Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1909

Index

mölcsét, a második nyájának zsengéjét mutatta be Istennek áldozatul. Másrészt az ember azzal, hogy Isten parancsának megszegése által vétkezett, büntetésül a halált érdemelte meg. Mivel pedig saját élete fölött nem rendelkezhetett, maga helyett a birtokában levő hasznos állatok közül választott ki egy folt és hiba nélküli áldozatot és azt saját bűnének kiengeszteléseül áldozta föl Istennek, elismervén ez által, hogy tulajdonkép ő érdemelte meg a halál büntetést, amiért teremtője ellen föllázadt. Ez az oka, hogy a világ kezdetétől fogva találkozunk a véres áldozatokkal, melyeket a pogány népek is ép úgy gyakoroltak, mint később az izraeliták. Ezek az áldozatok csak tökéletlen előképei voltak azon fönséges áldozatnak, mely az idők teljében volt Istennek bemutatandó. Mert bármily sok áldozati állatnak vérét ontották is az emberek, ezen áldozatok elégtelenek voltak arra, hogy az isteni Fölségnek oly tiszteletet adjanak, aminőt O megérdemel, és elégtelenek voltak arra is, hogy eltöröljék és jóvátegyék azt a megbántást, melyet az ember bűne által ezen isteni Fönséggel szemben elkövetett. Ezeknek az állati áldozatoknak csak az a hasznuk volt, hogy az ember általuk elismervén egyrészt Isten végtelen fölségét, másrészt saját bűnös voltát, magát az Istennel való kibékülésre előkészítse. De a tulajdonképeni kiengesztelődést nem hozták létre. Ezen kiengesztelődésnek létrehozására, vagyis az Istennel szemben elkövetett nagy megbántás jóvátételére egy végtelen értékű áldozatra volt szükség. Ezt a végtelen értékű áldozatot csak Isten Fia tudta meghozni, ki az emberek iránt való végtelen szeretetből ily áldozat gyanánt mutatta be önmagát mennyei Atyjának. Annyira ment önmegalázódásában, hogy a mi gyarló emberi természetünket vette magára, hozzánk hasonló emberré lett, hogy értünk szenvedhessen és meghalhasson, bennünket az örök kárhozattól megszabadítson és mindegyikünket Isten fogadott gyermekévé tegyen, ki arra van hivatva, hogy egykor Vele osztozzék a mennyei örökségben. Harminchárom évi alázatos, szegény és munkás élet után a mi Urunk Jézus Krisztus, maga a megtestesült ártatlanság, szégyenletes halálra Ítéltetett és keresztre feszíttetett. Szegekkel átfúrt kezeiből és lábaiból patakként folyt a vér és ő ott függött a keresztfán az ég és a föld között. Ekkor ment végbe a nagy áldozat, melynek a többiek mind csak előképei voltak. Minden áldozathoz három dolog szükséges, tudniillik a szoros értelemben vett áldozat, vagyis a föláldozandó tárgy vagy személy, továbbá az áldozatot bemutató pap, és végül a föláldozás ténye, vagyis az áldozat valódi vagy jelképes megsemmisítésének cselekménye. A kereszt áldozatánál a fölajánlott áldozat Isten volt, Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia, aki a bűnös emberiségért a testi halált szenvedte el, anélkül természetesen, hogy ez által teljesen és végleg megsemmisült volna, mert hisz harmadnapon saját isteni erejéből új életre támadt föl. Az áldozatot bemutató pap szerepét sem a keresztre feszítő hóhérok töltötték be, hanem maga az áldozat, maga az Úr Jézus, áldozta föl magát érettünk, hogy szabad akaratból szenvedett halála által teljes elégtételt nyújtson Isten végtelen Fölségének a bűneink által elkövetett végtelen megbántásért. Ezen áldozat által Isten Fia az O mennyei Atyjának oly dicsőséget szerzett, melynél nagyobbat képzelni sem lehet és megérdemelte számunkra mindazon kegyelmeket, melyekre szükségünk van, hogy azok segélyével elnyerhessük a mennyországot. Ámde az Úr Jézus nem elégedett meg azzal, hogy egyszer föláldozta magát az emberek üdveért, hanem önmagának ezen föláldozását minden időben és minden he-