Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - MAGYAR-ROMÁN KAPCSOLATOK - Szabó Tamás: Magyarország, Románia és az RMDSZ kapcsolatrendszere az alapszerződés tárgyalásának időszakában (1992-1996)
Szabó Tamás • év végi követségi beszámolók (romániai áttekintés), feljegyzések a bel- és külpolitikáról, gazdasági fejlődésről; • dokumentumok: az alapszerződés szövegtervezetei, külpolitikai stratégiák, kormányprogram-részletek, integrációs szervezetek dokumentumai, jelentései; • az RMDSZ és a magyar kormány levélváltásai, tájékoztatói; • szakértők, értelmiségiek, diplomaták, államtitkárok, külügyminiszterek, miniszterelnökök és államfők nyilatkozatai, véleményei. Általános európai kontextus Az államok közötti kétoldalú szerződések nem új instrumentumai a diplomáciatörténetnek, ugyanis a 20. századi történelemben több példát is találunk a megbékélést, együttműködést és a jószomszédi kapcsolatok megteremtését célzó egyezményekre. Az első alapszerződés (Grundvertrag vagy Grundlagenvertrag) 1972 decemberében, a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság között jött létre, s új alapokra helyezte a két állam viszonyát.17 A rendszerváltást követő időszakban szintén a németek éltek vele: a már újraegyesült Németország volt az, amely nemcsak a határait legitimálta ezzel a szerződésformával, de a határain kívül élő német kisebbség helyzetét is így igyekezett rendezni.18 Hasonló szerződést kötött a szomszédos államokkal Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Ukrajna és nem utolsósorban Oroszország is. Az alapszerződések által megteremtett normákat nem feltétlenül a térség államainak a jószomszédi viszony kialakítására történő erőfeszítéseként kell értelmezni: fontos szerepük volt bennük a nyugati gazdasági és biztonsági szervezeteknek, melyek kezdetben elvi szinten, később azonban deklaráltan is felhívták a kelet-közép-európai államok figyelmét a bilaterális kapcsolatok rendezésének fontosságára. Az első lépést Edouard Balladur francia miniszterelnök javaslata jelentette,19 amelyet az EBESZ párizsi konferenciáján fogadtak el, 1995 márciusában, és európai stabilitási egyezményként ismerünk. A dokumentum nem terjedt ki az összes kelet-közép-európai államra: lényegében csak arra a kilencre vonatkozott, amelyekkel vagy éppen tárgyalások folytak, vagy az EU már aláírta a társulási szerződést.20 Szerkezetét tekintve egy nyilatkozatból és egy függelékből áll; az utóbbi egy listát tartalmaz a kelet-közép-európai államok közötti alapszerződésekről és megállapodásokról, valamint azokról a projektjavaslatokról, amelyeket a PHARE-alapokból finanszíroznának. A mi szempontunkból az egyezmény fontosabb eleme a nyilatkozat, melyben az aláíró felek elkötelezték magukat a béke és a stabilitás megteremtése mellett (4-5. pont), elfogadták, hogy tiszteletben tartják az államok szuverenitását, tartózkodnak az erőszak alkalmazásától, s biztosítják az alapvető emberi jogokat és a kisebbségi jogokat (7. pont).21 Noha a dokumentumban tételesen nem szerepelt, hogy a jószomszédi viszony 82 Külügyi Szemle
