Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1916

Index

— 136 — Csüggednünk, kislelkűeknek lenni egy pillanatra sem szabad, hanem inkább, bízva ügyünk szeplőtelen tisztaságában, igazságában és a Mindenható Istennek alázatos bizalommal remélt fogyhatatlan támogatásában, új lelkesedésre kell buzdulnunk; méltóaknak kell lennünk ezredéves dicső multunkhoz, méltóaknak hős szövetséges fegyvertársainkhoz, akikkel karöltve győzedelmeskedni fogunk minden veszedelmen, hazánk számára pedig új, dicsőségteljes, nyugodt és boldog jövendő lapjait fogjuk megnyitni. Hogy helyünket e nehéz napokban sikerrel megálljuk, rá akarok mutatni, Krisztusban Szeretteim, a szent hitünk által nyújtott némely eszközre, amelyek alkalmasak bennünk a lelki erőt szilárdan fenntartani és fölfokozni. Erőre szüksége van mindenkinek ahhoz is, hogy a köznapi élet harcait üdvösségére hasznos módon végig küzdje. De amikor erőről, bátorságról beszélek, nem gondolok az elbizakodottságra, mert az nem jóra, hanem bukásra vezet. Volt az apostolok között is egy, aki kezdetben bátornak, erősnek mutatta magát, de a bátorsága romlásba vitte. Mikor mindnyájan aggódtak és remegtek, ugyanakkor nagy önbizalommal mondotta: „Hamindnyájan megbotránykoznak is benned, én soha nem botránykozom meg." [Mat. 28, 33.] És ime ugyanezen apostol, szent Péter, volt az első, aki az Urat megtagadta. Az elbizakodott erőnek, bátorságnak nem vesszük hasznát. Péter apostolnak is előbb keresztül kellett mennie az alázatosság iskoláján és miután hullatta az igaz bánat könnyeit, lett igazán hős, lett az Úr Jézus Krisztusnak vérig kitartó katonája. Az igazi lelki erősség nagy erény, valődi hősöket teremt, még a természettől félénk, remegő női lelkekből is. Valahányszor egy irgalmas nővért látok, eszembe jut a gondolat, hány igazi martyrnő, hány valódi vértanú van közöttük, kik a keresztény felebaráti szeretet parancsát teljesítik éjjel-nappal, lankadatlan kötelességtudással, életveszélyes, súlyos betegek között. Erről az igazi lelki erősségről akarok hozzátok, Krisztusban Szeretteim szólani. Az igazi bátorság nem a testnek, hanem a léleknek az ereje. A bátorlelkűvel is megtörténhetik, hogy szíve, a borzalmak láttára megremeg, amint isteni Üdvözítőnkről tudjuk, hogy az Olajfák hegyén: látva a reá várakozó borzalmakat, látva a bűnnek irtózatos fertőjét, amelyet magára vállalt, teste megrendült, remegett és reszketett úgy, hogy vért izzadott, de szilárd maradt a szándéka, az akarata, az eltökéltsége, hogy a fájdalomnak kelyhét, ha még oly irtózatos, még oly csordultig telve van is, fenékig kiüríti. Ezt a lelki erőt kell megszereznünk, magunkban ápolnunk olykép, hogy használjuk az eszközöket, melyeket a keresztény hit nyújt a lelki erőnek megelevenítésére. Az első forrása a lelki erősségnek, hogy megismerjük az Isten akaratát. Az Isten megengedte a világfelfordulást, az irtózatos háborút, az Isten akarata tehát az, hogy e felfordulásban is megálljuk a helyünket, teljesítsük kötelességünket a nemzet védelmében. A katonának teljesíteni kell kötelességét a harctéren, az itthonmaradtaknak a polgári életben. Az Isten szólít tehát, hogy védelmezd a hazádat: fegyverrel, munkával, segítségnyújtással, bátorítással a megriadtak között, mértékletességgel, józansággal, háznépednek rendbentartásával, áldozatokkal. Koronás királyunk az Isten akaratát kereste, kutatta magábaszállással és imádságban, mielőtt kardját kihúzta ellenségeink ellen. És miután mindent mérlegelt, mindent megfontolt, mondotta ki az elhatározó szót: Meg kell védelmeznem népemet, ez az Isten akarata! így találkozott a királynak és a népnek együttes elhatá-