Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1904

Index

26 — 954. sz. A selyemtenyésztés előmozdítása ajánltatik. Köztudomású dolog, hogy a selyemtenyésztés mily nagy közgazdasági és társadalmi jelentőséggel bír, különösen nálunk Magyarországon, hol évenként körülbelül 70 millió korona értékű selyemre van szükség, és jelenleg még csak alig 6 millió korona értékűt vagyunk képesek termelni, mert nincs elég szederfánk. Ehhez járul, hogy a selyemtenyésztést mindig a legszegényebb néposztályok kenyerének tekintették. Valahányszor a selyemtenyésztés meghonosításához fogtak, mindig a legszegényebb néposztályok anyagi javítására gondoltak, mivel ehhez semmiféle tőkebefektetés nem szükséges. A levelet összehordják a gyermekek, otthon pedig az öreg emberek, akik más munkára már nem valók, megvagdalják és így jóformán minden nagyobb fáradság nélkül a selyemhernyó fölnevelése alig 30 napot vesz igénybe s e mellett más munkát sem kell elhanyagolni. A selyemtermelésből 60—100 koronát igen könnyen lehet szerezni évenkint. S a pénzt a szegény földmívesnép június közepén kapja, az aratás előtt, midőn arra leginkább rá van szorulva. Mert ilyenkor a mult évi eleséget fölemésztette, és az új termésből csak augusztus derekán kap pénzt. A selyemtenyésztés terén éppen nincs túltermelés, sőt tízszer annyi gubót lehetne eladni. Es csak azért nem lehet több selyemgubót termelni, mivel nincs elegendő szederfa. Azért kell buzdítani a falusi népet, hogy ültessen szederfát a szabad területekre, s a közutak szélére, ahol a szegény zsellér emberek is szabadon szedhetnek levelet. A selyemtenyésztés előnyeinek megvilágítására elég legyen azon tényre hivatkozni, hogy mióta a selyemtenyésztést a a magyar állam újból fölkarolta és országosan szervezte, vagyis 1880 — 1901. években, a selyemtermelők Bács-Bodrogh vármegyében 11,121,204 koronát, Torontálban 4,396,521, Temesben 4,087,973, továbbá Tolna és Krassó-Szörény vármegyékben körülbelül 2—2 millió koronát kerestek. - - Setymet tenyészteni mindenütt lehet, ahol a szőlő megérik, mert ott a szederfa is díszlik. Emellett a selyemtenyésztés oly foglalkozás, mely semmi más gazdasági foglalkozást nem akadályoz. Ezt bizonyítja, hogy Arad, Szegszárd bortermelő vidékein szintén virágzik a selyemtenyésztés; úgymint virágzik oly vidékeken is, hol a legintenzívebb gazdálkodást folytatják. A termelők a petét ingyen kapják, ingyen történik a selyemtenyésztők kioktatása is; sőt a szederfalevelet is többnyire ingyen szerezhetik meg. Azonkívül ezen iparágnak nagy előnye az is, hogy a selyembogár nevelése és gondozása épen nem fárasztó. Ahhoz pedig, hogy a népnek a selyemtenyésztés állandó és biztos keresetforrása legyen, nem kell egyéb, csak legyen elegendő szederfa. Ahol nincs elég szederfa, ott azonnal hozzá kell fogni az ültetéshez, főleg a közutak szélein és a közterületeken; mert itt a szederfalevélszedés mindenkinek törvényesen biztosítva van; sőt annak meggátlását szigorúan büntetik. A mondottakból világos, hogy mily nagy Isten-áldása a szegény népre a selyemtenyésztés s hogy a t. lelkész urak mily nagy jót tesznek híveikkel, ha őket a selyemtenyésztés hasznos voltára figyelmeztetik, és őket annak gyakorlására ösztönzik és oktatják. E czélra igen hasznos szolgálatot tehet — a szerző úr szívességéből egyidejűleg minden plébániának megküldött „A magyar birodalom selyemtenyésztésének közigazgatása" czímű, Dr. Dolenecz József budapesti ügyvéd által igen ügyesen összeállított füzet, melynek szorgalmas tanulmányozását és tartalmának a néppel alkalmas módon való megismertetését t. Papságomnak a legmelegebben ajánlom. Kalocsa, 1904. február 8. György, érsek.