Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1888
Index
- 46 — natnak, ama szokás főleg közegészségi szempontból kárhoztatandó. Járványok alkalmával, melyek, fájdalom, oly gyakoriak, a gyermekeket a megfertőztetés veszélyének kiteszi és a járványt terjeszti. Késő őszszel, télen és tavaszszal pedig a többnyire fogyatékosan öltözött gyermekek órákon át a rossz időjárás minden káros behatását kénytelenek elviselni, lábuk átázik, testük megfázik és torkukat a hosszú éneklésben, szélben és esőben szerfölött megerőltetik, minek folytán minden ily alkalommal néhányan megbetegednek. Ezen körülményekre van szerencsém a Főhatóság figyelmét oly felkéréssel felhivni, miszerint minden rendelkezésére álló eszközzel oda hatni szíveskedjék, hogy ezen szokás lassanként teljesen kiszorittassék, főleg pedig saját hatáskörében intézkedni méltóztassék, miszerint járványok idejében és a rossz időjárású évszakokban az emiitett temetési szolgálat egészen mellőztessék. — Budapest, 1888. évi március hó 23-án. Trefort s. k. Kalocsa, 1888. april 19. 3 22. szám isk. Téves irányú és tartalmú tankönyvek és térképek kitiltása az iskolából. A vallás- és közoktatásügyi magyar kir. minisztertől. 2922. szám. A „Wa'ndkarte von Európa, entworfen und gezeichnet von B. Kozenn (Wien und Ollmütz, Verlag von Eduárd Hölzel)" czimű térképet, melyen Magyarország politikai önállósága nincsen feltüntetve és a magyar történelmi helynevek helyett német nevek használtatnak, a főváros pedig két külön városként szerepel. — továbbá a Samuil V. Isopescul „Elemente de geografie comparativa pentru clasele inferiore si mylocie de gymnasii, scóle reale si alte scóle coordinate (Csernovicz, 1882)" czimű tankönyvet, mely hazánknak úgy közjogi, mint tényleges állapotával merően ellenkező téves adatokat tartalmaz, — végre a. „Oursu elementaru de istoria universala pentru clasa I. (II. III.) a scolelor secundare de Joan Karescu (Bukarest)" czimű tankönyvnek mind a három kötetét, mely hazánk történetét illetőleg merőben téves tanokat tartalmaz és felosztásánál fogva sem felel meg tanügyi viszonyainknak, az összes hazai iskolákban való használatból ezennel szigorúan kitiltom. Erről van szerencsém a Főhatóságot oly felkéréssel értesíteni, miszerint ezen rendeletemet a hatósága alá tartozó összes iskolai hatóságokkal és iskolákkal az 1876-ik évi XXVIII. t.czikk 7. §-nak 5. pontjára, illetőleg az 1883-ik évi XXX. t.czikk 49. §-ára való figyelmeztetéssel közölni méltóztassék. — Budapest. 1888. évi márcziushó 20. Trefort s.k. Kalocsa, 1888. april 19. Főmagasságú Bibornok és Érsek Úr távollétében Liclitensteiger Fereiicz s. k. o érseki helynök.