Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1928

Index

- 14 — semmit, mert a család áldozatos, bensőséges szeretete helyett a lelketlen szülők saját, önző, egyéni kéjüket hajszolják mindenütt. Ugyanaz a förtelmes kéjelgés ragadja a házasokat nem egyszer oda is, hogy a gyermekáldást botorul megvetve csupán önmaguknak, pogány vágyaiknak, testet-lelket sorvasztó búja ösztönüknek hódoljanak folyton. Nem akarják az ártatlan apróságok mosolygását látni, mert gonosz önzésük visszaborzad minden áldozattól, mellyel azok gondozása járna. így lesz aztán kéjelgő életük rideg, rút, kietlen, mert az a gyilkos bűn megboszulja magát, s midőn elernyedve a pogány önzésben mások áldozatos segítségét várnák, nem lesz senki a test és vér szerint, aki letört életük gondjait, fakó ridegségét hálás szívvel fel tudná, vagy fel akarná kissé deríteni. „Aki miben hibás, abban bűnhődik is." Rajtuk is teljesül az írás jóslása: „a gyermekek siratóinak keserves jajgatása hallatszott"

1 ajkukról. De minden késő lesz. K. H. Az egyéni lélek halálos végzete a vak hitetlenség, a családok vörös réme pedig a tivornya, erkölcstelen élet. Ha földi utatok eme kettőá Scillája és Charibdisze között szerencsésen akartok nátjutni, alázatos buzgó szivvel kövessétek Krisztust megtartván a hitet s az O parancsait, melyek minden gonosz léhaságot kizárnak a keresztény családból. III. Nem kevésbbé fontos az a harmadik vár, mely az embert távolabbról védi s melyet egyszerűen emberi társadalomiak szoktunk csak nevezni. Az ember társas lény. Hogy a benne szunnyadó erőket ki tudja fejteni, hogy feltörő nemes igényeit kielégíthesse, hogy a földi élet ezerféle baját könnyebben leküzdje, — tömörül és társadalmat alkot. Ámde ez a társadalom csupán akkor felelhet meg kitűzött céljának, hogyha rend van benne, a rendhez törvény kell, a törvénynek megtartása pedig tekintélyt követel. Tekintélyt a rendezőben, tiszteletet pedig lefelé azokban, akik ezt a társulást alkotják. A tekintély egyfelől a hatalomból ered, melyet birtokosa jogos uton szerzett, másfelöl azonban erősíti az a tisztelet is, mellyel neki minden alattvaló adózni taitozik. S mivel minden törvényes hatalom az Istentől ered, lélekben kötelez. Ezért mondja szent Pál: „Nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől, amelyek pedig vannak, az Istentől rendeltettek. Aki tehát ellenáll a hatalmasságnak, Isten rendelésének áll ellen ; az ellenszegülők pedi^ maguknak szereznek kárhozatot,"

2 „Annak okáért szükséges, hogy engedelmeskedjetek, nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is."'

6 Amilyen szükséges a mondottak szerint, hogy az alattvalók megbecsüljék a hatalom birtokosát, aki felettük van, ép olyan világos, hogy a feljebbvaló ugyancsak köteles mindazok érdekét, javát, boldogságát munkálni és előmozdítani, akiket a Gondviselés hatalmába adott s gondjaira bizott. Azért olvassuk már Izaiásnál is ezt a nekik szóló szigorú intelmet: „Halljátok az Úr igéjét. 7'anuljatok jót cselekedni, keressétek az igazat, segítsétek az elnyomottat, tegyetek Ítéletet az árvának, oltalmazzátok az özvegyet."

4 Mikor tehát maga az Úr Isten az egyik oldalon engedelmességet követel az alattvalóktól a hatalom kezelője iránt, a másik oldalon ugyanennek fenkölt, nemes, önzetlen uralmat és igaz kormányzást ír elő s parancsol. De nemcsak ezt teszi, hanem ugyanilyen hangsúllyal sürgeti a néposztályok és a különböző néprétegek közös megértését, együttműködését, ami nélkül társadalmi béke és boldogság el sem képzelhető. „Atyafiak vagytok, mért bántjátok egymást„Ne rágalmazzátok egymást! Aki felebarátját rágalmazza, a törvényt rágalmazza s a törvényt itéli."

6 „Ez az izenet, melyet hallottatok, hogy szeressétek egymást."

1 i Bölcs. 18., 10. » Róm. 13. 1-2. 3 Róm. 13. 5. 1 Iz. 1. 10. 17. » Ap. csel. 7—26. 8 Jak. 5. 11. 7 Ján. I. 3. 11.