Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1918

Index

567. sz. Böjti körlevél a békt'-röl. Krisztusban szeretett Híveim! A nagyböjti időszak minden keresztényt int és figyelmeztet a magábatérésre, a bűnbánatra. Ha ki pedig az egyház szelíd, hívó szavát hallgatni nem akarná, haragos szózattal figyelmeztetnek bennünket a háborúnak soknemű szenvedései, hogy ismerjük fel bennük valahára, az igazságos Istennek sújtó kezét, meneküljünk Istennek büntető kezéből az isteni irgalomnak a keresztfán ölelésünkre kitárt karjaiba. Szívleljük meg, Krisztusban Szeretteim, azt az igazságot, hogy az általános, nagy szenvedések mindenkor az Isten ítéletei a népek bűnei felett. Nem minden csapás, amely az egyes embert éri, jelenti a bűnnek büntetését. Az istenfélő Jób csapást csapás után szenvedett, de nem bűneiért, hanem türelmének kipróbálására és azután annál nagyobb fölmagasztalására. Az általános csapások azonban Istennek megérdemelt büntetései a fölhatalmasodott vétkekért. Mivel pedig a jók és gonoszok együttesen szenvednek, mert egy egészet, úgyszólván egy testet alkotnak, azért vannak az általános csapások idejében ártatlanul szenvedők, akiknek szenvedése gyarapítja majd egykor Isten előtt jutalmukat, egyben enyhíti a gonoszok fölött Istennek büntetését. Ismert példabeszéd tartja, hogy az Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek, ami annyit akar jelenteni, hogy Isten végtelen irgalmaaságában hoszszantűrő, időt, alkalmat ad egyeseknek, népeknek a megtérésre, de ha azután a hosszantűrés hiábavalónak bizonyul, az Isten türelmének is elérkezik a véghatára, lesújt a bűnösökre büntető keze. Jeruzsálemről megjövendölte az III. j Üdvözítő, hogy gonoszságai miatt el fog pusztulni és pedig akkor, amikor a bűnök mértéke megtelik. Azért mondotta megátalkodott kortásainak: „töltsétek be ti is atyáitok mértékét" (Máté 23. 32.). Midőn a mérték betelt, jött az Isten Ítéletének végrehajtója a római hadsereg és nem hagyott a városban kőt kövön. így látjuk az Isten ítéletének sújtó haragját ellenségeinken Ami megsemmisítésünkre szövetkeztek gonosz módon. Tervük oly leleményességgel volt kigondolva, hogy emberi számítás szerint végső romlásunk ki nem keriilhetőnek látszott. De a Gondviselés őrködött s bizonyára, mivel ügyünk igazságos, ellenségeinket megszégyenítette. Az összeesküvő nemzetek közül Belgium, Szerbia, Montenegro, Románia roncsokra van tépve, a hatalmas Oroszbirodalom szétbomlása előtt állva, önönmagát marcangolja, az angol, francia nem képes igaz sikert kivívni, az olaszt elűzve határainkról, saját hazájában szorongatjuk. Amig ellenségeink földjéből országokat kitevő részek pusztultak el, állanak folytonos tűz vagy megszállás alatt, a mi földünk ki van tisztítva az ellenségtől s hálaadással mondhatjuk a zsoltárossal: „Dicsérd Jeruzsálem az Urat, dicsérd hőn a te Istenedet, mert békéssé tette határaidat"! (147. 12-14.) Hálát adunk tehát a Gondviselés érezhető oltalmáért, egyben azonban Krisztusban Szeretteim, érezzük, látjuk a háborúnak borzalmait önmagunkon is. Mennyi drága élet pusztult el ? Mennyi kiszámíthatatlan kár, rombolás ért vagyonban ? Hány családnak békessége, nyugalma, boldogsága lett feldúlva? Hány száz, meg százezer emberre hozott a háború éhséget, nélkülözést, nyomort, betegséget, szenve-