Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - A NEMZETKÖZI RENDSZER VÁLTOZÁSA - Békés Csaba: Hidegháború-enyhülés új megközelítésben
Hidegháború-enyhülés új megközelítésben Mindez nem kevesebbet jelentett, mint annak a nyilvános elismerését, hogy a kétpólusú világrendben az emberiség pusztulásával fenyegető, termonukleáris fegyverekkel megvívott harmadik világháború elkerülése érdekében a világ sorsáért felelős szuper- hatalmakfolyamatos kooperációjára van szükség. Az Egyesült Államokban ez a felismerés ugyancsak már az ötvenes évek közepén megszületett, ám ennek nyilvános elismerése a politikai vezetés részéről komoly nehézségekbe ütközött, és akkor még nem is történt meg: ott ugyanis a közvéleményre is tekintettel kellett lenni, és annak áthangolása az egy évtizede folytatott masszív antikommunista retorika miatt több időt és komolyabb népnevelő munkát igényelt. A szovjet blokk vezetői számára a békés egymás mellett élés politikája egyáltalán nem jelentett teljes lemondást az eredeti messianisztikus tervekről, mivel a kommunista jövőkép szerint a két tábor békés versenyében hosszú távon szükségszerűen a keleti félnek kellett győzedelmeskednie. Mindez nem járt együtt a nemzetközi osztályharc feladásával sem, csupán az osztályharc fókuszát a korábban első számú célpontként szereplő Európából átirányították a területileg amúgy lényegesen nagyobb harmadik világba. Ott ugyanis a különböző felszabadító mozgalmak és a posztkoloniális kormányok gazdasági-katonai támogatásával komoly esély mutatkozott a szovjet blokk befolyásának kiterjesztésére.23 A szovjet behatolás ezekbe az országokba szintén már 1953-ban megkezdődött, nem pedig a 1950-es évek végén, vagy az 1960-as évek elején, ahogyan sokan máig feltételezik. A „békés egymás mellett élés" nem jelentette a fegyverkezési verseny feladását sem, mivel Moszkva fő célja az Egyesült Államokkal való nukleáris paritás bármi áron történő elérése, majd fenntartása volt. így remélték ugyanis megteremteni a Szovjetunió egyenrangú szuperhatalmi státuszát. Az viszont kétségtelen, hogy az egymás mellett élés valóban békés volt abban az értelemben, hogy a szovjet blokk vezetői minden eszközzel meg akarták őrizni a békét a szuperhatalmak között, és a jelenleg rendelkezésünkre álló források szerint soha nem akartak háborút indítani a Nyugat ellen.24 Az 1950-es évek közepétől Moszkva valójában stratégiai üzletet ajánlott a Nyugatnak: megpróbálta konszolidálni a második világháború utáni területi nyereségeit az 1945- ben létrejött európai status quo de jure elfogadtatásával, cserében garanciát ígért arra, hogy a szovjet blokk nem fog támadást intézni Nyugat-Európa ellen. Ráadásként hallgatólagosan lemondott arról is, hogy a nyugat-európai kommunista pártokat továbbra is a hatalom megszerzésére ösztönözze. Mindebből az is következik, hogy a békés egymás mellett élés szovjet eredetű, politikailag meghatározott terminusát is szerencsés lenne végre lecserélni. Az ugyanis már a maga korában is nyilvánvaló eufémizmus volt, hiszen ez a koegzisztencia valójában csak Európában volt békés, míg a világ számos részén a két tömb küzdelmét a hidegháború egész időszakában folyamatos fegyveres konfliktusok kísérték.25 Helyette a kényszerű együttélés kategóriáját használom, amely a lényeget sokkal jobban tükröző, tudományos kategóriának tekinthető. 2014. tél 11
