Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1928

Index

— 15 Ez az Isten akarata, de egyúttal komoly parancsa is az emberi társadalom java érdekében és mégis mit látunk? A hatalom kezelői sokszor megtévednek. Elfelejtik, hogy ők is emberek és hogy az Ur az ő kezeikből követeli egykor a nemzetek lelkét. Ugy élnek és ugy élvezik hatalmuk mámorát, mintha Isten, túlvilág, számadás nem is léteznének. Ennél is ijesztőbb az a másik tünet, hogy a tömegekben sokfelé hanyatlik a tekintély becsülése, belső tisztelete s így a közjavára irányzott törekvés nemcsak nem részesül megértő és előzékeny közreműködésben, hanem gáncs, irigység, alacsony indulat támadnak ellene. Legszomorúbb azonban az a tény, hogy a néposztályok sokfelé egymásközt ellentétben élnek. Osztályharc és visszavonás tombolnak közöttük, s ahelyett, hogy elszánt akarattal, testvéri érzéssel közös jobb sorsukat mozdítanák elő, egymás ellen törnek és a marakodó, céltévesztett harcban magukat gyengítik s előbb-utóbb le is törik végleg. S ha azt látjuk, hogy vannak emberek, akik ezt a harcot nemcsak nem ellenzik, hanem szívből örülnek is neki, s amint • csak tehetik, szítják, élesítik, sőt belőle élnek: elborul a lelkünk és a társadalom jövendője miatt fojtogató kétség mardossa szívünket. Az az aknamunka, mely az osztályokat örökké uszítja, hogy béke, megértés, közös célok helyett irigység, gyűlölség, ellenséges harag, eltiporni vágyás fűtse és feszítse egymás ellen őket, ez az aknamunka az emberi társadalom legfőbb vörös réme. Ha azt akarjátok, hogy ez a rém ne dúlja fel családotok megszentelt tűzhelyét, s ne rontsa le benne és utána lelketek hitét is : akkor álljatok őrt már a társadalom védőbástyáinál s ne nyújtsatok segédkezet ahoz, hogy ennek részei egymás ellen agyarkodva vívjanak oly csatát, melyben a gonosz győz és minden emberi, ideális érték előbb-utóbb elvész. Tisztelendő Testvéreim és Kedves Hiveim ! Hogyha rá eszmélünk mostani sorsunkra, Jeremiás siralmai juthatnak eszünkbe. „Örökségünk idegenekre sz illott, házaink a külföldiekre. Árvák lettünk atya nélkül anyáink miként az özvegyek. Viünket pénzen isszuk, fánkat áron vesszük. Nyakunknál fogva vonatunk . . . Szolgák uralkodnak rajtunk és nincs, aki megszabadítson azok kezeiből."

1 Tiz év óta járjuk a szolgaság útját, mely a régi, dicső ország helyett egy véres törzs körül kígyózik már csupán Az ősi határok darabokra "zúzva elleneink prédájává lettek. Magas hegyeinken idegenek állnak. Folyó vizeinket szinte elosztották, ugy hogy nekünk alig maradt egy csekély töredék. Földünk, kincsünk, népünk nagyobb részét letépték testűnkről. „Leesett a fejünk Koronája "

2 Árván, csonkán, bénán és koldusán állunk a világban, mert az Úr haragja végigsöpört rajtunk . . . Ez a szörnyű végzet magában véve is rettenetes csapás, aminőre évezredek során ritkán akad példa, de ennél még nagyobb a veszedelem, mely a nemzet testét idebent emészti. Azt a háromszoros vörös rémet értem, mely a hitetlenség sorvasztó tüzével az egyének lelkét, az erkölcstelenség miazmás lázával a családok meghitt kereteit, "a tekintély rontásával pedig magát a nagy társadalmat forgatja fel végkép. Míg az első csapás, mely hazánkat s nemzetünket a porba sújtotta, csupán csak multunkat, az elmúlt tíz évet és a jelen időt borította gyászba, addig a második — az a hármas vörös veszedelem: a hitetlen, erkölcstelen élet és a tekintélynek gonosz rombolása — magát a jövőt is a biztos pusztulás sodrába ragadja. Ezért állunk lángpallossal szemeitek elé, hogy a veszedelem rettentő erejét ridegen feltárva védelemre intsünk benneteket. Ezért fogadjuk meg a 1 Jer. Sir. 5. 2—8. 1 U. o. 5-16.