Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1929
Index
FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK 1. szám. 137. sz. Hminibus Apostolorum Tisztelendő Testvéreim! Szívünk még tele van azokkal a nagy benyomásokkal, melyekkel az ó évet az imént lezártuk. Több mint tíz hónapos szorgos munka és imádság után december havának első napjaiban Isten kegyes segítsége mellett megtarthattuk a nálunk is kötelező egyházmegyei zsinatot. A zsinat tárgyai a hitélet emelését, gondos szervezését, buzgóbbá tételét célozták mindvégig, s épen ezért szerető és féltő aggódással vártuk a tárgyalást, mely a pásztorokban az Isten szent tüzét volt hivatva újból felgyújtani, hogy a világ ezer baja, kísértése, veszedelme között pusztuló népünket új erővel óvják a válságtól, kiragadják mintegy az örvényből és visszavezessék az üdvösség meredek útjára. A nagy munkát kalocsai főszékesegyházunk tágas szentélyében tényleg elvégeztük s annak eredményét maradandó tanulságul, mind gyakoribb megszívlelés végett és állandó irányítás gyanánt körleveleinkben máris közzétettük, A zsinati tárgyalások után csupán csak a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét vártam meg, hogy utána nyomban Rómába induljak. A törvény parancsán és betűjén kívül lelkem vágya is vonzott, ösztönzött, hogy az örök város bazilikáiban, az apcstolfejedelmek csendes sírjánál és az Egyház látható fejénél, Krisztus Urunk helytartójának atyai szívénél keressek és kérjek erőt, áldást és lelki kegyelmet, hogy az itthon megkezdett nagy munkát üdvös eredménnyel tovább folytathassuk. A haza szívéből dél felé sietve három ország határát szeltem át s míg a hegyek között fojtogató ködben, a tengerparton zuhogó esőben, az Appenninek hegyláncain pedig frissen hullott hóban robogott a vonat, Rómában csakhamar felragyogott a téli napsugár s fényözöne biztatást jelentett a jövő munkához. Első utam Szent Péter sírjához, a nagy bazilika mélyébe vezetett. S amint egymásután eltűntek előlem a város halmai, az élet zsivaja, a nagy templom óriási tere, roppant méretei, csodás kupolája, pápai oltára, fényes padozata, tündöklő képei- és a márvány-tömbök néma falai közt, a keskeny lépcsőkön, a szűk folyosókon eljutottam a halász sírjához, kire mint kőszálra építette Krisztus Anyaszentegyházát: benső hála és buzgó imádság tört elő lelkemből. Hála, hogy a szirt fokához újra eljöhettem. Neki szólt ugyanis Krisztus Ígérete: ,,Te Péter vagy azaz kőszál és én e kőszálra fogom építeni anyaszentegyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta."' De neki szólt Krisztus Urunk ama másik biztató szava is: ,,Et tu aliquando conversus, confirma fratres tuos." ,,És te egykoron megtérvén, erősítsd meg atyádfiait." 2 Hálát adtam, hogy az erő eme forrásához újból eljöhettem. Erre az erőre mindenkor szükség volt. Ma azonban, mikor a világot, mintegy élő, szenvedő Laokoont a lelki, anyagi, erkölcsi válságok halálosan gyötrik; ma, mikor a modern haladással a nagy veszedelmek, a halál fajai, a lelki bukások megsokszorozódtak; ma, mikor a pusztán földi, emberi segítség félelmetes csődje egyre jobban reánk sötétedik: ma erre a kősziklára s az Ür erejére, melyet nekünk jelent, sokkalta több és nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Ezt az égi erőt kerestem én is ott, mikor a hazai nehéz viszonyokból és a zsinat befejezte után Rómába siettem. Hálás szívvel borultam le a halász sírjához, mert ennél a sírnál, ott a föld mélyében, a hatalmas márványfalak megrázó csendjében a világ zsivaja, törtetése, üressége helyett két ezer év hangos tanulsága, fenséges szelleme: Krisztus igaz egyházának Isten ígéretén felépült ereje beszélt a lelkemhez. Ezért adtam hálát az egek Urának, hogy több évi vágyakozás után ismét oda térdelhettem Péter sziklájához, a halász sírjához. De a hálán kívül alázatos hittel azt is buzgón kértem, hogy Isten áldása fokozottan áradjon ki megtépett hazánkra, vérző nemzetünkre, egykori megyénkre, melynek nagyobb részét évek óta fájón nélkülözzük s azokra a lelkipásztorokra és hívő lelkekre, akik velünk együtt keresik az üdvözülés útját s annak eszközeit. Ezeket az eszközöket kerestük akkor is, midőn egy éven át a zsinat tárgyait összeválogattuk, számtalanszor meghánytuk-vetettük és a zsinat napján a leszűrt eredményt pontokba foglaltuk. Szent Péter sírjától új lelki erővel indultunk utunknak. S ez a lelki erő még csak fokozódott, mikor a boldogult X. Pius pápa márvány sírja körül az imába merült ájtatos híveket s a szarkofág felső lapján azokat a frissen tépett virágokat láttuk, miket a kegyelet helyez oda szinte i Máté 16. 18. 2 Lukács 22. 32. '