Lakatos Adél (szerk.): Patachich Ádám érsek emléke - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 4. (Kalocsa, 2005)

A. A konferencia előadásai-tanulmányok - 2. Tóth Tamás: Az ifjú Patachich Ádám -út a püspöki székig (1716-1759)

2.) Tóth Tamás: Az ifjú Patachich Ádám... (1716-1759) 2. ) Bécsi tanulmányai Patachich Ádám iskoláit Zágrábban kezdte, majd filozófiát tanult Grácban.16 Ezután a bécsi Collegium Croaticumban, vagyis a Horvát Kollégiumban folytatta tanulmányait.17 Az is ismert, hogy a Császárvárosban a Nagyboldogasszonyról nevezett Mária Kongregáció tagja volt.18 19 Ebből a bécsi időből csak egy ünnepi beszédének a címe maradt ránk, amelyet a Stephansdomban tartott a Váradi Egyházmegye alapítójáról és egyben nagy magyar királyunkról, Szent Lászlóról, a „Divi Ladislai Hungáriáé regis panergyricus" v> Azt is tudjuk, hogy öt traktátust írt az uralkodó Károly nevet viselő elődeiről és azt ugyanazon III. (VI.) Károly (1711-1740) védnöksége alatt, mint disszertációt meg is védte korában szokatlan módon, azaz elnök nélkül. Ezen a különleges módon szerezte meg a filozófiai doktorátust, és az uralkodó még egy aranylánccal is megjutalmazta.20 Bécsi évei alatt, 1734. március 20-án kapta meg a Dómban a klerikusi állapot kezdetét jelző tonzúrát, valamint ekkor adták fel neki a négy ún. kisebb egyházi rendet is, amely a szubdiakonussá szentelést a trienti szertartások szerint megelőzte.21 Ugyanebben az évben nagybátyja, Patachich Gábor kalocsa-bácsi érsek is Bécsben járt,22 és kihasználva a találkozási alkalmat beszámolt unokaöccse kiváló előmeneteléről Branjug György zágrábi püspöknek (1723-1748), aki egykoron neki is főpásztora volt.23 1735. május 21-én a család négy tagja utódaival együtt a bárói rangra emelkedett.24 Köztük volt Patachich Ádám ekkor már özvegy édesanyja is, így a fiatal klerikus is elnyerte ezt az uralkodói kegyet. A grófi címet ugyanezen a napon kapta meg érsek nagybátyja is.25 Köszönhetően származásának és személyes adottságainak, előtte is megnyílt nemsokára az a kapu, amely biztos egyházi előmenetelt jelentett a XVIII. században. 3. ) A római Collegium Germanicum et Hungaricum és az Árkádia Nagybátyjához hasonlóan őt is Rómába küldték, ahol a Collegium Germanicum et Hungaricum (CGU26) növendéke lett. A Collegium Germanicumot még Loyolai Szent Ignác (1491-1556) és Giovanni Morone (1509-1580) bíboros tevékenységének köszönhetően III. Gyula pápa (1550-1555) 16 BUNYITAY, MÁLNÁSI IV. 319sk. 17 ACGU Hist. 2, Nr. 451.; Vass Mihály tanúvallomása: ASV Arch. Conicist., Processus Concist, 148, föl. 309v. I Q ACGU Hist. 2, Nr. 451. 19 Divi Ladislai Hungáriáé regis panergyricus, coram aliquissima ac celeberrima universitate Viennensi dictus: dum in metropolitana Domo Stephani proto-martyris basilica inclyta natio hungarica, ejusdem sancti tutelaris sui annuam memoriam recoleret. Viennae 1734. Patachich Adóm. In: SZINNYEIJ., Magyar írók X. 462. 20 Katona S., Historia metropolitanae II. CLXXXIX.; Gánóczy még Patachich egy bécsi professzorának a nevét is tudja, Franciscus Dolfinét. GÁNÓCZY II. 465. 21 ASV Arch. Concist., Processus Concist., 148, foil. 313v-314r. 22 Szállást kért a bécsi Horvát Kollégiumban 1734. augusztusában. Patachich Gábor érsek levele Branjug György zágrábi püspökhöz. Pest, 1734. augusztus 28. Nadbiskupski Arhiv Zagrebaéki (Zágrábi Érseki Levéltár, NAZ, Zágráb) EAE, 81/85. 23 Patachich Gábor érsek levele Branjug György zágrábi püspökhöz. Bécs, 1734. szeptember 6. NAZ EAE, 81/106. 24 Királyi Könyvek 1527-1767. Libri Regii 1527-1767. CD-ROM. Kész. ViSSl Zs. et al. Budapest 1998-2002. 37.240. 25 Királyi Könyvek 37.239.; Egy másolat megtalálható: KFL I.l.c Personalia, Patachich Gábor, Laxenburg, 1735. május 21. 26 CGU a Kollégium hagyományos, maga az intézmény által is a mai napig használt rövidítése. Ezért én is így használom. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom