Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1918

Index

14 (lést! Nem figyelmeztet-e a reánk szakadt fájdalmaknak irtózatos tömege arra, hogy a mi bűneink is föltorlódtak, hogy a mi mértékünk is betelt és hogy ennélfogva a reánk szakadt rettentő szenvedések sokasága Istennek fölöttüi k való Ítélete ! Elmondhatjuk a zsoltárossal: „Kehely van az Ur kezében, tele vegyített színborral s tölt egyfelé és másfelé, mindazonáltal söpreje nem fogyott el, a föld minden bűnösei fogják inni" (74., 9.). Mi is bűnösök vagyunk, a mi hibáink, tévedéseink is előmozdították, hogy az Isten látogatása reánk szakadjon. Hazug képmutatás volna tőlünk ellenségeinket odaállítani bűnbakul. Gonosz, nem keresztény érzületre mutatna, a hibát, csak másokban keresni, magunkban észre nem venni. A böjti időszak és a világ eseményei egyaránt arra intenek, hogy megalázkodva, a magunk mellét verjük bíínbánatban. Legyünk hálával eltelve, megelégedve Istennek irgalmas végzéseivel, de ne legyünk olyan nagyon megelégedve önmagunkkal Miután eszközök voltunk Istennek kezében, amellyel ellenségeinket öszszetörte, vigyázzunk, nehogy a Mindenható az eszközt, megtevén a szolgálatot, eldobja és szintén összetörje. Használjuk inkább, Krisztusban Szeretteim, Istennek reánk bocsátott látogatását, okulásunkra, megtérésre. A háborút megelőzőleg fél évszázadig élveztük a békének áldásait. A hosszú béke alatt, ahol a keresztény életmód nem állott őrt, ott az erkölcsök megromlottak. A rendetlen hajlamok növekedtek. A vágyakozás fényleni, ragyogni, élvezni mind többeket magával ragadott. Kifelé tündökölni vágytak, befelé üres, Istentől elfordult életet éltek, hit, remény, szeretet nélkül. Az egyik dologtalanságban töltötte napjait, a másik túlságosan is szorgoskodott, de megfeledkezett a végső célról, az örökkévalóságról és a számvételről. Sokaknál a hosszú béke rothadást, erkölcsi feloszlást idézett elő, úgy, hogy a háború viharára volt ! szükség, hogy a dögleletes párázatot elsöpörje. A népek körében olyan tanítások vertek gyökeret, amelyek magukban hordozták a mostani véres összeütközések csíráit. Ilyen tanítás volt, a népeket nyelvük szerint kell országokba összefoglalni, minthogyha a nyelv mellett nem volna más, magasabb öszszekötő kapocs, az évszázados együttélés, a hűség a közös hazához, uralkodóhoz. Ilyen tanítás volt: az országokat ki kell terjeszteni természetes határukig, ami útban van, azt szabad elfoglalni, mintha a természetes határoknál nem volna magasabb, szentebb a jognak határa, melyet évszázados igazságos birtoklás szentesít. Az említett tanításokban lehet valami igaz, és a maguk helyén alkalmazható. De azokkal szemben állanak másnemű, magasabb igazságok, melyek liszteletet parancsolnak. Aki tehát ama tanításokat egyoldalulag magáévá teszi é s a 1 k a 1 m a z n i a k a rj a, fe 11 o rga tj a a b é k ét, vétkezik a népek sorsát vezető Gondviselés, a jog és igazság ellen, végül, miként a tapasztalás mutatja, világégést okoz. A belső békének is voltak s vannak ellenségei. Legnagyobb ellensége a belső békének a gyűlölködő pártoskodás, amely népünk erejét irtózatosan gyengíti, a szenvedélyeket lángra gyújtja, a szükséges, hasznos haladásnak útját szegi. A pártoskodás támad a politikai pártok gyűlölködéséből, amely gyűlölködés elvakít, megtéveszt, mert a pártfelek önmagukat túlságosan jóknak, ellenfelüket túlságosan rosszaknak látják. Azután ered a pártoskodás egyes társadalmi osztályok harcából más társadalmi osztályok ellen. Pedig az embereket sohasem lehet teljesen egyenlőkké tenni, a társadalmat sem lehet egy osztály képére átalakítani, mert az emberek képessége, erényei, bűnei, jó és rossz tulajdonságai nagyon is kiilömbözők és soha egyenlővé nem tehetők. Az egyenlőtlenség köti éppen össze a társadalmat egy egésszé, mert egyik embert ráutalja a másikra. Ha