Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1930

Index

7 zökkel, amelyek rendelkezésére állanak az összes­ség szükségleteire és méltányos, hogy azoknak ja­vára fordítsa, akiktől származnak. (1929 május 14.) Azonkívül az állam megkívánhatja és ezért gon­doskodhatik is róla, hogy polgárai ismerjék haza­fias és nemzeti kötelességeiket és tekintettel korunk helyzetére, a közjó érdekében megköveteli az értelmi, erkölcsi és fizikai kultúra bizonyos fokát. Mindazonáltal világos, hogy mindezekben a nevelési és oktatási irányításokban az államnak tiszteletben kell tartania az Egyház és a család veleszületett jogait a keresztény nevelésre vonat­kozólag, továbbá, hogy köteles figyelembe venni az osztó igazságot. Ezért igazságtalan és meg­engedhetetlen minden nevelési vagy iskolai mono­pólium, amely fizikai vagy erkölcsi kényszerrel rászorítaná a családokat, hogy a keresztény lelki­ismeret kötelességei ellenére, vagy azok törvényes előjogai ellenére is az állami iskolákba küldjék gyermekeiket. Ez persze nem szünteti meg az államnak azon jogát, hogy az államügyek helyes intézése és a belső és külső béke megóvása érdekében, a köz­jóra annyira szükséges dolgok miatt, amelyek különleges képesítést és előkészületet igényelnek, fenntartsa magának bizonyos hivataloknak, neve­zetesen a katonaságnak előkészítésére szolgáló iskolák alapítását és irányítását, csak vigyázzon, hogy ne sértse az Egyháznak és a családnak őket megillető jogait. Hasznos, ha ezt a figyelmeztetést részletesen megismételjük, mivel napjainkban (ami­kor túlzott nemzeti érzés harapózik el, amely egyébként ellensége az igazi békének és virágzás­nak) megesik, hogy túllépik a méltányosság ha­tárait a férfiifjúság katonailag szervezett úgy­nevezett testnevelésében, (sőt olykor még a leányokéban is, ellentétben az emberi dolgok ter­mészetével), gyakran még telhetetlenül azt az időt is igénybe véve, mint például a vasárnapot, melyet pedig a vallási kötelességeknek és a családi tűz­hely szentélyének kellene szentelni. Egyébként nem akarjuk korholni azt a jót, ami megvan a fegyelem és a megengedett vitézség szellemében, hanem csupán a túlzást, amilyen pl. az erőszak szelleme, amelyet nem szabad összetéveszteni a bátorság szellemével, sem pedig a katonai hősies­ség nemes érzelmével a haza és a közrend védelmé­ben ; vagy mint amilyen továbbá az atlétika fel­magasztalása, amely az igazi testnevelésnek még a pogány klasszikus korban is az elkorcsosulását és a hanyatlását jelentette. Azután általában nemcsak az ifjúság, hanem az összes korok és osztályokkal szemben az állam feladata az úgynevezett polgári nevelés, amely abban áll, hogy az állam tagjainak az értelmi megismerés, képzelet és érzékelés olyan tárgyait mutassa be, amelyek az akaratot a tisztességes dolgokra irányítják és azt bizonyos erkölcsi szük­ségszerűséggel rávezetik; történjék ez akár pozi­tív módon, amely ily tárgyakat kézhez juttat, akár negatív módon, amely az ellenkezőket elhárítja. (P. L. Taparelli, Saggio teor. di Diritto Naturale.) Ennek a polgári nevelésnek, amely annyira széles és sokoldalú, hogy szinte magában foglalja az államnak minden munkáját, mely a közjóra irányul, aminthogy az igazság szabályai szerint kell kialakulnia, úgy nem kerülhet ellentétbe az Egyház tanításával sem, amely ezen szabályoknak Istentől rendelt tanítója. Mindaz, amit eddig mondottunk az állam mun­kájáról a nevelés ügyében a «De Civitatum con­stitutione christiana» katholikus tan tiszta és vál­tozatlan alapján nyugszik, amelyet oly mesterien fejtett ki elődünk, XIII. Leó, különösen az «Immortale Dei» és «Sapientiae christianae» című enciklikáiban. «Isten két hatalom között osztotta meg az emberi nem kormányzását : az egyházi és a polgári között, egyiket az isteni dolgok élére állítva, a másikat az emberiek élére. Mindkettő legfőbb, mindenik azonban a maga rendjében; az egyiknek és a másiknak is megvannak a maga meghatározott határai, amelyeket saját természete és legközelebbi célja jelölt meg ; oly módon, hogy mintegy zárt körnek mondhatjuk azt a területet, amelyen belül kizárólagos joggal fejti ki tevékeny­ségét mindegyik. De mivel az egyik és másik hatalomnak is ugyanazok az alattvalói, meg­eshetik, hogy ugyanazok a dolgok, bár különböző szempontból, mind a kettő ügykörébe és ítélete alá tartoznak, lehetetlen hát, hogy a gondviselő Isten, akitől mindkettő származik, okos renddel mindeniknek ki ne jelölte volna a maga útját. A hatalmak, melyek vannak, Istentől rendel­tettek.)) Az ifjúság nevelése is épen ilyen dolog, amely az Egyházat is és az államot is megilleti, «bár külön­böző módon®, amint fentebb mondottuk. ((Tehát — folytatja XIII. Leó — a két hatalom között jól rendezett összhangnak kell uralkodnia, amit nem épen helytelenül hasonlítanak össze a léleknek és a testnek a működésével, amelyek az emberben egyesülnek. Hogy milyen és mekkora legyen az, az másképen nem bírálható el, mint — ahogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom