Fischerné Grócz Zita - Lakatos Adél - Matula Imre (szerk.): Krisztus követségében. Missziók és misszionáriusok - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 5. (Kalocsa, 2010)
A jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek kínai missziós tevékenysége 1922-1950 között
____________________________________________________________________13 A jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek kínai missziós tevékenysége 1922-1950 között Néphit és babonák a tamingi misszió területén A kínai civilizáció több évezredes fennállása során három vallási és ideológiai rendszer játszott fontos szerepet: a konfucianizmus, a taoizmus és a buddhizmus. A konfucianizmus Kr.e. 6. században, Kínában létrejött filozóhai irányzat volt, mely Konfuciusz (Kungfu-ce) a kínai filozófia egyik legjelesebb alakja és szentként tisztelt bölcse tanításain alapul. A Kr. e. 2. században uralkodó Han Vu-ti császár a konfucianizmust állami ideológiává tette. Ettől kezdve az isteni rangra emelt Konfuciusz sírjánál rendszeresen áldozatokat mutattak be. Konfuciusz tiszteletére számos templomot emeltek. Konfuciusz szemben állt a taoizmussal, bár az ő világképének középpontjában is a tao áll. A tao a világ ősoka, ősprincípiuma, belőle keletkezett minden létező élő és élettelen. Konfuciusz szerint a tao az emberi magatartást is megszabja. Kívánatos vonásoknak tartja: a jóságot, igazságot, fegyelmezettséget, értelmességet és őszinteséget. A tao, mint örök erkölcsi törvény, benne él az emberben, ezért az ember természeténél fogva jó. Ez az eredeti állapot azonban megbomlott, helyreállításához az erkölcsi követelmények betartása mellett az ősi vallásos szertartások gyakorlására is szükség van. Különösen nagy hangsúlyt fektet az ősök tiszteletére, ami meghatározta a konfucianizmus fő erkölcsi tanításait is. Ezek: a fiú köteles megadni az illő tiszteletet az apjának, a fiatalabb testvér tisztelettel és alázattal tartozik az idősebb testvérnek, a feleség köteles megadni a tiszteletet a férjnek, az ifjabb barát az idősebbnek, az alattvaló a felettesnek, és mindenki köteles magát alávetni a császárnak. Míg a konfucianizmus alapvetően a társadalmi és a családi kapcsolatokat szabályozta, nem foglalkozott az emberi lélek mélyén lakó érzésekkel, a misztikum iránti vágyódással. Nem foglalkozott és nem emelte be a Kínában élő számos népi hiedelmet, babonát, jósló-szertartást, gyógyító-rontó ráolvasást. Mindezeket figyelembe véve érthető, miért jelent meg nagyjából a konfucianizmussal egyidőben a taoizmusnak nevezett filozófiai tanítás, mely a különböző népi hiedelmek, babonák és szokások elméleti megerősítőjévé, igazolójává és támogatójává vált, s így szorosan összefonódott a népi vallásossággal. Mítoszokat teremtett és misztikus magyarázatokat adott az egyes szertartásokhoz, eseményekhez. Fő tanítása a kozmikus harmónia helyreállítása a természet és ember viszonyán keresztül. A taoisták úgy tartották, hogy nem kell ellenállni a világot mozgásban tartó erőnek, a taonak, hanem a cselekedeteinket kell hozzá igazítani. A hagyomány szerinti alapítója Lao-ce, tanainak továbbfejlesztője Zhuang Zhou volt. A budhizmus a Kr. u. 1. században érkezett Kínába indiai és belső-ázsia szerzetesek közvetítésével. A buddhizmus a kínai kultúra fontos részévé vált, ennek ára eszméinek és intézményeinek a helyi viszonyokhoz való idomulása és ezzel együtt mélyreható átalakulása volt. Számos iskolája és irányzata alakult ki Kínában. Ez a három tanítás folyamatosan hatott egymásra. A hosszú kölcsönhatás eredményeként a késő középkori Kínában egy sajátos, napjainkig élő, ún. szinkretikus vallási rendszer jött létre, mely egyszerre ötvözte a konfucianizmus, a taoizmus és a buddhizmus főbb elemeit,
