kötelessége és egyben életbevágó érdeke azoknak megvédése. A közlemény újra leadja a már annyiszor fölhánytorgatott összehasonlítást Itália és más országok közt, amelyekben az egyházat tényleg üldözik s amelyek ellen nem hangzottak el olyan szavak, mint Itália ellen, ahol a vallás megújhodott. Már mondottuk, hogy örök hálával gondolunk mindarra, ami Itáliában a vallás javára történt, ha mindjárt egyben a pártnak és a kormánynak is legalább ugyanakkora, ha nem nagyobb előnyére vált. Azután már ismételten megmondtuk, hogy nem szükséges mindig a világnak tudnia, sőt gyakran az ügynek ártalmára is volna nyilvánosságra hozni, amit Mi és a Szentszék akár követei, akár püspöktestvéreinek útján mondott és tiltakozott ott, ahol a vallás érdekei azt kívánják, s Magunknak kell megválasztani a módot, különösen ott, ahol az egyházat tényleg üldözik. S kimondhatatlan fájdalmunkra Itáliában, sőt magában Róma városában tényleges és valóságos üldözést láttunk kitörőben, mégpedig az ellen, ami az egyháznak és az ő Fejének fölötte drága és kedves, a szabadság és a jogok ellen, amelyek