Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA, BRIT IDENTITÁS - Magyarics Tamás: Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák a 21. század elején
Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák A fentiek azt a dilemmát vetik fel az Egyesült Királyság számára, hogy egy „európai" opció esetén London nem nagyon várhatja, hogy az Európai Unió egyeztetett válaszokat adjon a felmerülő globális kihívásokra, hiszen a tagállamok között nyílt és látens érdekellentétek feszülnek, így az EU kül- és biztonságpolitikájába való betagozódással Nagy-Britannia globális szerepe csökkenhet. Eía ellenben a britek az utóbbi megtartása érdekében kilépnek az európai keretekből, akkor az európai pouvoir-juk látja annak kárát. A dilemma feloldásához az EU-nak és az Egyesült Királyságnak is meg kellene találnia a megfelelő „súlycsoportját": jelenleg ugyanis az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai szempontból alacsonyabb súlycsoportban van, mint amelyikben lennie kellene (punching below its weight), miközben az Egyesült Királyság - legalábbis a törekvései szerint - a tényleges és fenntartható képességei fölötti súlycsoportban akar szerepelni (punching above its weight).37 A britek nagyhatalmi státuszának egyik lényeges eleme a független nukleáris elrettentő vagy ütőerő. A független brit (és francia) nukleáris képesség ambivalens érzéseket válthat ki Washingtonban. Történelmi távlatból szemlélve a kérdést: az amerikaiaknak a szovjetekkel a nukleáris erők korlátozásáról, csökkentéséről, majd egyes kategóriák felszámolásáról folytatott tárgyalásai során bizonyos komplikációkat okoztak a brit és a francia nukleáris képességek, mert Moszkva azokra hivatkozva többször is megnehezítette az amerikai tárgyalók dolgát. A nukleáris képességek terén, általánosságban szólva, jelenleg ugyanaz a helyzet, mint a hagyományos képességeknél: az Egyesült Államoknak gyakorlatilag nincs szüksége a brit (és a francia) nukleáris erőkre. A védelmi kiadások egy jelentős részét mindkét európai országban a nukleáris képességek fenntartása emészti fel; ahogy Paul Cornish céloz rá a 2010. októberben nyilvánosságra hozott brit védelmi fehér könyvről írt tanulmányában, a „drága »heavy metal« fegyverrendszerek, gyakran a hidegháború örökségeként, kevés relevanciával bírnak a 21. századi nemzetközi biztonságra, és torzító hatásuk lehet a funkció/költség értékarány tekintetében".38 A biztonságpolitikával és azon belül a nukleáris képességekkel foglalkozó brit szakértők egyik doyenje, Michael Cox pedig egy 2013. június 13-án tartott parlamenti meghallgatáson felvetette azt az elképzelést, hogy ha az Egyesült Királyság feladná a nukleáris képességeit, könnyebb lenne az Egyesült Államoknak más „nukleáris" hatalmakat is rábeszélnie arra, hogy kövessék a britek példáját.39 Cox elképzelése végső soron az amerikai hegemóniát erősítené a világban; továbbá az általa néven nevezett két ország, India és Pakisztán esetében nehezen képzelhető el a nukleáris elrettentés- ről/ütőerőről való önkéntes lemondás. Pakisztán biztonságpolitikai helyzete ebben az esetben meggyengülne India sokszorta nagyobb népessége és hagyományos ereje következtében, míg India a legnagyobb regionális riválisával, Kínával szemben kerülne hátrányosabb helyzetbe. Ráadásul Cox a szigorú katonai szempontokon túl a politikai dimenziókat sem vette figyelembe: az Egyesült Királyság (és Franciaország) nagyhatalmi státuszának egyik pillére pontosan a „nukleáris klubba" való tartozás, olyan más - a 2014. nyár 29
