Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1930

Index

— 15 — Hitvesi hűség. Gyermeki szeretet. veszteit. Százak, ezrek és százezrek sírnak már miatta s bár a vészkiáltás egyre erősödik, bizonyos füleknek még mindig nem elég, hogy ráeszméljenek a nagy pusztulásra. Hiába int a tízparancs jól ismert törvénye: „Tiszteld atyádat és anyádat . . . , hogy hosszú életű lehess itt a földön".

3 Hiába szól a próféta az ószövetségben

4 és hiába ismétlik ezt később Krisztus Urunk maga és az apostolok számtalan esetben

5, a dőrén kikezdett alappal együtt inogni kezd s előbb-utób összeomlik minden építmény is. Az a súlyos és gonosz támadás, mely a mult században a házasság intézményét épen nálunk érte, megingatta a családban az első tekintélyt, a szülők fontos tekintélyét. De kívüle aláásta azt a hűséget is, mely a házasságban hivatva van két embernek szivét egy egész életre, búra és örömre, könnyre és mosolyra, munkára és pihenésre s főleg az új nemzedék felnevelésére széjjeltéphetetlen egységbe foglalni. Azért hangoztatta maga az Úr Jézus: „Amit Isten egybekötött, ember el ne válaszsza."

ß És valamivel előbb: „Ezért elhagyja az ember atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik"

7. Az új kor szelleme sokalta e kapcsot és a lelkek magasztos érdekét lefokozta az ember ösztöne, kénye-kedve, szenvedélye alá. Azóta az Isten szava, az erkölcsi törvény s az erények helyett alantas érzések uralkodnak igen sok családban a hitvesek között. Csoda-e hát, ha a szeretetnek ama fényes lángját, melyet az élő hit, a keresztény erkölcs és a Krisztus követése nyomán felvirágzó erény tudnak csak táplálni, a vad indulatok fojtó gőze oly gyakran kioltja ? Csoda-e továbbá, ha a lélek virágai helyett csupán a test és vér durva tombolását kereső hitvesek egymásra ráunnak, egymást meggyűlölik, egymástól elválnak? És csoda-e, hogyha a boldogság, melyért úgy lihegtek, üres ábrándképnek, fanyar csalódásnek, merő hazugságnak bizonyul előttük ? És vájjon mit látunk az ilyen hitvesek, az ilyen családok szegény páriái, gyermekei körül? A tisztelet kihalt kicsi sziveikből, mielőtt még gyökeret vert volna. A szeretet, ami után annyira vágyódtak s amitől a rideg önzés megfosztotta őket, gyűlöletté torzul hajlékony lelkükben. Az ily családokban vannak ugyan szülők, de nincs bennük szülői lelkület és vannak gyermekek, de nincs szeretet, nemes lelki érzés, gyengéd ragaszkodás, mert nincs, ami táplálná azokat. Sivár önzés és lelki árvaság tombol egymás mellett az ilyen családban, mely az igaz boldogságot csak hírből ismeri. Ezek közé a komor és sötét képek közé beragyog azonban egy fényes napsugár, egy magyar valóság szent Imre képében. Az az ideális, fenséges tisztelet, mellyel Imre herceg szüleit övezte, szavukra hallgatott, példájukon in3 Deut. 5. 16. 4 Eccl. 7, 29. 5 Máté 15, 4., 19, 19., Márk 18, 20., Ef. 6, 2. 0 Máté 19, 6. • Máté 19, 5., Márk 10, 7. 7, 10., 10, 19., Luk. dult, örökszép tanulság minden nemes gyermekszív részére. Tanuljunk hát tőle! A szülői tekintélynek ilyen becsülése csak áldást teremhet és terem mindenkor. Ugyanezt kell elmondanunk a hitvesi hűség ama példájáról, melyet a lest és vér kohójában izzó s a lelki szépséget alie értékelő embereknek adott. És ki merné elvitatni, hogy az a nagy, fenséges- áldozat, melyet a hűségnek érintetlen megtartása által hitvesével együtt mindaketten hoztak, magát ezt a hűséget is megdicsőítette ? ! Békét és örömet kereső hitvesek ezt a példát kövessétek tehát és a szent frigy korlátain kivül sose keressetek, mert nem is találtok igaz boldogságot. III. Szent Imre példája intés a nemzetnek, intés a családnak, de mégis legfőként a korához legközelebb álló magyar ifjúságnak. S vájjon mire inti ezt az ifjúságot? Öntudatos hitre, tiszta erkölcsökre, kitartó munkára. Szent Imre korában Európa jelentékeny része és a világ igen nagy hányada még mindig pogány volt. A pogányság lelke még itthon is, sok magyarban izzott. Ez azonban Imrét nemcsak nem térítette le egyenes útjáról, hanem inkább arra serkentette, hogy hitében jobban elmélyedjen s annak tanítása eleven életté pezsdüljön lelkében. így lett családjának s egész nemzetének fénylő példaképe. Mint gyermek és ifiú, mint egyén és hitves, mint jó alattvaló és mint trónörökös mindig egyforma volt: Krisztus hite és az Ő szelleme töltötték be lelkét, ragyogtak alakján, szabtak irányt összes tetteinek. Erős, határozott, kedves és vonzó volt, mint az a tan, melyet egész szívvel, lángoló lélekkel, elhajlást nem tűrő szilárd akaraital vallott és követett egész életében. Az ifjúság hivatása ma is oly királyi, mint Imre korában. Ma is pogány világ tombol körülöttünk. Nemcsak az elmaradt, szegény vad népeknél, hanem hozzánk sokkal közelebb is. Kit a tudatlanság, kit az Egyház és a pozitiv hit sötét gyűlölete, kit meg épen a modern tudomány fanatikus gőgje nevelnek pogánnyá. Egész nagy táborok gyülekeznek immár s készülnek egy harcra, mely a jövő sorsát el fogja dönteni. A toborzás állandóan folyik, a bátor színvallás elkerülhetetlen. Gondviselésszerű, hogy a magyar ifjúsági szentnek tündöklő alakja épen most lép elénk. Ő is toborozni, szent lángot gyújtani, harcba hívni kíván. Tekintsetek reá és az ellenfélre és azután tegyetek hitvallást Krisztus hite mellett! Szent Imre példája lángoló hitre int minden magyar ifjút. De éppen így hív, indít, ösztönöz az erkölcsös, tiszta életre is. A hit bármily erős, magában nem elég. Élnie kell bennünk nemes nagy tettekben. Ezért mondja Sz. Pál: „Legyen bár oly hitem, hogy a hegyeket áthelyezhessem, ha szeretetem nincs, semmi vagyok"

3. A * Kor. 15, 2. Intelme a magyar ifjúsághoz. Öntudatos hit. Tiszta erkölcs.