Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Jeszenszky Géza: Magyarország a brit gondolkodásban és külpolitikában, 1848-tól 1945-ig
Magyarország a brit gondolkodásban pedig tromfolt mindent. A háború alatt mind az Egyesült Államok, mind a Munkáspárt belépésével létrejött brit koalíciós kormány - élén a korábban kommunistaellenes Churchillel - minden támogatást megadott a Szovjetuniónak és - a győzelem érdekében - lenyelte annak közép-európai befolyásra irányuló szándékait.92 Eden külügyminiszter 1941. decemberi moszkvai tárgyalásain ez meg is történt,93 egyrészt mivel csak ezzel tudták kitartásra buzdítani a kritikus helyzetben lévő zsarnokot, másrészt mivel nyilvánvaló volt, hogy a győzelem után a Szovjetunió nagyhatalmi státusával és régióbeli katonai, politikai elsőbbségével számolni kell. Kállay Miklós, a Bárdossy Lászlót 1942. márciusban felváltó miniszterelnök elsődleges célja volt Magyarországot kivezetni a háborúból, a német szövetségből, és ezt az angolokon keresztül próbálta elérni. A brit kormány azonban a magyar „kiugrást" csak a rivális szomszédok rovására tett területi ígéretekkel tudta volna előmozdítani, ráadásul katonai szempontból kivihetetlennek is találta azt. Benes és emigráns társai, szövetkezve a baloldali magyar emigránsokkal (Károlyi, Ignotus Pál, az Egyesült Államokban aktív Vámbéry Rusztem) sikerrel hitették el a nyugati demokráciákban, hogy Kállay és az angolbarát külpolitikai irányzat - mint Szegedy-Maszák Aladár, Szent-Iványi Domokos „Magyar Függetlenségi Mozgalma"94 - egyetlen célja az elavult, „feudális" rendszer átmentése volt.95 Budapesten viszont nem tudták elhinni, hogy a háború előtt erősen kommunistaellenes nagyhatalom „beengedi" a bolsevizmust Közép-Európába.96 Olaszországnak a háborúból való kilépését jobban kihasználva és/vagy a Balkánon keresztül új frontot nyitva ugyan meg lehetett volna előzni Közép-Európa kommunistává tételét, de az Egyesült Államok a mielőbbi győzelmet a franciaországi partraszállástól remélte. A feltétel nélküli megadás „ostoba formulája" (Macartney) és egy újabb Trianontól való félelem ellenére Kállay - Horthy tudtával - mindent elkövetett a németekkel történő szakítás érdekében, Magyarország valóban „a vonakodó csatlós" volt.97 De az így szerzett „jó pontok" ellenére a számos béketapogatózásra 1943-44-ben adott angol válaszok refrénje a feltétel nélküli megadás volt, a területi kérdésben nem ígértek semmit, és a Németországgal való mielőbbi szakítást követelték. A zsidó világszervezet részéről a 800 ezres hazai zsidóság sorsáért aggódó és az idő előtti szakítástól óvó Lewis Namier aggályaival látható módon sem Londonban, sem Washingtonban nem törődtek.98 Amikor azután bekövetkezett a német megszállás, és az ország - szuverenitását elveszítve - valóban egy bábkormány által igazgatott csatlóssá vált, amely félmillió állampolgárát embertelen körülmények közepette kiszállította a náci haláltáborokba, a magyarság külföldi reputációja megközelítette a mélypontot. (A nyilas hatalomátvétel után ez még mélyebbre süllyedt.) Ez megkönnyítette a szovjet befolyás és uralom alá kerülés elfogadását. Amikor Frank Roberts, a Foreign Office közép-európai osztályának vezetője a németellenes mozgalom számára valamilyen bátorító üzenetet javasolt, Eden leintette: „Magyarországot nagyon nem szeretik az oroszok, a csehek és mások. Nehéz idők várnak rá."99 2014. nyár 167
