Lakatos Adél (szerk.): Patachich Ádám érsek 1784-es hagyatéki leltára - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 7. (Kalocsa, 2013)
I Bevezető: Főpapi életmód a 18. sz. második felében, Patachich Ádám kalocsai érsek 1784-ben kelt inventáriumának tükrében - I.3. A forrás jellege, keletkezésének története
1.2. Patachich Ádám érsek életrajza hanem könyvtár, színház és zeneakadémia is helyet kapott volna benne.10 Sokat tett a görögkeleti vallásúak katolikus hitre térítéséért. Megreformálta a papképzést. Elkészíttette az új szemináriumi épület tervrajzait, az építési munkálatok kezdetét azonban a székesegyház és a püspöki palota befejezése utáni időszakra halasztotta.11 Patachich nagyváradi udvarában pezsgő kulturális élet folyt. Zenekart és kastélyszínházat működtetett, ahol több neves muzsikus is tevékenykedett, többek között Michael Haydn és Kari Ditters is. Az 1760-as évek végétől azonban inkább a könyvtárának szentelte idejét, mely nagyváradi püspökségének végén összesen 7.825 kötetet számlált már.12 Patachich Ádám 1776-ban, hatvan évesen kapta kalocsai érseki kinevezését. Érsekségének első éveiben az addig ötfős káptalani testület tízfősre bővült. Az öt új kanonok számára megfelelő lakóhelyről gondoskodott. Megújította a székesegyház és a szeminárium javadalmazását. Fontos feladata volt a kalocsai érsekek rangjához méltó rezidencia felépítése. Érseki teendői mellett több jelentős, országos megbízatást is kapott.13 Elnöke lett a Budai Egyetemnek, része volt a Hittudományi Kar reformjainak kidolgozásában. Az érseki palota építési munkálatainak előrehaladtával 1780- ban lehetővé vált, hogy a Nagyváradról magával hozott, s Budán ideiglenes elhelyezett könyvtárát Kalocsára költöztesse és az épület elkészült keleti szárnyában helyezze el. Kalocsai könyvtára, amelyet 1782-ben egyesített a kalocsai káptalani könyvtárral, az egyik legnagyobb volt a korabeli Magyarországon: 1784-ben 18.992 kötetet tett ki.14 Patachich érsek az 1780-as években egyre többet betegeskedett. Az elhatalmasodó köszvény mozgásában is erősen korlátozta. 1784. július 19-én halt meg Kalocsán.15 1.3. A forrás jellege, keletkezésének története Az érseki palota 18. századi történetének kiemelkedő jelentőségű forrása Patachich Ádám érsek hagyatéki leltára, az „Inventarium Rerum Per recenter denatum Archi-Episcopum Colocensem Adamum e Liberis Baronibus Pattachics de Zajesda, ad usum in Archi Episcopatu Successoris sui relictarum die 25-a 7brisAnno 1784 emanatum’’16. Az inventárium a Kalocsai Főszékeskáptalan levéltárában maradt fenn. A káptalan tagjai a hiteleshelyi tevékenység részeként közreműködtek különböző hagyatéki eljárásokban, és természetes módon az érseki hagyatékok ügyében is rendszeresen intézkedtek. (Az érseki szék üresedése idején káptalani helynök kormányzott.) Nem meglepő tehát hogy az érseki hagyatéki iratanyagok gyakran a káptalanhoz kerültek megőrzésre.17 A főpapi hagyatéki eljárások során különválasztották az elhunyt saját (a rokonság által örökölhető) vagyonát az egyházitól. Az egyházi vagyon összeírásra került, és az ilyenkor készült jegyzékek alapján vette át az újonnan hivatalba lépő főpásztor a gondjaira bízott „örökséget”. A számba vehető egyházi vagyon két részre oszlott: az ún. fundus instructusra (a házi és gazdasági eszközök, felszerelés) és a törzsvagyonra. Ez utóbbi gyakorlatilag a birtokállományt, a hozzá tartozó ingatlanokat jelentette. A törzsvagyonhoz tartoztak a különféle uradalmi ingatlanok, épületek, a jobbágyok telki állományának megfelelő szolgáltatások és azok pénzbeni ellenértéke, a házas és házatlan zsellérek által teljesített robot, az erdők haszna. A felszerelés (fundus insturctus) pedig a székesegyházak, főpapi rezidenciák és nyaralókastélyok berendezését, a kincstárat, a könyvtárat, a gazdasági épületekben lévő tárgyakat 10 Lakatos Andor: Patachich Ádám, mint főpap - nagyváradi püspöki és kalocsai érseki széken (1759-1784). 26.0. In: Patachich Ádám érsek emléke. Kalocsa, 2005.25-39.0. Ld. továbbiakban: Lakatos: Patachich Ádám 11 Lakatos: Patacich Ádám. 27-28. o. 12 Tóth Tamás:„H« senki sem kezdi el, senki sem fogja befejezni"A két Patachich érsek és a katolikus megújulás (1733-1784). 212. o. In: Deliberationes. 2009. 2. évf., 2. szám. 201-225. o. Ld. továbbiakban: Tóth Tamás: A két Patachich érsek 13 Tóth Tamás: A két Patachich érsek. 220. o. 14 Tóth Tamás: A két Patachich érsek. 224.0. 15 Lakatos: Patachich Ádám. 39. o. 16 Fordítás: Azon dolgok leltára-jegyzéke, melyeket a nemrég elhunyt Zajezdai báró Patachich Ádám kalocsai érsek az érseki székben őt követő utódai használatára hagyott, kelt 1784. szeptember 25-én. Levéltári jelzet: KFL.II.l.c.l. Patachich Ádám hagyatéki iratai. Terjedelem: 80,o. Ld. továbbiakban: Patachich Inventárium. 17 Lakatos Andor: A Kalocsai Főszékeskáptalan Levéltára. Kalocsa, 1998.174. o. 40. o. 13