Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1929

Index

FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK 1. szám. 137. sz. Hminibus Apostolorum Tisztelendő Testvéreim! Szívünk még tele van azokkal a nagy benyo­másokkal, melyekkel az ó évet az imént lezártuk. Több mint tíz hónapos szorgos munka és imád­ság után december havának első napjaiban Isten kegyes segítsége mellett megtarthattuk a nálunk is kötelező egyházmegyei zsinatot. A zsinat tár­gyai a hitélet emelését, gondos szervezését, buz­góbbá tételét célozták mindvégig, s épen ezért szerető és féltő aggódással vártuk a tárgyalást, mely a pásztorokban az Isten szent tüzét volt hivatva újból felgyújtani, hogy a világ ezer baja, kísértése, veszedelme között pusztuló népünket új erővel óvják a válságtól, kiragadják mintegy az örvényből és visszavezessék az üdvösség me­redek útjára. A nagy munkát kalocsai főszékesegyházunk tágas szentélyében tényleg elvégeztük s annak eredményét maradandó tanulságul, mind gyako­ribb megszívlelés végett és állandó irányítás gya­nánt körleveleinkben máris közzétettük, A zsinati tárgyalások után csupán csak a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét vártam meg, hogy utána nyomban Rómába induljak. A törvény parancsán és betűjén kívül lelkem vágya is vonzott, ösztönzött, hogy az örök város bazilikáiban, az apcstolfejedelmek csendes sírjá­nál és az Egyház látható fejénél, Krisztus Urunk helytartójának atyai szívénél keressek és kérjek erőt, áldást és lelki kegyelmet, hogy az itthon megkezdett nagy munkát üdvös eredménnyel to­vább folytathassuk. A haza szívéből dél felé sietve három or­szág határát szeltem át s míg a hegyek között fojtogató ködben, a tengerparton zuhogó esőben, az Appenninek hegyláncain pedig frissen hullott hóban robogott a vonat, Rómában csakhamar fel­ragyogott a téli napsugár s fényözöne biztatást jelentett a jövő munkához. Első utam Szent Péter sírjához, a nagy ba­zilika mélyébe vezetett. S amint egymásután el­tűntek előlem a város halmai, az élet zsivaja, a nagy templom óriási tere, roppant méretei, cso­dás kupolája, pápai oltára, fényes padozata, tün­döklő képei- és a márvány-tömbök néma falai közt, a keskeny lépcsőkön, a szűk folyosókon el­jutottam a halász sírjához, kire mint kőszálra építette Krisztus Anyaszentegyházát: benső hála és buzgó imádság tört elő lelkemből. Hála, hogy a szirt fokához újra eljöhettem. Neki szólt ugyanis Krisztus Ígérete: ,,Te Péter vagy azaz kőszál és én e kőszálra fogom építeni anyaszentegyháza­mat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta."' De neki szólt Krisztus Urunk ama másik biztató szava is: ,,Et tu aliquando conversus, confirma fratres tuos." ,,És te egykoron megtérvén, erősítsd meg atyádfiait." 2 Hálát adtam, hogy az erő eme forrásához újból eljöhettem. Erre az erőre mindenkor szükség volt. Ma azonban, mikor a világot, mintegy élő, szenvedő Laokoont a lelki, anyagi, erkölcsi válságok halá­losan gyötrik; ma, mikor a modern haladással a nagy veszedelmek, a halál fajai, a lelki bukások megsokszorozódtak; ma, mikor a pusztán földi, emberi segítség félelmetes csődje egyre jobban reánk sötétedik: ma erre a kősziklára s az Ür erejére, melyet nekünk jelent, sokkalta több és nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Ezt az égi erőt kerestem én is ott, mikor a hazai nehéz viszonyokból és a zsinat befejezte után Rómába siettem. Hálás szívvel borultam le a halász sírjához, mert ennél a sírnál, ott a föld mélyében, a hatal­mas márványfalak megrázó csendjében a világ zsivaja, törtetése, üressége helyett két ezer év hangos tanulsága, fenséges szelleme: Krisztus igaz egyházának Isten ígéretén felépült ereje be­szélt a lelkemhez. Ezért adtam hálát az egek Urának, hogy több évi vágyakozás után ismét oda térdelhettem Péter sziklájához, a halász sírjához. De a hálán kívül alázatos hittel azt is buz­gón kértem, hogy Isten áldása fokozottan árad­jon ki megtépett hazánkra, vérző nemzetünkre, egykori megyénkre, melynek nagyobb részét évek óta fájón nélkülözzük s azokra a lelkipásztorokra és hívő lelkekre, akik velünk együtt keresik az üdvözülés útját s annak eszközeit. Ezeket az eszközöket kerestük akkor is, mi­dőn egy éven át a zsinat tárgyait összeválogattuk, számtalanszor meghánytuk-vetettük és a zsinat napján a leszűrt eredményt pontokba foglaltuk. Szent Péter sírjától új lelki erővel indul­tunk utunknak. S ez a lelki erő még csak fokozó­dott, mikor a boldogult X. Pius pápa márvány sírja körül az imába merült ájtatos híveket s a szarkofág felső lapján azokat a frissen tépett vi­rágokat láttuk, miket a kegyelet helyez oda szinte i Máté 16. 18. 2 Lukács 22. 32. '

Next

/
Oldalképek
Tartalom