Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - A NÉMET GAZDASÁG KETTŐS KÖTŐDÉSE - Kőrösi István: Kettős kötődés: Németország gazdasági helyzete, szerepe az európai integrációban és Közép-Európában, az 1990-2013-as időszakban
Körösi István túlnyomórészt már korábban megvalósult. Az egységes szolgáltatási irányelvet csak 2010-ben sikerült elfogadtatni, tényleges megvalósítása gyakran akadályokba ütközik. (Pl. a nagy repülőtereken szabad landolási lehetőség már alig van a telítettség miatt.) A szabad tőkeáramlás az EU-ban 1990-re valósult meg, Görögország, Spanyolország és Portugália kivételével, mert ott csak 1994 óta érvényesül. Az EU-országokba irányuló német működőtőke-kivitel 1990 és 2011 között megtízszereződött, Ázsiába viszont húszszorosára nőtt. A sikeres EU-piaci szereplés mellett a német külgazdaság - és különösen a tőkekivitel - globális dimenziója, világgazdasági orientációja is megerősödött. A szabad munkaerőmozgás hatásai igen heterogének és korszakonként különbözőek Németországban. A német gazdaság 1960 és 1972 között igényelte és előmozdította mintegy 2,2 millió vendégmunkás beáramlását, akik többsége Törökországból érkezett. Jelenleg több mint 5,5 millió külföldi polgár él az országban. A németek a kívánatos, kvalifikált munkaerő beáramlását mindig is ösztönözte; a nem kívánatosak távoltartása viszont az egységes belső piac létrehozásával megnehezült, sőt nemcsak a munkaerő, hanem a személyek szabad áramlása is alanyi joggá vált. Az EU 2004. és 2007. évi keleti kibővítésénél Németország 5+2 éves derogációt kötött ki és alkalmazott a munkaerő-áramlás terén. Az elmúlt években mintegy százezer külföldi munkavállaló érkezett az országba évente. A gazdasági fejlődés kulcskérdései közül a pénzügyi stabilitási és a növekedési probléma egyaránt kiéleződött az 1990-es években és az ezredfordulón, utána pedig a 2008- 2009. évi válságban. Németország az EU 1996-os dublini csúcsértekezletén még csak stabilitási paktumot javasolt, Franciaország azonban kezdeményezte és ragaszkodott hozzá, hogy a megállapodásba kerüljön be a növekedés ösztönzése is, így végül 1997- ben stabilitási és növekedési paktumot fogadtak el. A német stratégia középpontjában a „stabilitással a növekedésért" alapelv áll, ami azt jelenti, hogy csak a pénzügyi stabilitás bázisán lehet egészséges, fenntartható növekedést megalapozni. A valóságban az ezredforduló körül és utána is mindkettővel baj volt, egyiket sem sikerült biztosítani. Németország évekre az EU leglassabban növekvő gazdaságává vált, és - Francia- országhoz hasonlóan - túlzottdeficit-eljárás indult vele szemben is, az államháztartási deficitküszöb túllépése miatt. Németországban ennek fő oka a keletnémet tartományok szanálására fordított mintegy évi 90-100 milliárd euró. Franciaország annak ellenére produkált hasonló, illetve nagyobb deficitet, hogy ilyen terhe nem volt. A 2004 utáni német pénzügyi konszolidációnak és növekedésnek a 2008-2009-es válság vetett véget.5 Az 1999. évi berlini csúcsértekezlet fontos állomás volt Németország Európa-politikájában. A konferencia fő témái közé tartoztak: az EU középtávú pénzügyi tervezése, a tervezett keleti kibővítés feltételei és pénzügyi hatásai. Egy német javaslat megkísérelte az EU agrárfinanszírozásának reformját - részbeni renacionalizálását - is elérni, de az ötletet a franciák elvetették. A németek kezdeményezték a regionalizmus felértékelését, támogatták a régiók Európájának megvalósítását. Ezt ismét Franciaország utasította el, 48 Külügyi Szemle
