Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Gaál Fanni: A nem állami szereplők hatalma: a ratingügynökségek szerepe a nemzetközi politikában és gazdaságban
Gaál Fanni Nehéz pontosan megítélni, mi okozza a legtöbb emberben, szervezetben vagy akár kormányzatban az ügynökségekhez fűződő ambivalens érzéseket, hiszen a gazdaság szerves részeivé váltak, és fontos információkat biztosítanak a piac szereplői számára. Ugyanakkor az irányukba megnyilvánuló túlzott mértékű bizalom veszélyes is lehet. Ahhoz tehát, hogy sikeresen mérlegelni tudjuk a tényleges tevékenységüket, meg kell vizsgálni a működésüket, szerepüket a gazdasági folyamatokban - és véleményem szerint elengedhetetlen, hogy kritikus szemmel tegyük mindezt. A hitelminősítők feladata alapvetően az, hogy olyan szakszerű minősítési szolgáltatást nyújtsanak, amely nemcsak a potenciális vagy már meglévő befektetők, hanem egyben az adósok számára is megbízható, valós képet ad az adott vállalatról. Emellett a minősítéseknek természetesen gazdasági szempontból is fontos következményei vannak: meghatározzák többek között a kamatlábnak azt az értékét, amely mellett az adós hitelhez juthat, továbbá a hozamokat is.7 Sok esetben standardként használják a minősítéseket, vagyis meghatározzák, hogy milyen fokozatú minősítéssel rendelkező papírokba lehet befektetni - ezáltal csökkentik a veszteséges befektetések lehetőségeit. Mivel a nagy ügynökségek ma már szuverén államok adósságának minősítésével is foglalkoznak, ennek szintén igen jelentős szerepe van a nemzetközi gazdaságban, mert alapjaiban befolyásolhatják a befektetői bizalmat. A minősítési gyakorlatok és a felelősség kérdése Az eddig vázoltak jól mutatják, milyen sok tekintetben felelősek az ügynökségek a minősítéseikért. Az elvárható felelősségteljes bírálat ellenőrzésére, illetve hitelesítésére a legjobb módszer a működés alapjainak és a döntéshozatalnak a vizsgálata. Ezen a ponton azonban a külső vizsgálódó több akadályba ütközik. Tudjuk ugyanis, hogy milyen skálán mérnek az intézetek, a kritériumrendszer és a minősítési folyamat azonban kevésbé átlátható, pedig az átláthatóság a ma működő szervezetek egyik legfontosabb eszköze a hitelesség megőrzésére. A felelősségre vonás kérdése azonban a többi nem állami szereplő helyzetéhez hasonló: mivel a gyakorlatban nem tartoznak elszámolással semmilyen felsőbb hatalom vagy szerv felé, nincs szankció sem, amellyel az esetleges téves minősítéseket kezelni lehetne. Több olyan túlzó minősítés is nyilvánosságra került már, főként a 2008-as buborékválság kirobbanását megelőzően, amely a minősített félnek sok anyagi és eszmei kárt okozott. Ilyen volt például az S&P által megjelentetett 2011. novemberi leminősítés, amely a francia kormánykötvény-adósságot sújtotta, tévesen.8 Ezért azonban legtöbbször még kártérítés sem kérhető, és ha mégis sikerül bíróság elé vinni az ügyet, a pereket rendszerint a minősítő ügynökségek nyerik.9 172 Külügyi Szemle
