Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1917
Index
137 midőn országos vásár megtartóztatási napra esik. 2. Egyes személyek: A) Minden böjti napon — kivéve hamvazó szerdát, a nagypénteket, karácsony, pünkösd vigiliáját — felmentetnek: a) a gyári és bányamunkások; b) mindazon világi személyek, kik kénytelenek vendéglőkben étkezni, vagy az ételeket a vendéglőkből hozatni, a mennyiben böjti ételt könnyen nem kaphatnának. B) Minden böjti napon, — kivéve karácsony vigiliáját és nagypénteket—a m. kir. honvédség, pénzügyőrség és csendőrség tagjainak családjai. C) Minden böjti napon, — kivéve a nagypénteket — felmentetnek : a) a vasúti vonatokon és hajókon szolgálatot tevő személyek; b) mindazon utasok, kik vasúti vendéglőkben, vagy hajón kénytelenek étkezni; c) mindazok, kik egészségük helyreállítása végett fürdőhelyeken tartózkodnak kíséretükkel együtt: d) függő viszonyban levő személyek (pl. cselédek), kik oly családnál nyerik ellátásukat, hol böjti eledelt nekik nem nyújtanak. D) Minden szegény, ki mások alamizsnájából nyeri táplálékát, a húseledelektől való megtartóztatás alól teljesen fel van mentve. VII. Az évnek minden böjti napján szabad az ételeket zsírral elkészíteni és meg van engedve az enyhített böjti napokon, ugyanazon étkezés alkalmával húst és halat együtt élvezni. VIII. A hústól való megtartóztatásra köteles minden katolikus hivő, ki hetedik életévét betöltötte. A teljes bojt, mely magában foglalja úgy a húseledelektől való rnegtartóztatást, valamint a csak egyszeri jóllakást, — azon katolikust kötelezi, ki huszonegyedik (21) életévét betöltötte, de korának hatvanadik (60) évét még el nem érte. Azon teljes böjtre kötelezettekre nézve azonban, kik fáradságos nehéz munkát végeznek, a többszöri jóllakás tilalma nem vonatkozik. IX. Bárki az elsorolt felmentvényeket igénybe veszi, az Apostoli Szentszék ezen elnéző kegyességét az irgalmasság lelki és testi cselekedeteinek gyakorlásával, buzgóbb imádság, valamint alamizsna-osztogatás által pótolja. Kalocsa, 1917. nov. 18. SACRA CONGREGATIO CONSISTORIALIS. I. Normae pro sacra praedicalione. Ut quae Beatissinuis Pater nuper in Encyclicis Litteris Humanigeneris vedemptionem de sacra praedicatione docuit ac praestituit ad praxim facilius deducantur, Eminentissimi Patres S. C. Consistoriali praepositi, ipso Summo Pontifice plene adprobante, sequentes sancivere normás, quibus Rmi locorum Ordinarii uti debeant ut tuto in re tarn gravi procedant; easque eadem Sanctitas Sua statim exsecutioni mandandas praecipit, quo scilicet quod Apostolus nominat ministerium verbi eos afferat fructus in tuitionem ac propagationem fidei christianaeque vitae custodiam, quales et divinus Magister Christus intendit et catholica Ecclesia sibi iure promittit. Caput I. A quibus et qua ratione praedicatoves Verbi Dei sint eligendi. 1. Rmi locorum Ordinarii illud ante omnia semper prae oculis habeant, quod Sacra Tridentina Synodus, anteriores praescriptiones innovans ac perstringens, cap. IV, sess. 24, De Reform., sancit ; ubi, postquam monuit praedicationis munus Episcoporum praeeipuum esse, sie sequitur: Mandat (S, Synodus) ut in Ecclesia sua ipsi (Episcopi) per se, aut, si legitime impediti fuerint, per eos quos ad praedicationis officium assument; in aliis autem Ecclesiis per parochos, sive, iis impeditis, per alios ab Episcopis (impensis eorum, qui eas praestare aut tenentur vel solent) deputandos, in civitate aut in quacumque Nr. 5472. Normae pro sacra praedicatione.
