Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1910

Index

hozott határozatok fölsorolásánál a Szentlélek közvetlen közreműködésére. „Tetszett a Szentléleknek és nekünk."

1 Szent Irén második századbeli egyházatya pedig e szép szavakkal jelzi a Szentléleknek az egyházhoz való viszonyát: „Ahol az egyház van, ott van az Isten Lelke, és ahol az Isten Lelke van, ott van az egyház és minden kegyelem; a Lélek pedig az igazság."

2 Mily kimondhatatlan boldogság az ránk nézve, hogy hitünk oly megdönthetetlenül szilárd alapon, az egyház isteni tekintélyen alapszik. És ezzel meg van adva hitünknek szabálya is, mert nemcsak mindazt hisszük és valljuk, amit az egyház tanít, hanem mindezt.úgy és nem máskép hiszsztik, mint azt az egyház tanítja, ami újabb lelki megnyugvásunknak és boldogságunknak forrását képezi. Növeli örömünket és boldogságunkat azon tudat, hogy katholikus szent hitünk őszinte és bátor megvallásában nagyon is előkelő és jeles emberek társaságában találjuk magunkat. A világ legnagyobb lángelméi, a szent Ágostonok, aquinói szent Tamások, Bossuetek és más számtalanok, mind a legnagyobb dicsőségüknek tartották, hogy a katholikus egyháznak fiai és annak tanításait nagy tudásuk egész erejével, szerető szivük egész lelkesedésével magyarázták és védelmezték. A vértanúk pedig, kik között nemcsak jeles tudósok és nagy hadvezérek, hanem nagyműveltségű, előkelő úrinők is nagy számban találtattak minden időben, életük föláldozásával, vérük ontásával tanúskodtak arról, hogy erősen hiszik mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott és az anyaszentegyház tanít. Éppen azért nevezzük őket vértanúknak, kik vérük ontásával tanúskodnak a keresztény katholikus hitcikkelyek igazsága mellett, mert a képzelet szüleményeiért vagy gyermekmesékért nem szokták komoly emberek életüket föláldozni. 1 Ap. csel. 15, 28. * S. Irenaeus, Contra Haereses, lib. 3. cap. 24. Adjunk tehát hálát, kedves Híveim, a jó Istennek, hogy a katholikus anyaszentegyháznak tagjai és a szentek hitsorsosai vagyunk. De ebből származó boldogságunk csak akkor lesz igazán teljes és befejezett, ha szent hitünket nemcsak szívvel és szóval valljuk, hanem jó cselekedeteinkkel, jámbor életünkkel is kifejezésre juttatjuk, vagyis ha hitünk szerint élünk. Mert szent Jakab apostol tanúsága szerint a hit cselekedetek által lesz tökéletessé.

1 Ugyanazt bizonyítja szent Pál apostol is, midőn ismételten hivatkozik Habakuk prófétának ezen szavaira: „Az igaz pedig a hitből él."

2 Mert mit akar az apostol ezen szavakkal mondani? Nemcsak azt, hogy az igaz, a jámbor ember gyakorolja a hit által megkívánt jócselekedeteket, hanem hogy azokat a hit szellemében, a hit útmutatása szerint és a hit ösztönzéséből végzi, nem csupán általánosságban, hanem egyes részletes cselekedeteiben is úgy, hogy az igaz embernek minden egyes erény gyakorlata mindmegannyi tényleges megvallása hitének. 0 hittel imádkozik, hittel dolgozik, hittel tűr és szenved; hit lelkesíti és eleveníti egész valóját és minden tettét. Csak az ilyen jócselekedetekkel és jámbor élettel elevenített hit képes bennünket igazán boldogokká és az örök üdvösségre méltókká tenni. Mert szent Jakab apostol tanúsága szerint valamint egyrészt a test lélek nélkül holt, úgy a hit is cselekedetek nélkül m'egvan halva,

3 tehát képtelen arra, hogy az örök üdvösségre szolgáló érdemeket szerezzen, éppen úgy, mint a kiszáradt, holt fa nem képes gyümölcsöket teremni. Másrészt egyedül a jócselekedetekben nyilvánuló hit nyújtja nekünk azon boldogító tudatot, hogy csakugyan van érdemszerző, élő hitünk. Azért mondja ugyanazon apostol a hitével dicsekvő, de jócselekedetekben szűkölködő 1 Jak. 2, 22. a Ront. 1, 17 ; Qal. 3, 11 ; Zsid. 10, 38; Habak. 2, 4

f » Jak. 2, 26.