Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - NAGY-BRITANNIA ÉS AZ EU - Somai Miklós: A britek és az EU közös költségvetése - különös tekintettel a rebate-re
A britek és az EU közös költségvetése A következményeit tekintve leglényegesebb részt minden kétséget kizáróan a dokumentum 4. pontja tartalmazta: „A korrekciós formula... része lesz az áfaplafon 1,4 százalékosra történő megemeléséről hozandó (tanácsi) határozatnak, minthogy a hatályuk összekapcsolódik."23 Eme zseniálisan megfogalmazott mondat alapján - a rákövetkező évben megalkotott tanácsi jogszabállyal - a rebate-et a saját források rendszere (ÖRS) részévé tették: az 1985. május 7-i tanácsi határozatnak (85/257 EEC, Euratom) az áfaalapú forrás kiszámolásáról szóló 3. cikkelye gyakorlatilag a brit korrekció köré épül - abból vezeti le a többi tagország kötelezettségeit. Minthogy az ÖRS hagyományosan az európai integráció ama ritka területei közé tartozik, • amit csupán a tagországok egyhangú döntése alapján lehet megváltoztatni; • ahol az Európai Parlamentnek csupán konzultációs jogosítványa van; • és e tényekben még a lisszaboni szerződés sem hozott változást,24 a rebate a britek hozzájárulása nélkül nem változtatható. A briteknek gyakorlatilag vétójoguk van az - EU közös költségvetésében elfoglalt nettó pénzügyi helyzetüket alapjaiban meghatározó - saját maguknak járó évenkénti visszatérítés ügyében. Fölmerül a kérdés: vajon a többi tagország vezetői miként egyezhettek bele, hogy egy ilyen, egyetlen tagállamra vonatkozó, s a későbbiekben annak beleegyezése nélkül meg nem változtatható formula kerüljön az ORS-be? Mielőtt a konkrét magyarázattal előállnék, vessünk egy pillantást a közös költségvetés akkori, az 1980-as évek első felét jellemző helyzetére. Az említett időszakban az európai büdzsének mind a bevételi, mind a kiadási oldalán feszültségek jelentkeztek. A tokiói GATT-forduló eredményeként csökkentek az (ipari) vámok és az azokból származó bevételek, a piacvédő agrárpolitika hatására pedig az EGK egyre kevesebb mérsékelt övi élelmiszert importált, ami az agrárlefölözésekből befolyó bevételekre volt katasztrofális hatással. Emellett áfából is viszonylag kevesebb folyt be a közös büdzsébe, egyrészt mert lehívási rátáját (a harmonizált alap egy százalékában) maximálták, másrészt pedig a második olajsokk nyomán lelassult gazdasági növekedés miatt a nyugati gazdaságokban a fogyasztási kiadások GNP-n belüli aránya hanyatlóban volt, s így a harmonizált áfaalap sem igen bővült.25 Eközben a kiadások növekedése megállíthatatlannak tűnt. Egyrészt számos új közösségi politika „jelentkezett" a forrásokért: például a közös halászati politika, az első kutatási keretprogram és az integrált mediterrán programok.26 Másrészt a meglévő politikák is egyre többe kerültek: az agrárpolitika a saját „sikere" (túltermelés) és az USA-val a nemzetközi piacokért folytatott, kiélezett (exportszubvencionálási) verseny miatt; a strukturális politika pedig - a folyamatban lévő mediterrán bővüléstől nem függetlenül - a szociális és a regionális alap megerősítése miatt.27 A büdzsében felszaporodott problémák a tagországok és a közösségi intézmények közötti kapcsolatokat is megmérgezték. A közös költségvetés évenkénti megszavazása egyre nehezebbé vált. Az 1980 és 1988 közötti időszakban többször is előfordult, hogy 2014. nyár 83
