Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1912

Index

— 102 — azon fölmentvényt a 2. illetve 4. pontban elősorolt többi nem parancsolt ünnepnapra is megadom, amíg azt a hívek is tömegesen megülik. 8. Azon ünnepeken, amelyek mostantól fogva megszűntek parancsolt ünnepek lenni, továbbra is fönnmarad a népért való misézés kötelessége. Ezek azon szabályok, melyek az ünnepek új rendje tekintetében a híveket érdeklik. Aki ismeri egyházmegyénk viszonyait, világosan láthatja, hogy ezen némikép változott rendszabályok és engedmények az ünnepek külső képét minálunk — legalább egyelőre és talán jó ideig — semmit sem fogják megváltoztatni. Úgy, hogy szinte majdnem fölöslegesnek látszanék ez ügyben híveinknek valamit is említeni, hacsak sokakban különféle újságok hívatlan, avatatlan és ellenséges hozzászólásai révén téves nézetek és fölösleges aggodalmak nem támadtak volna. Hogy tehát híveink illetékes helyről hallják, miben áll a dolog és mily szándék vezérelte Szentséges Atyánkat az ünnepek újabb meghatározásában: ezennel fölhívom a T. Lelkész urakat, hogy ezt pünkösd utáni XXII. vasárnapon az ünnepek megszenteléséről szóló beszéd keretében ismertessék. Az egyháznak Krisztus Urunk által meghatározott szervezete, Krisztus Urunktól nyert szentségei és tanításai változatlanul megmaradnak az idők végezetéig. Krisztus egyháza változatlanul ugyanaz térben és időben. Ma is az, mint ami akár az apostolok korában volt. Az Úr igéi el nem múlnak. Ami az egyházban isteni elem, az minden időben és minden helyen föltalálható benne. Krisztus Urunk az ő Szentlelke által egész a csalatkozhatlanságig menő biztonságban őrzi meg az egyházat, hogy „dicsővé tegye magának az anyaszentegyházat, nem lévén azon szeplő vagy redő, vagy más efféle, hanem hogy szent és szeplőtelen legyen"

1) az ő jegyese. ») Efez. 5., 27. De ez a jegyes, ha mindig ugyanaz marad is a szivében, hűségének sérelme nélkül, az idők és helyek körülményeihez alkalmazkodva, a legváltozatosabban lép föl külső megjelenésében. Astitit regina a dextris tuis circumdata varietate. Ahogy egy királynő méltóságának nem esik rovására, ha külső díszeit változtatja s ruhája a színek különféleségével ékeskedik ; úgy válik az egyháznak is előnyére, ha külső megjelenésében, fegyelmi törvényeiben az egyének, helyek és idők változékonyságához alkalmazkodik. Nagyon bölcsen van ez így. Avagy ki fogja például ma a hívek vagyonközösségét követelni, bármily épüléssel olvassa, hogy az első keresztények „habebant omnia communia."*) Ki fogja gáncsolni az egyházat azért, hogy ma papjai aranyozott kehelyből kötelesek misézni, holott a katakombák dicsőséges gyülekezeteiben üveg vagy fapohár is megtette a szolgálatot? Ki ne óhajtana mélységes bűnbánatot a lelkekben ma is, anélkül, hogy az első századok bűnbánati fegyelmét sürgetné? Ki tartaná ma üdvösnek a böjtöl és régi szigorúságát követelni? Vagy viszont ki ne kívánná vissza ezen anyagiakba merült korban a lelkiségápoló szentáldozás ősrégi gyakoriságát? az elvilágiasodott egyházi ének és zene régi épületességét s az ünnepek lelkiismeretes megszentelését? Mindezekben és minden egyéb fegyelmi kérdésben az egyház mint jó anya, ügyel egyrészt, nehogy gyönge gyermekeire túlnehéz terhet rakjon, másrészt, hogy engedékenységében a fegyelem üdvös korlátait feledésbe menni ne hagyja; hogy így az általa fogyatkozhatatlanul őrzött hitkincseket minden idők és minden népek saját képességeik és szükségleteik szerint minél hasznosabban gyümölcsöztessék. És nem szabad gondolnunk, hogy az egyházat fegyelmi törvényeinek akár megalkotásában, akár változtatásában merő em») Act. 2., 44.