Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1875

Index

I - 39 — auch ein solcher Verein die eine wahre Religion als Grundlage seines Bestrebens annehmen, da doch seine Mitglieder dem Namen nach mehreren Confessionen angehören. "VVir woBen denmach, geehrte Amtsgenossen! bei unserer Überzeugung bleiben und einen christkatholischen Lehrerverein bilden, dern "Wahlspruche treu : „la Gottes Namen faiig ich an, mir helfe Gott, der helfen kann!" Lassen wir uns nicht durch Lob oder Tadel iu unserer Überzeugung beirren. Ein rubiges Gewissen froinmt uns mehr als alle Popularitát in den Augen derer, die mit eitlen Worten und boblen Pbrasen, die siimmtlich aus kirchenfeindlichen Schriften entnommen sind, alle bestebende Ordnung zu zerstören trachten, obne jemals ein Sandkörnlein zum Aufbau besserer Zustánde beigetragen zu babén. Unser Bewusstsein sei unser Lohn, bis uns die Stimme ruft : „Kominet ihr Gesegneten meines Vaters und besitzet das Reich, das ench vom Anbeginne der Welt bereitet ist?" Az 1874. évi szeptember havi tanító-értekezlet két tétele. Megfejtve az ó-kanizsai tanítók által. I-ső tétel. Mutattassák ki a) hogy a vallás-erkölcsösség a valódi nép boldogság alapja; b) soroltassanak föl azon eszközök, melyek által a népiskola a vallás-erkölcsösséget előmozdíthatja. „Az élet viszontagságainak elviseléséhez múlhatatlanul vallási érzelem kell. Vallási érzelem nélkül sivár a kebel, sivár az élet s egy boldog jövő reménye semmiségbe vész." Gajdos József. Az ember azzá, a mivé lesz, legtöbbnyire ifjú korában nyert helyes vagy ferde képzettsége által válik. — Mint minden idő példái világosan mutatják, az emberből önmagától, mások segélye nélkül semmi sem lehet; minthogy a természet csak vak hajlamot és puszta tehetséget ad, melyek, ha nevelés által nem fejlesztetnek, megsemmisülnének és az ember mintegy állattá aljasulna. Vannak fájdalom még most a felvilágosodást hirdető XlX-dik század második felében is oly egyének, kik vagy nem értik a nevelés fontosságát vagy nem tartják azt oly nagy horderejűnek és az ember egész létére és életére annyira kihatónak, mennyire és mennyiben az valódilag kell hogy legyen. Mi az ily embereket csak szánni tudnók, mert nem értik, vagy érteni nem akarják általában a nevelés, de főleg a vallás-erkölcsös nevelés azon elvitázhatlan fontosságát, hogy egyedül ez képes jámbor, vallásos és erényes, következésképen szerencsés és boldog honpolgárokat nevelni. Az egyház, a józanul gondolkozó kormány s minden igaz íanférfiú szüntelen azt hangoztatják és kívánják, hogy a népnek vallás-erkölcsös nevelése legyen a népiskola főfeladata, mert egyedül az ilyen nevelés az, mely az igaz elveknek helyes felfogásából indulván ki, ezek öszhangzó alkalmazására alapítja eljárását. Ilyen eszmékkel foglalkozhatott a mint szónok és tudós egyaránt híressé lett aranyszájú szent János is, midőn így szólt : „Minden festész, szobrász és művésznél többre becsülöm azt, ki a gyermekek lelkeinek vallásos kiképeztetéséhez (neveléséhez) ért." Tán felvett tételünk keretébe illik, ha az idézett mondatot kissé illustráljuk. — A szobrász, 2 *