Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1913

Index

— 2 -nyei haza után. A jó Isten kegyelme engem most oda vezérel, ahonnan elköltöztem ; Esztergomba, hol életem javát töltöttem. De nem ezt az elhagyott kis honi földet keresem én, mikor tőletek elbúcsúzom, hanem a jobb hazát, a mennyeit, melyet csak úgy találhatok meg, ha az Úr Jézust követem, aki az engedelmesség útján vezet minket. 0 Atyja akaratát teljesítette, mikor a földre jött s főj 'sztori hivatalát vállalta. Azt felelte Atyjá .K: íme jövök! A könyvben főleg felölem van írva, hoyy cselekedjem, Isten, a te akaratodat. *) Én is ezt felelem az Úr hívására: íme jövök, hogy cselekedjem, Isten, a te akaratodat. Kötelezve a lélek által megyek, nem tudván, mik következnek ott rám.'

1) Rettegéssel nézek a nagy föladatnak elébe, mely az esztergomi egyházban és a prímási széken majd vállaimra nehezedik és a felelősségnek ólomsúlya már is ijesztően nyomja a lelkemet. De meg kell nyugodnom az Isten akaratán, amely engem a magyar Sión ormára szólít. Látnom kell, mint teljesedik be rajtam most másodszor az Úr Jézus szava, melyet szent Péterhez intézett: Bizony, bizony mondom neked, mikor ifjabb voltál, fölövezted magadat és jártál, ahol akartál: de midőn megöregszel, más övez föl téged s visz, ahova te nem akarod.

3) Sok szeretetet és hűséges ragaszkodást tapasztaltam közöttetek. Amerre rövid kormányzásom idején megfordultam a főegyházmegye területén, mindenünnen a legszebb emlékeket hoztam magammal. Meggyőződtem arról, amit székfoglalásomkor még csak hallomásból tudtam, hogy megérdemlitek a dicséretet, amelyet szent Pál a rómaiakról mondott, hogy az ö hitük az egész világon hirdettetik.*) A Duna—Tisza közén él az ősi hit, amelyet szent István király plántált ide, s amely fölött már 900 esztendeje őrködnek Kalocsa főpásztorai. Bár a 150 éves ») Zsid. 10, 7. s) Ap. Csel. 20, 22. ") Ján. 21, 18. ") Rom. 1, 8. török hódoltság az ősök buzgoságának minden emlékét elpusztította úgy, hogy híres káptalanok, apátságok és plébániáknak még a helyét sem tudjuk, mert még az alapok is eltűntek s kő kövön nem maradt: a nádasok sűrűjébe menekült lakosság hihetetlen nélkülözések és szenvedések között megtartotta első szent királyunk örökségét s a fölszabadulás után a telepesekkel versenyezve építette föl újra az Isten templomait. A szegénység első éveiben kicsiny és igénytelen hajlékokat emeltek ugyan a Mindenhatónak, de amint a béke áldásai alatt meghozta ismét ez a termékeny talaj az ő gyümölcseit, a vallásos nép az ő főpásztorainak irányítására és támogatása mellett hatalmas és díszes templomokat épített az Úrnak, mint beszédes tanúbizonyságait az ő eleven hitének és vallásos áldozatkészségének. Hálás kegyelettel kell adóznom az én nagy elődeimnek Kalocsa érseki székén. mert a kövek beszélnek nagylelkűségükről. Alig van a nagy egyházmegyének egy faluja, ahol egy templom, iskola, árvaház vagy zárda nem örökítené meg az ő dicső emléküket. Különösen az újabb telepítvényeknek magyar lakossága van irántuk nagy hálára kötelezve, mert azelőtt lakatlan nagy pusztaságokon valósággal megteremtették a keresztény civilizációt. A főpásztorok oldalán ritka buzgósággal és önfeláldozással dolgozott a kalocsai egyházmegyének jeles papsága. A múltnak szenvedései szoros kapcsolatba hozták a néppel. Nem lehet meghatottság nélkül olvasni azokat a jelentéseket, melyek a telepítések idején érkeztek az érseki hatósághoz. A más vidékről a mocsaras alföldre vándorolt nép tömegével esett áldozatául a szokatlan klímának. A nagy paphiány miatt sokszor 20—30 kilométeres távolságra lakott a lelkipásztor, akinek a legrosszabb utakon telepről-telepre kellett mennie, hogy a haldoklók nagy számát az utolsó vigaszban részesíthesse. A pap volt a telepesek első