Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - A NÉMET GAZDASÁG KETTŐS KÖTŐDÉSE - Kőrösi István: Kettős kötődés: Németország gazdasági helyzete, szerepe az európai integrációban és Közép-Európában, az 1990-2013-as időszakban
Kettős kötődés a regionális különállás veszélyétől féltve az ország nyelvi és civilizációs egységét. Egyértelmű, hogy ezek az alapvető koncepcionális, stratégiai nézetkülönbségek Németország és Franciaország pozícióinak és érdekeinek mélyreható eltéréseit tükrözték. A német Európa-politika kulcskérdése a közösség kibővítési folyamatához való viszonyulás. Németország aktívan támogatta az EK kibővítését 1973-ban, 1981-ben és 1986-ban is, és azt igyekezett összekapcsolni az integráció elmélyítésével. Az EU kibővítéseinek sorában a leginkább problémamentes az 1995. évi volt, amikor Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozásával fejlett, nettó befizető kis országok léptek be az Unióba. A német kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok szempontjából egyértelműen pozitív, hasznot hozó volt e három fontos partnerének csatlakozása. Az EU keleti kibővítésében összeért a német kettős kötődés, Németország brüsszeli és közép-európai orientációja. Németország kezdettől fogva támogatta Kelet-Közép- Európa reintegrációját az európai gazdasági együttműködési rendszerbe. A rendszer- váltás után mintegy két évvel, 1991. decemberben írták alá a visegrádi országokkal a társulásról szóló európai megállapodásokat. Németország nyújtotta, a legnagyobb finanszírozóként, már 1990-től a legtöbb hozzájárulást a PHARE-programhoz, majd az ISPA és SAPARD előcsatlakozási alapokhoz. Az Unió tagállamai közül a kelet-közép-európai térségben Németország a legérde- keltebb és a legéri ntettebb politikailag és gazdaságilag egyaránt. Ugyanakkor a német politikai és gazdasági kapcsolatrendszerben is csak a nyugat-európai és a transzatlanti kapcsolatok után következik a közép-európai térség. A gazdasági érdekviszonyok alapján a szoros regionális kötődést a politikai szempontok nagymértékben alátámasztották és megerősítették. A rendszerváltás kezdetétől, 1989-től mégis mintegy 15 évre volt szükség a kelet-közép-európai országok EU-tagságáig. Ennek okai rendkívül ösz- szetettek voltak. A maastrichti szerződés előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos teendők, az EU intézményi reformjának kérdései, a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozása, valamint a stabilitási és növekedési paktum kidolgozása - mindezek álltak előtérben az Európa-politikai prioritási sorrendben. Az EU keleti kibővítése így hosszú, elhúzódó, többlépcsős folyamattá vált. 2004-ben a visegrádi országok mellett Szlovénia, valamint a három balti állam csatlakozott az Európai Unióhoz (Máltával és Ciprussal együtt), 2007-ben Románia és Bulgária, 2013 júliusában Horvátország vált taggá. A visegrádi országok EU-integrációja egyértelműen a német pozíciókat erősítette az EU-ban. A német piacépítés és gazdasági térnyerés folytatódott Kelet-Közép-Európában, és jelentősen megerősödött a 2004 utáni tíz évben. A V4-országok a piacok mellett azzal is Németország uniós tekintélyét növelték, hogy a tőlük származó beszállítások és import révén a német termelés olcsóbbá vált és költséghelyzete javult. A korábbi bővítéseknél az új tagok felvételével kapcsolatos német állásfoglalást mindig politikai szempontok döntötték el. Az 1995-ös és a 2004-es kibővítéseknél viszont a politikai és a gazdasági érdekviszonyok együttesen szerepeltek. 2014. tavasz 49
