Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1902

Index

— 64 — sértik, úgy, hogy egyre szembeszökőbb lesz, hogy elvették állami szuverénitását, hogy lassan-lassan az egyház fejének lelki hatalmát megdöntsék, a mi különben a rablás tulajdonképeni szerzőitől leplezetlenül kitudódott. Ha mérlegeljük ennek a ténynek a hatásait, az nemcsak a helyes politika ellen van, hanem a társadalom ellen is, mert a valláson ejtett sebek mindmegannyi, a társadalom szivén ütött sebek. Mert Isten, a ki az embert lényegileg társadalmi tulajdonságokkal ruházta föl, gondviselésében ugyanugy alapította az egyházat, és a biblia szavai szerint Sión hegyére állította, hogy világítóul legyen, és termékenyítő sugaraival az emberi társadalom különféle vonatkozásaiban az életelvet kifejleszsze azáltal, hogy bölcs és mennyei szabályokat közöl, melyek segélyével a legjobban megfelelő alakulatot nyerhette. Ezért bomlik föl a társadalom, mely elvonja magát ez egyháztól, a mely az ő erejének jelentékeny része, vagy megbukik, mivelhogy elárasztja azt, a mit Isten összekötöttnek akar. Nem szüntünk meg minden kínálkozó alkalommal ezeket az igazságokat hangoztatni, és újra s szándékosan kívántuk ezt tenni a jelen rendkívüli alkalommal. Adja az Ur, hogy a hivek ez által uj erőt és zsinórmértéket nyerjenek, hogy működésüket hathatósabban rendezzék a közös jóra, és hogy ellenfeleink ebből világosságot merítsenek, hogy felfoghassák, mily igazságtalanságot követnek el, midőn üldözik a legszeretőbb anyát, az emberiség legmegbízhatóbb jótevőjét. Nem akarnók, hogy a jelenlegi fájdalmas helyzet képe gyöngítse a teljes bizalmat az isteni segítség iránt, mely idejében és a maga módján fogja a végleges diadalt megadni. Szivünk mélyében szomorkodunk, de az egyház halhatatlan fönnállása miatt nem aggódunk. Az üldöztetés, miként kezdetben mondottuk, az ő öröksége, mert Isten abból, gyermekeit megpróbálva és megtisztítva, magasabb és becsesebb javakat teremt. De a midőn megengedi a támadást és az ellenkezést, akkor is megmutatja isteni segítségét, mely új és nem sejtett eszközöket ad, a végből, hogy az ő műve fönmaradjon és gyarapodjék, a nélkül, hogy a kárára esküdt erők le tudnák gyűrni. Az emberi viszontagságok között átélt tizenkilencz évszázad azt tanítja, hogy a viharok nem érik az alapot, hanem tovább vonulnak. Vigaszt meríthetünk, mert a jelennek is vannak tünetei, a melyek fentartják bizalmunkat. A nehézségek mindenesetre borzasztóak és rendkívüliek, de más tények, melyek szemünk láttára végbemennek, bizonyságul szolgálnak, hogy Isten csodálatos jósággal és bölcseséggel teljesíti Ígéreteit. Miközben annyi erő esküszik össze az egyház ellen, és az egyház annyira híján van az emberi segítségnek és támaszoknak, mégis óriási nagyságban áll az egyház a világ előtt, és működését kiterjeszti az egymástól még oly távol fekvő népekre minden égöv alatt. Nem, e világ régi fejedelme nem uralkodhatik úgy, mint régen, miután Jézus Krisztus elűzte, és a sátán ármányai, bár bajokat okoznak, czélt nem érnek. Máris uralkodik, fentartva a Szentlélektől, ki az egyházban lebeg és él, nemcsak a jók lelkében, hanem az összes katholikus kereszténységben bizonyos természetfölötti nyugalom, mely háborítlanul fejlődik a püspöki karnak ezen apostoli Székkel való soha oly szoros egységnél és engedelmességnél fogva, mely csodálatos ellentétet mutat a társadalmi rendet zavaró titkos szövetségek üzelmeivel, czivódásaival és folytonos hemzsegésével. Ez az egység visszatér; termékeny a buzgalom és a szeretet legkülönbözőbb műveiben, a püspökök és a papság között, és ezek közt s a katholikus világiak közt, kik szorosabban összefűződve, és az emberi tekintetektől mentebb módon lépnek föl,