Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1888

Index

— 47 — íSzabó Ferencz Nagy-Elemér-i (Torontál megye) lelkész a német katholikus irodalom terén kedvezően fogadott és rövid idő alatt második kiadást ért Holzwarth-féle hét kötetes Világ­történetet ülteti át magyar nyelvünkbe. Ezen müvet, melynek magyar kiadásából eddig a két első kötet már megjelent és a fordítótól jutányos áron szerezhető meg, a t. cz. Lelkész és Tanitó Uraknak figyelmébe ajánlom. Budapesten, 1888. ápril 24. A Tokodi Ödön új-pécsi (Torontál megye) plébános által „Havi Közlöny" czim alatt szerkesztett, a gyakorlati lelkipásztorkodással foglalkozó havi folyóiratot, —továbbá ugyan­azon szerkesztő kiadásában a jövő hónapban megjelenendő két művet: „Adó és illeték­ügyi per tár különös tekintettel az egyháziakra." Szerkesztette Simonics József, m. kir. központi állampénztári számtiszt, a ,,Havi Közlöny" pénzügyi levelezője, — és „Egyházi ügyekre vonatkozó törvények, rendeletek és m. kir. kúriai döntvények tára 1 68 1 — 1 888." Harmadik újonnan átdolgozott kiadás. Szerkeszté Tokody Ödön, — mint a melyek a lelkipásztori hivatal kellő vezetéséhez alkalmas segédkönyvekül szolgálhatnak, a t. cz. Lelkész Uraknak figyelmébe ajánlom. Budapesten, 1888. ápril 27. P. Csete István volt Jézustársasági Áldozárnak Huszár Károly zsámbéki (Pest megye) esperes­plebános által kiadott Szent Beszédeire a T. cz. Lelkész Uraknak figyelmét íölhivom. Budapesten, 1888. ápril 27. LAJOS s. k. bibornok, érsek. 1008. sz. A Hoizwarth­féle magyarí­tott Világtör­ténet ajánlta­tik. 1017.sz. Tokody Ödön .. Havi Köz­löny "-e és egyéb egyház­ügyi kiadvá­nyai ajánltat­nak. 1007. sz. P. Csete István Szent Beszédei ajánltatnak. Per Suam Majestatem Sacratissimam ad Metropolitanam Ecclesiam Colocensem elenien­tissime renunciati: Franciscus Lichtensteiger Episcopus Consecratus et Cano­nicus Lector in Praepositum Majorem : Joannes Schwerer Oanonicus Oantor in Lectorem; Joannes Hopf Canonicus Custos in Cantorem; Joannes Molnár Prae­positus S. Pauli de Bács in Custodem Oanonieum; Joannes Majorosy Episcopus Consecratus et Archidiaconus Cathedralis in Praepositum S. Pauli de Bács; Gábriel Latinovits Archi-Diaconus Bacsiensis in Cathedralem; Josephus Bende Archi­Diaconus Tibiscanus in Bacsiensem; Adalbertus Mayer Canonicus Magister senior in Archi-Diaconum Tibiscanum; Josephus Schweitzer Magister junior in seniorem; Julius Városy Canonicus honorarius et Bector Seminarii Majoris in Canonicum Ma­gistrum junioréra. Adalberto Mayer insuper titulus Episcopi Bosonensis clementissime collatus. C a r o 1 n s H o f f m a n n Professor theologiae in parochum Kulaensem; J o s e p h u s Garay Administrator Felső-Szt-Ivanensis in parochum Doroszlóensem: — Alexander LITT. (JIEC. 1888. 14 Nr. 1252. Mntationes personales Cleri.

Next

/
Oldalképek
Tartalom