Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1905
Index
— 118 — ségnek, vagy pedig a katholikusok köztevékenységének szokás nevezni. Ez minden időben az egyház támogatását tűzte ki feladatául, s az egyház viszont ezt a támogatást mindenkor szívesen vette és megáldotta, jóllehet ezen támogatás az idők kívánalmaihoz képest különféle alakban nyilvánult. És itt mindjárt meg is kell jegyeznünk, hogy nem mindaz, ami az elmúlt századokban hasznosnak, sőt egyedül czélhoz vezetőnek bizonyult, állítható ma vissza eredeti alakjában; oly nagyok azon mélyreható változások, melyek az idők folyamán a társadalomban és nyilvános életben végbemennek és oly számosak azon új igények, melyeket a változott körülmények folyton támasztanak. Ámde az egyház történetének hosszú folyása alatt mindenkor és minden alkalommal fényes tanújelét adta azon bámulandó képességének, melynél fogva a polgári társadalom változékony viszonyaihoz úgy tud alkalmazkodni, hogy fenntartva mindig hit- és erkölcstanának épségét és változhatatlanságát és ép úgy fenntartva legszentebb igazait, mindabban ami mellékes és feltételes, könnyen hajlik, alkalmazkodik az idők viszonyaihoz és a társadalom új követelményeihez. Az ájtatosság, — mondja Szent Pál —- mindenre hasznos, ígérete levén a jelen és jövendő élet felől: „Pietas autem ad omnia utilis est, promissionem habens vitae, quae nunc est, et futurae. u l És azért a katholikus köztevékenység is, habár megfelelő módon változik külső alakjában és eszközeiben, de mindig ugyanaz marad elveiben, melyek után indul és magasztos czéljában, melyre törekszik. Hogy pedig igazán hatékonynyá váljék, helyén való lesz tüzetesen szemünk elé állítani azon feltételeket, melyeket természetének és czéljának gondos megfigyelése útján önmaga tűz művelői elé. Mindenekelőtt mélyen szívünkbe kell vésnünk, hogy minden eszköz erőtlenné válik, ha nem alkalmas azon munkára, melynek végrehajtására kell szolgálnia. A katholikus köztevékenység (mint az az eddig mondottakból világosan következik), miután azt tűzte ki feladatául, hogy mindeneket megújítson Krisztusban, valóságos apostolságot képez Krisztus tiszteletének és dicsőségének előmozdítására. Hogy ezt jól betölthesse, az isteni kegyelemre szorul, az pedig nem adatik oly apostolnak, aki nincs Krisztussal egyesülve. Csak akkor, ha jól kiképződött bennünk Krisztus, fogjuk őt a családoknak és társadalomnak könnyen visszaadhatni. És ezért mindazok, kik a katholikus mozgalomnak irányítására hivatvák, vagy pedig annak előmozdítására szentelték magukat, kipróbált katholikusoknak kell lenniök, kik hitükről meg vannak győződve, a vallás dolgaiban alaposan járatosak, kik őszinte engedelmességgel viseltetnek az egyház és különösen ezen legfőbb apostoli tanszék és Krisztusnak földi helytartója iránt; kik igazi jámborsággal, férfias erényekkel, tiszta erkölcsökkel és oly feddhetetlen élettel ékeskednek, hogy mindenkinek hathatósan buzdító mintaképül szolgálhatnak. Ha lelkünk nincs oly módon berendezve, nemcsak igen nehéz lesz másokban a jót előmozdítanunk, hanem csaknem lehetetlenné válik a szándék tisztaságát megőriznünk és nélkülözni fogjuk azon erőt, melyre szükségünk van, hogy állhatatosan elviselhessük azon kellemetlenségeket, melyek minden apostolkodásnak rendes kísérői, úgymint az ellenfél rágalmait, nem ritkán még a jóindulatú embereknek közömbösségét és tartózkodását, sőt olykor még a barátok és munkatársak féltékenységét is, amely dolgok az emberi gyarlóságban kétségkívül mentségüket bírják ugyan, mindazonáltal nagy mértékben hátráltatják az ügyet és sok egyenetlenségnek, súrlódásnak 1 1. Tim. 4, 8.
