Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1916

Index

- 135 — XXI. Nr. 4366 Adhortatio ac fideles, de mediis, quibus virtus christianae fortitudinis juvatur. Krisztusban Szeretett Híveim! i Harmadik esztendejébe léptünk immár az öldöklő világháborúnak. Úgy vélhettük, hogy a megpróbáltatás napjai már számlálvák, mert ádáz ellenfeleink ereje lassankint töredezni, fogyni kezdett, amikor az ármány új ellenséget támasztott a szomszéd Romániában és ezen új ellenség beavatkozása bár, miként erősen hisszük, a végeredményen mit sem változtat, de a háború befejezésének határidejét bizonyára ismét kitolja. Nem tagadom, fájdalmasan érint a szomszédos országnak váratlanul jött orvtámadása. Minden józan ok amellett szólott, hogy Romániában ne ellenséget, hanem jó barátot lássunk: fontos életérdekeink találkoztak; szövetséges szerződés fűzött egymáshoz évtizedeken keresztül; Monarchiánk minden lehető alkalommal támogatta, segítette a sokkal kisebb szomszédot. Nem volt-e hát okunk Romániától hűséget, jóindulatot várni ? Valóban volt okunk, s ha mégis csalódtunk, ez a csalódás fájdalmasan érint. Ha pedig megfontoljuk, minő szándék vezérli Romániát a fegyveres beavatkozásra, akkor a fájdalom jogos haraggá kell, hogy változzék. Romániának bevallott célja a Monarchiának román nép lakta részét elhódítani, vagyis megcsonkításunkra tör rabló módon. A szándék erkölcstelen volta kitűnik, ha megfontoljuk, hogy azon vidékeken, melyeket gonosz szomszédunk kiszemelt, nemcsak románok vannak, hanem nagyszámú más ajkú nép is lakik, jelesül és első sorban ott lakik a magyar nép. A magyar a saját erejéből alkotott e hazában nemzetet, tartotta azt ezer esztendő óta. Az idő folytával beszivárgott más ajkú népek között a román nép is elterjedt a havasokon, lebocsátkozott a síkságokra, betelepült a városokba. Ez a bejött nép a magyar hazában testvéri fogadtatásra talált, viselte az ország terhét, de részesült jogaiban is. Templomában imádhatta Istenét, a közpályák megnyíltak előtte, erősödött, vagyonosodott, úgy, hogy a román köznépnek most is jobb a helyzete Magyarországban, mint Romániában. Ez a nép nem kívánt Romániától beavatkozást, mert tudja mivel tartozik a magyar nemzetnek, amely befogadta és érzi a magyar hazának éltető melegét. De másként gondolkozik Románia: a vendéglátást nem használja a román királyság arra, hogy illendő háláját, ragaszkodását tanúsítsa, hanem arra, hogy ürügyet kovácsoljon a támadásra. Ilyen erkölcstelen alapon indított háború csak balsikerbe fulladhat és bízunk, hogy a jövendő a vállalkozásra a megérdemelt szégyent hozza, ezen új támadás úgy végződik, mint az ellenünk szövetkezett ellenfeleink egyébb ármánya : csalódásban, kiábrándulásban, késő bánatban. Ez időszerint azonban kétségtelenül új megpróbáltatás előtt állunk, szükségünk van minden önuralmunkra, minden erőfeszítésre, hogy a megszaporodott veszedelemnek a kellő ellenállást szegezzük neki.