Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1909
Index
— 98 4912. sz. A Magyarok Nagyasszonyának budapesti templomára a templom pénztárak adakozhatnak. mert különben a pályázatból kizáratnak. Hanem a munkák jeligével látandók el és lepecsételt borítékkal szerelendők föl, mely kívül a jeligét, belül a szerző nevét és lakását tartalmazza. 6. A megjutalmazott pályamunka a bíráló bizottság által eszközölt változtatásokkal, toldásokkal, javításokkal együtt nyomatandó ki. (Átalány 400 kor.) NB. Ezért kívánatos, hogy a pályamunkák ne legyenek bekötve és a papírnak csak egyik oldalára írva nyújtassanak be. Budapest, 1909. augusztus 31-én. Kalocsa, 1909. szeptember 14. A sz. István Fillér egyesület Budapesten a X. kerületben a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére templomot szándékozik építeni. Mivel a Boldogságos Szűznek e címen még nincs temploma hazánk fővárosában, indokoltnak tartom, hogy ezen országos jellegű templom építési költségeinek fedezésében hazánk katholikus hívei minél nagyobb számban részt vegyenek. Az egyesületnek abban az irányban kifejezett kérelmét, hogy a templomi gyűjtések Magyarok Nagyasszonyának ünnepén a fönti célra megtartassanak, nem tartottam teljesíthetőnek, mert előbbi intézkedések következtében néhány vasárnapi gyűjtés fontos egyházi célok támogatására máile van foglalva, miértis újabb terhet nem akartam kedvelt papságomra és híveimre róni újabb gyűjtés elrendelésével. Azt azonban megengedem, hogy a templompénztárak anyagi erejükhöz mérten a templom fölépítéséig évenkint bizonyos, de 40 kor.-t meg nem haladható alamizsnát juttassanak a nevezett egyesülethez. Az adományok Ruffy Pálné ő méltósága címére Budapest, I. Fehérváry-út 27. sz. a. küldendők. Kalocsa, 1909. okt. 7. A. bácskertesi római katholikus népiskolánál újonnan szervezett férfi tanítói állásra október hó 20-ig pályázat hirdettetik. Az állás javadalma : törzsfizetés 1.) államsegélyből 900 korona. 2.) Bácskertes község pénztárából 100 korona. 3.) Lakbér 200 korona. 4.) 20 korona kertilletmény és a törvényben előírt korpótlék. A megválasztott köteles az iskolaszék által kijelölt osztályt vezetni és az ismétlő iskolát — külön díjazás nélkül — tanítani. A kérvények a római katholikus iskolaszékre címezve főtisztelendő Mészner István apát, kerületi esperes úrhoz Bezdánba (Bács megye) küldendők. Az állás november 1-én elfoglalandó. Kalocsa, 1909. október 5. 913. sz. isk. Bácskertes. Tanítói állomásra pályázat. Gyula s. k. érsek.