Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - A NEMZETKÖZI RENDSZER VÁLTOZÁSA - Békés Csaba: Hidegháború-enyhülés új megközelítésben
Hidegháború-enyhülés új megközelítésben Valódi hidegháborús válságok voltak ugyanakkor elsősorban az alábbiak: az 1948— 49-es berlini blokád, a koreai háború, az 1958-1961 közötti második berlini válság, a kubai rakétaválság, a vietnami háború, Afganisztán szovjet megszállása, valamint a kommunista Kína Tajvan elleni katonai próbálkozásai (a part menti szigetek bombázása), amelyek az amerikai biztonsági garancia miatt az ötvenes évek közepén-végén folyamatos „melegháborús" veszélyt jelentettek. A szovjet vezetők a kezdetektől fogva tisztában voltak ezzel a különbséggel, és soha nem számoltak semmilyen komoly nyugati válaszlépéssel a saját befolyási övezetükben végrehajtott válságkezelés során. Az egyetlen tévedésük az afganisztáni invázió volt, amit Moszkva logikus és legitim lépésnek tartott, míg a nyugati oldalon azt a szovjet érdekszféra jogtalan kiterjesztésének tekintették. A helsinki folyamat: melyik kosár a fontosabb? Az enyhülés hagyományos értelmezése szerint a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődésének csúcspontját a helsinki záróokmány 1975 augusztusában történt aláírása jelentette. Ez a megállapítás önmagában helyénvaló, azonban itt is felmerül több olyan szempont, amely alapján bizonyos kérdéseket érdemes újragondolni. A szovjet blokk vezetői számára a dokumentum elfogadása az európai status quo garantálását, tulajdonképpen régi álmuk beteljesedését jelentette, így azt természetesen hatalmas sikerként és győzelemként értékelték.29 A történelmi kompromisszum ára a harmadik kosár elfogadása volt, amelynek értelmében a keleti blokk hozzájárult az emberek, eszmék és az információ szabadabb áramlásához. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy 1945 februárjában, a jaltai csúcstalálkozón Sztálin is aláírta a felszabadított Európáról szóló nyilatkozatot, ezáltal kifejezetten ígéretet tett a szabad választások megtartására a szovjet megszállás alatt álló Kelet-Közép-Európa országaiban, és ma már jól tudjuk, mi is történt ezzel az ígérettel. A szovjet blokk vezetői nagyon is tisztában voltak a harmadik kosár jelentette veszéllyel, de bíztak abban, hogy tekintélyelvű rendszereik és társadalmaik zárt jellege hatékonyan blokkolják majd mind a Nyugatnak, mind pedig a belső ellenzéknek a rendszer bomlasztására irányuló törekvéseit.30 Végső eshetőségre pedig ott volt a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elve, amely a keleti fél feltételeként került a záróokmányba, és kényelmes jogalapot nyújtott bármilyen nem kívánt beavatkozás elhárítására. Bár sokan úgy gondolják, hogy a harmadik kosár, később pedig az Egyesült Államok vezette emberi jogi kampány döntően hozzájárult a közép-kelet-európai kommunista rendszerek összeomlásához,31 ezeknek a tényezőknek a valóságban csak marginális szerepük volt a régióban lezajlott folyamatokra. Másrészt viszont, a második kosár jelentőségét általában alábecsülik ebben a vonatkozásban,32 noha az közismert tény, hogy a Helsinki után Kelet- és Nyugat-Európa között intenzíven bővülő gazdasági 2014. tél 13
