Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - A NEMZETKÖZI RENDSZER VÁLTOZÁSA - Békés Csaba: Hidegháború-enyhülés új megközelítésben
Békés Csaba Válságok és pszeudoválságok A nemzetközi irodalomban - Keleten és Nyugaton egyaránt - lényegében mindmáig hidegháborús válságnak tekintenek minden olyan konfliktust, amely a hidegháború időszakában történt. Valójában azonban alapvető különbség van a krízisek két típusa között, ezért külön kategóriát vezettem be a nemzetközi konfliktusok megkülönböztetésére: valódi és pszeudoválságok. Az utóbbiak ugyanis korántsem voltak hidegháborús válságok, mivel - minden ellentétes előjelű propaganda ellenére - nem lépték át a fent vázolt szuperhatalmi együttműködés által kijelölt kereteket, azaz nem jelentettek valódi érdekösszecsapást a két politikai-katonai tömb között, s így nem is okoztak tartós működési zavarokat a kelet-nyugati viszonyban.26 A pszeudoválságok ugyanakkor természetesen súlyos belső krízist jelentettek mindazokban az országokban, ahol történtek, és magán a szovjet blokkon belül is. Bár ezek a konfliktusok a hazai helyzetben gyökereztek, nem voltak elszigetelve a nemzetközi hatásoktól. Valójában egy adott válság kialakulását és lefolyását részben, kimenetelét pedig teljes mértékben a hidegháborús konstelláció határozta meg. így pl. az 1956- os magyar forradalom esetében a fegyveres harc kialakulását kétségtelenül befolyásolták a rab népek felszabadítását hirdető korabeli amerikai propaganda szólamai, illetve az azok nyomán a nyugati segítségről kialakult illúziók, míg a forradalom leverése során a szovjeteknek semmiféle nyugati ellenreakcióval nem kellett számolniuk.27 A korabeli közvélemény (de nem a politikusok) számára ugyanakkor ezek a Kelet és a Nyugat közötti konfliktusokként jelentek meg, és ez az értékelés, sajátos módon, a történelmi emlékezetben a hidegháború után is fennmaradt. Ebben a szűkített értelemben (és csakis ebben az értelemben) nevezhetnénk ezeket hidegháborús válságoknak, de mint utaltam rá, valójában nem jelentettek valódi konfliktust a kelet-nyugati viszonyban. Ilyen, csupán a közvéleményben és a propaganda szintjén jelentkező, látszólag hideg- háborús válság volt a szovjet blokk valamennyi belső válsága, így az 1953-as kelet-berlini felkelés, a lengyel és magyar 1956, a Csehszlovákia elleni invázió 1968-ban, s végül az 1980-81-es lengyel válság. A nyugati hatalmak legfelső döntéshozatali fórumainak dokumentumai alapján ma már teljesen világos, hogy a politikusaik mindvégig tiszteletben tartották az 1945-ben létrejött európai érdekszféra-elhatárolódást, s nemcsak hogy semmiféle beavatkozást nem fontolgattak ezekben az esetekben, hanem számukra általában kifejezetten zavart is okoztak a kelet-közép-európai forrongások. Azok ugyanis, ha csak rövid időre is, de a Szovjetuniót kényszerűségből elítélő nyugati propaganda miatt megzavarták a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődését.28 Mi több, ebbe a sorba illik a magyar forradalommal párhuzamosan zajló szuezi válság is, amely valóban komoly konfliktus volt ugyan, de nem a kelet-nyugati viszonyban, hanem a nyugati szövetségi rendszeren belül, mivel a szovjet vezetés a helyzet reális felmérése alapján nem kívánt Egyiptom védelmében közvetlen konfliktusba bonyolódni a Nyugattal. 12 Külügyi Szemle
