Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - A NEMZETKÖZI RENDSZER VÁLTOZÁSA - Békés Csaba: Hidegháború-enyhülés új megközelítésben
Békés Csaba együttműködés végül a szovjet blokk legtöbb országában a Nyugattól való súlyos gazdasági és pénzügyi függést és eladósodást eredményezett. Mindezek alapján kijelenthető, hogy a kelet-nyugati gazdasági kooperáció, amit Keleten eredetileg a gazdaság megszilárdítása egyik fő eszközének tekintettek (különösen a fejlett technológia és know-how megszerzése révén), a nyolcvanas évek végére fontos katalizátorszerepet játszott a kommunista rendszerek destabilizálásában. Magát az összeomlást azonban sem a gazdasági, sem az emberi jogi tényező nem okozta; az a Szovjetunió 1988 közepétől folyamatban lévő súlyos válsága következtében történt meg.33 Az ugyanakkor egyértelmű, hogy a két tényező közül a gazdasági faktor volt sokkal fontosabb. A nemzetközi irodalomban általánosan elfogadott tétel, hogy a hidegháború befejezésében nyugati oldalon az Egyesült Államoknak volt döntő szerepe, ami aligha vitatható állítás. Mindeközben azonban az NSZK tevékenységét általában jelentősen alábecsülik, és azt többnyire csak a német egyesítés folyamatára korlátozzák. Pedig az NSZK mint a szovjet blokk országainak első számú nyugati gazdasági partnere, sokkal nagyobb szerepet játszott a kelet-közép-európai államok destabilizálásában, mint azt korábban feltételezték.34 A történelem iróniája azonban, hogy mindez nem volt szándékos; éppen ellenkezőleg: Bonn még 1989 nyarán is a kommunista rezsimek megreformálásában és stabilizálásában volt érdekelt.35 Végül fontos hangsúlyozni, hogy a helsinki folyamat sajátos szovjet értelmezése közvetett módon jelentősen hozzájárult a Szovjetunió felbomlásához is. Számukra ugyanis a helsinki folyamat kifejezetten európai projekt volt. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az Egyesült Államok részvétele az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezleten ahhoz az általános félreértéshez vezetett, hogy a status quo elismerése és legalizálása, valamint az így létrejött szuperhatalmi megegyezés globális értelemben is érvényes, nem csak Európában. A szovjetek számára azonban az enyhülés teljesen kompatibilis volt a harmadik világban végrehajtott térnyeréssel, különösen mivel a legtöbb esetben ez az olyan, kubai típusú forradalmi és felszabadítási mozgalmak katonai és gazdasági támogatását jelentette, amelyeket nem a Kreml idézett elő. A szovjet vezetők valójában csapdába manőverezték magukat azzal, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy a világban kiterjesszék a befolyásukat - egy olyan időszakban, amikor pedig már régen a „belső birodalom" (beleértve Kelet-Közép-Euró- pát) megmentésére kellett volna koncentrálniuk az erőfeszítéseiket. Ezt az öngyilkos birodalmi politikát jelentősen befolyásolhatta az az abszurd helyzet, hogy még a legfelső döntéshozó fórum tagjai sem voltak tisztában a szovjet gazdaság tényleges állapotával. Egy Gorbacsov és Egon Krenz között 1989. november 1-jén Moszkvában lezajlott tárgyalás jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy a nyolcvanas évek elején, Jurij Andropov főtitkársága idején a Szovjetunió (valós) állami költségvetése, beleértve a katonai költségeket, nem volt elérhető az SZKP Politikai Bizottsága tagjai, illetve a leendő főtitkár, Gorbacsov és a leendő a miniszterelnök, Nyikolaj Rizskov számára!36 14 Külügyi Szemle
