Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1910
Index
10 — embernek: „mutasd meg nekem hitedet cselekedetek nélkül, én pedig megmutatom neked a cselekedetekből hitemet." 1 De ugyanezen jócselekedetekben nyilvánuló eleven hit azon édes reményt is ébreszti föl szivünkben, hogy szent, katholikus hitünkhöz rendületlenül hivek maradunk életünk végéig. Mert a hitnek megbecsülhetetlen kincsét, saját hibánkból el is veszthetjük, ha azt kellőkép meg nem becsüljük, az elvesztés veszélyének vakmerően kitesszük, amint erről a mindennapi szomorú tapasztalás tanúskodik. Különösen pedig három veszedelmes forrása van a hittagadásnak, az egyik a kevélység, a másik a tisztátalanság, a kicsapongó élet, a harmadik pedig a vallási dolgokban való tudatlanság. Aki nem akarja magát az egyház tanítói tekintélyének alávetni, aki nem akar a kinyilatkoztatott hittitkok előtt hódolattal meghajolni, hanem mindent saját gyenge, véges eszének erejével akar kifürkészni, az úgy jár, mint aki oktalanul a napba tekint, lelki vakságba esik és elveszti hitét. Mert a szentírás szavai szerint: „ki a fölségesnek vizsgálója, elnyomatik a dicsőségtől;" 2 és mert: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." 3 Aki pedig az ocsmány földi szenvedélyek és érzéki gyönyörök rabságába merülve lelki szemeit szántszándékkal fordítja el az égi világosságtól, arra ugyanazon sors vár, mint azon szerencsétlenekre, kik hosszú éveken át egy sötét börtönben lévén elzárva, mikor a napvilágra jönnek, elgyengült szemeik nem képesek a világosságot elviselni és megvakulnak. Szent Pál tanúsága szerint ugyanis „a test szerint való ember nem fogja föl azt, mi Isten Leikéé, mert az bolondság előtte." 4 —• És valamint azon könnyelmű, dologtalan emberek, kik éjjel mulatoznak, nappal pedig alusznak, vagyonilag tönkre mennek és koldusbotra jutnak; ép úgy a vallási dol1 Jak. 2, 18. " Péld. 25, 27. - » Jak. 4, 6. * I. Kor. 2, 14 gokban tudatlan emberek, kik a hit igazságaival nem törődnek, soha prédikációt vagy lelki oktatást nem hallgatnak, soha vallási dolgokról szóló könyvet vagy lapot nem olvasnak, lelkileg mennek tönkre, mert a tudatlanságból lelki vakságba, ebből pedig hitetlenségbe esnek és így legdrágább kincsöket, a hitet vesztik el. Azért inti sz. Pál a keresztényeket, hogy óvakodjanak a pogányok példájától, kik „elidegenülvén az Isten életétől a tudatlanság által, mely bennök vagyon, szivök vaksága miatt" kétségbe esnek. 1 Őrizkedjünk tehát a lelki vakságnak, a hitetlenségnek legveszedelmesebb forrásaitól, a kevélységtől és testiségtől. De őrizkedjünk egyszersmind azon veszélyes alkalmaktól is, melyek ha nem is oltják ki bennünk a hit világát teljesen és egyszerre, de azt lassankint annyira meggyengítik, hogy a mennyei dolgoknak végtelen értékét és szépségét, valamint az eleven hitnek boldogító erejét nem vagyunk képesek fölismerni, s így fokonkint mind mélyebbre sülyedve a hitetlenség és örök kárhozat veszedelmének tesszük ki magunkat. Ilyen veszedelmes alkalom, hogy csak egyet említsek, a rosz könyvek és újságok olvasása. Hogy a hitetlen és erkölcstelen olvasmányok mily kimondhatatlanul sok és nagy lelki kárt okoznak az emberiségnek, azt fölöslegesnek tartom bővebben bizonyítani, mert erről a nemzetek között napról-napra terjedő vallási közömbösség és erkölcsi sülyedés ijesztő módon tesznek folytonos tanúságot. A könyvnyomtatás fönséges és áldásos találmánya, melyet a római pápák annak idején az isteni Gondviselés különös kedvezménye gyanánt üdvözöltek, 2 az emberek gonoszsága és pénzvágya következtében az emberiség egyik legnagyobb csapásává változott, úgy, hogy egy nagynevű egyházi fejedelem szellemes megjegyzése szerint csaknem sajnálnunk kell, hogy fölta1 Efez. 4, 18. ' Lásd : X. Leo „Inter sollicitudines" kezdetű bulláját.
