Lakatos Adél - Lakatos Andor - Szabó Attila (szerk.): A Kalocsai Érseki Levéltár Levéltárismertető - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 2. (Kalocsa, 2002)
A) Bevezető - II. Szabó Attila: Az Érseki Levéltárról
BEVEZETŐ A 19. sz. közepén a hivatali téren aktívabbá váló érsekek körül külön kis hivatal, érseki udvar (aula ecclesiastica) kezdett kialakulni. Tagjai az oldalkanonok (canonicus a latere), a szertartó (ceremonarius), majd a titkár (secretarius) és jegyző (nótárius) voltak. Ez az aula erősödött meg, alakult át azután Haynald Lajos érsek (1867-1891) hivatali reformjának köszönhetően. Haynald érsek 1868-ban teljesen átformálta az eddigi hivatali rendet. A helynöki hivatalt megszüntette, munkatársai nagyobb részben az érseki aula tagjaival együtt egy kibővülő érseki hivatalt alkottak-müködtettek, melynek élén az érsek által kinevezett írodaigazgató (cancellariae director) állt. A polgári kor kívánalmainak megfelelően az Érseki Főszentszék ekkor alakult át egyházi bírósággá, jegyzője átadta levéltárosi feladatait az érseki hivatal iktatójának, s a továbbiakban csak a bíróság ügyeiben volt illetékes. Ugyancsak önálló szervként, saját iratkezeléssel kezdte meg működését a Főegyházmegyei Tanfelügyelőség, az egyházmegye iskolaügyeinek kezelésével. Az új szervek - bár világosan önálló vezetést, külön munkatársakat is kaptak - többé-kevésbé általában továbbra is igénybe vették a kiteljesedő érseki hivatal apparátusát ügyintézésükben, és elhelyezésüket tekintve is a hivatal közelében maradtak. A levéltárosi feladatkört a 19. sz. végéig az érseki hivatal iktatója végezte, később a hivatal más beosztásával is egybekapcsolták ezt a megbízatást. Haynald érsek hivatali reformját követően az érseki hivatal szervezetében jelentősebb változás nem történt, a hivatal a mai napig is az akkori alapokon nyugszik, mégha az aula bizonyos szervei időközben meg is szűntek, ill. jelentősen átalakultak. A 20. sz. első felében megélénkült a tudományos érdeklődés a levéltár történeti iratai iránt. Talán ezzel lehet összefüggésben, hogy a levéltáros beosztást viselő hivatali alkalmazottak mellett megjelent a levéltárigazgató (archivaría director) cím is: Winkler Pál tudós könyvtáros-levéltáros esetében, a két világháború között fordult elő ez először. A ránk maradt iratokból látható, hogy Winkler látta el a kutatószolgálatot, írásban is adott tájékozatást, információkat az érdeklődőknek, és mindezeken kívül természetesen saját munkáiban, publikációiban is használta a levéltár iratanyagát. Halála után a levéltárigazgatói cím ugyan eltűnt, de a tudományos tevékenységet az 1940-es évektől Tímár Kálmán történész vette át. 1945 után ezek a kezdemények szinte teljesen elhaltak, az egyháztörténet kutatása jelentősen visszaesett. Az 1950-es években a levéltár hivatalos kutatási nyitvatartási ideje havonta fél nap volt, a kétkulcsos rendszer (a helyi megbízott és az állam által kirendelt levéltári munkatárs együttesen léphettek csak a levéltárba) érthető módon nem kedvezett sem a kutatásoknak, sem a levéltári munkának. 1951 táján, központi kezdeményezésre készült el a levéltár alapleltára. Az egységes adatlapok kb. iratsorozatok szintjén tekintették át az anyagot (bár a cél a fondok és állagok nyilvántartása volt), a leltár készítése során rendező munkára nem vállalkoztak, így szükségszerűen csak egy pillanatnyi helyzetkép születhetett, amelyet jelentős mértékben befolyásolt az adott anyagrész raktári egységeinek „megfoghatósága”, felismerhetősége. Az 1960-as évektől a kutatók száma lassan, de folyamatosan emelkedett. A levéltárosi teendők között egyre jelentősebb részt jelentett a kutatási kérelmek kezelése, a kutatók kiszolgálása. Ez idő tájt az érseki titkárok látták el ezt a feladatot. 19
