Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1909

Index

— 15 — IV. 829. sz. Böjti körlevél a szentmise áldozatról. Paterne requiro RR. DD. animarum Curatores, ut sequentes litteras meas pastorales in parochiis Hungaricis ipsa Dominica I. Quadragesimae populo fideli praelegant, in aliis vero locis earundem tenores eadem vei sequenti Dominica fidelibus lingua vernacula saltem compendiose exponant. „Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, nem a Krisztus vérében való részesülés-e? és a kenyér, melyet megszegünk, nem az Úr testében való részesülés-e?

u 1. Kor. 10, 16. Krisztusban szeretett Híveim ! 1907. évi böjti körlevelemben az Úr Jézusnak a legméltóságosabb Oltáriszentségben való állandó jelenlétéről, 'köztünk való tartózkodásának boldogító jótéteményeiről és azon kötelességekről szóltam hozzátok, melyekkel az oltárszekrényben rejtőző isteni Üdvözítő iránt tartozunk. A mult évben arra hívtam föl lelkipásztoraitokat, hogy kifejtvén előttetek a többszöri szentáldozás kimondhatatlan hasznát és áldásait, annak buzgó gyakorlására ösztönözzenek titeket. A jelen alkalommal pedig a szentmise áldozatról, annak fönséges voltáról, megbecsülhetetlen gyümölcseiről, üdvös hallgatásának módjáról és kötelességéről akarok hozzátok néhány szót intézni, hogy üdvösségünk ezen egyik leghathatósabb eszközének minél nagyobb lelki javatokra fordítására buzdítsalak titeket. Már az ószövetségben megjövendölte Isten Malakiás próféta következő szavaival, hogy a szentmise áldozat által mily nagy dicsőség fog az 0 szent nevére hárulni: „Napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a nemzetek között, és minden helyen áldozni fognak és tiszta áldozatot bemutatni az én nevemnek, mert nagy az ér) nevem a nemzetek között, úgymond a seregek Ura." Mai. 1, 11. Hogy pedig mi keresztények mily drága, megbecsülhetetlen kincset bírunk a szentmise áldozatban, azt talán legszebben és legtalálóbban szalézi szent Ferenc, a nagynevű genfi püspök, fejezte ki, midőn így ír: „A szentmise a lelki gyakorlatok napja, az isteni irgalom mélysége, az isteni szeretet forrása, az áhítat szive, a jámborság lelke és az isteni kegyelem elnyerésének legbecsesebb eszköze." Lássuk tehát Kedves Híveim, mindenekelőtt a szentmise áldozat mivoltát, hogy annál könnyebben megérthessük végtelen értékét. 1. Maga az áldozat gondolata és gyakorlata oly régi, mint maga az emberiség. Mióta emberek laknak a földön, ezek kezdettől fogva minden időben áldozatokat mutattak be az isteni Fölségnek, hogy ez által elismerjék Isten legfőbb hatalmát és uralmát, mellyel fölöttük és az összes teremtmények fölött bír. E célból valamely rendelkezésükre és hasznukra szolgáló élő lényt, hasznos házi állataikat vagy a föld gyümölcsét áldozták föl Isten tiszteletére, vagyis bizonyos módon megsemmisítették azt, annak jelzésére, hogy Isten, az ő teremtőjük, minden teremtett dolog legfőbb és korlátlan ura, hogy minden az övé, ami a világon van és amink van, azt mind tőle bírjuk. És épen ezért képezi az áldozat az imádásnak legtökéletesebb módját, mely egyedül Istent, mint a mindenség teremtőjét és legfőbb urát illeti meg. Ily módon áldoztak már ősszüleink fiai Káin és Ábel, kik közül az első az általa művelt földnek gyüLITT. CIRC.. 1909. 23