Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - NAGY-BRITANNIA ÉS AZ EU - Gálik Zoltán: Se veled, se nélküled - Az Egyesült Királyság és az Európai Unió viharos évei
Se veled, se nélküled együttműködésből való részleges távolmaradásra. Major mindezek mellett nem írta alá az európai szociális kartát sem, a maastrichti szerződésből pedig minden, a föderalizmusra utaló kifejezést töröltetett. A Munkáspárt 1997-es nagyarányú választási győzelmét követően Tony Blair kiegyensúlyozottabb Európa-politika folytatására törekedett: a szociális kartát elfogadták; a jegybank független lett; megígérte, hogy népszavazást ír ki az euróövezeti tagság kérdéséről, valamint az alkotmányos szerződés elfogadásáról. A belső, illetve a külső körülmények változása miatt egyik kezdeményezés sem valósult meg, a nagy szerződéseket (amszterdami, nizzai, lisszaboni szerződés) a kormány sikeresen tárgyalta végig, bizonyos esetekben (európai biztonsági és védelmi politika) pedig kezdeményezőnek bizonyult. A Konzervatív Párt az 1997-es választások után 13 évig volt ellenzékben, William Hague (1997-2001), Iain Duncan Smith (2001-2003), Michael Howard (2003-2005) vezetése alatt megkezdődött a párt átalakítása, de 1992-t követően a mai napig nem sikerült abszolút többséggel választásokat nyernie. David Cameron 2005-ös megválasztását követően az Európai Unióval fennálló kapcsolatokban fontos változások következtek be. Egyrészt - a munkáspárti kormánnyal egyetértésben - a védelmi politika területén egyre inkább lazította az európai kötelezettségeket (pl. az Európai Védelmi Ügynökséggel való viszony átértékelése, francia-brit bilaterális védelmi szerződés megkötése 2010-ben), másrészt határozottan új utakra terelte a Konzervatív Párt és az Európai Parlament kapcsolatát, amikor 2009-ben kilépett az Európai Néppártból, és létrehozta az Európai Konzervatívok és Reformisták (European Conservatives and Reformists, ECR) pártját. A lisszaboni szerződést komoly kritikákkal illető David Cameron népszavazás kiírását sürgette a szerződésről, azonban annak hatályba lépését követően letett erről a szándékáról. A Liberális Demokratákkal kötött koalíciós megállapodást követően a párton belül felerősödtek az európai integrációs viszony átértékelését követelő hangok. A kritikák nagy része nem volt új keletű, hiszen a lisszaboni szerződésben megfogalmazott, az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát érintő, elsősorban a minősített többségi szavazás kiterjesztésére és az Európai Parlament szerepének felértékelésére irányuló törekvések már 2009 előtt komoly ellenállásra számíthattak a Konzervatív Pártban. A szuverenitástranszfert érintő aggodalmakra a választ először a koalíciós megállapodás1 rögzítette, amely szerint nem történhet szuverenitástranszfer a kormány hivatali ideje alatt, és törvényben fogják rögzíteni a kötelező népszavazás kiírását bármely, az 1972-ben hatályba lépett „Európai Közösségek törvény"2 (European Communities Act) hatalmi vagy kompetenciaterületeket érintő változása esetén. A megállapodásban tervezetteket gyorsan megvalósították: 2011-ben hatályba lépett az „Európai Unió törvény"3 (European Union Act), amely kinyilvánítja, hogy a hatalom végső letéteményese a Westminster, és bármilyen, az Unió irányába történő szuverenitástranszfer esetén országos népszavazást kell tartani. A szuverenitástranszfer az uniós kompetenciák, illetve célok kibővülése, valamint a döntéshozatali mechanizmus 2014. nyár 53
