Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - MAGYAR-ROMÁN KAPCSOLATOK - Lakatos Artúr: A román külpolitikai nyitás és Románia helyzete a szocialista táboron belül, magyar diplomáciai dokumentumok tükrében, 1965-1968
Lakatos Artúr agresszív nacionalistának mondható - ami a kor szocialista szelleme értékrendjében főbenjáró bűnnel ért fel - az a kijelentése, hogy a Szovjetunió már a III. Internacionálé idején románellenes volt, mert nem román származású vezetőket (Ana Paukert és Luca Lászlót) javasolt a román kommunisták élére, és hogy Dej lesz az első igazán román pártfőtitkár.20 Ezekre a megnyilvánulásokra még rátett egy lapáttal Antonin Novotny csehszlovák államelnöknél jártakor, amikor is kifejtette, hogy a Komintern idejében a Szovjetunió „barátságtalan gesztusokat" tett Románia felé azáltal, hogy „nem román származású elvtársakat" küldött pártmunkára Romániába, a szovromok (gazdasági vegyes vállalatok) pedig gazdasági szempontból voltak románellenesek, és ez a gyakorlat Hruscsov idején is csak formailag változott.21 Elképzelhető, hogy milyen sokkot jelenthettek ezek a kijelentések a szovjetbarát Novotnynak. A helyzeten egy kevéssé javított Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök látogatása, aki sokkal diplomatikusabban járt el, és elsősorban a román-csehszlovák kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére koncentrált, az ideológiai viták mellőzésével. Salajan valós - vagy akár a csehszlovákok által eltúlzott - kijelentéseiből nyílt botrány nem lett ugyan, de az tény, hogy a hadügyminiszter a mai napig tisztázatlan okokból kifolyólag 1966-ban hirtelen életét vesztette.22 Egy másik hasonló megnyilvánulásra Argentínában került sor, amikor is Románia argentínai nagykövete, 1965. április 29-én, a japán nagykövetség fogadásán félreértette egy hazai mérnöknek a román olajtermelésre vonatkozó bókját, és így válaszolt: valóban, az elmúlt 18 év alatt sok olajat raboltak el Romániából, de most már, az elmúlt 1-2 évben - amióta valóban a román nép érdekei érvényesülnek az országban - tervszerűen gazdálkodnak az olajjal, és általában gazdasági kapcsolataikat a román nép érdekei szerint alakítják, nem pedig a mások érdekeinek megfelelően.23 Bizonyos események azt mutatják, hogy a szovjet vezetés kiváló érzékkel tudta eldönteni, hogy a mindenkori román kardcsörtetés meddig tolerálható, és melyik az a pont, amikor már erőt kell felmutatni, amiből a kisebb területű és népességű szomszéd megérti, hogy ne feszítse túl a húrt. Egy ilyen 1966-os momentum volt, amikor május 7-én, az RKP fennállásának negyvenötödik évfordulóján Ceau§escu túlhangsúlyozta a békeharcosi szerepét, és arról beszélt, hogy a szembenálló katonai tömbök felszámolása a feszült helyzet enyhüléséhez vezetne, valamint kritikus hangot ütött meg a vietnami kérdés kapcsán is. Három nappal később Brezsnyev Bukarestbe látogatott,24 Ceau§escu pedig magyarázkodásra kényszerült. A magyar diplomácia iratanyaga szerint a románok meglehetős zavarral fogadták a bejelentést, de nem tudtak a látogatás elől kitérni. Vietnam ügyében Brezsnyev elmagyarázta a szovjet álláspontot, s „a román vezetők kifejtették, hogy eddig még nem volt ilyen tiszta és részletes képük a kérdésről, de Brezsnyev elvtárs közlése alapján teljesen egyetértenek a Szovjetunió álláspontjával, azt magukévá teszik és támogatják". A katonai tömbök kapcsán Ceau§escu tagadta, 50 Külügyi Szemle
