Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS SVÁJC KONFLIKTUSA - Kiss J. László: Népszavazás után, népszavazás előtt - Svájc és az EU konfliktusa
Kiss ]. László Svájc és az időközben 28 tagúvá vált Európai Unió közötti szabadkereskedelmi megállapodás nagy jelentőségű: 2012-ben a svájci export 56 százaléka (118 milliárd CHF) ebbe a térségbe irányult, és innen származott behozatalának 75 százaléka (138 milliárd CHF).17 Az 1994 végén megindult tárgyalások csak 1999 júniusában vezettek sikerhez, amikor is hét bilaterális szerződést írtak alá a felek, közöttük az egyik legfontosabb az uniós alapjogot kodifikáló megállapodás: a munkaerő (személyek) szabad áramlása Svájc és az uniós országok között. A svájci lakosság 67 százaléka támogatta a hét bilaterális szerződést tartalmazó csomagot, amely végső soron az európai belpiac legfontosabb szabályait terjesztette ki a helvét konföderáció területére. Az említett megállapodás mellett szerződés született a műszaki előírások harmonizálásáról, a közbeszerzés meghatározott szempontjairól, a szárazföldi és légi közlekedésről, az autó- és vasutak kölcsönös, valamint az agrárpiac részleges megnyitásáról, továbbá a tudományos-műszaki együttműködésről. A hét szerződés ugyan jogilag független egymástól, azonban az abban szereplő ún. Guillotine-klauzula (az egységes szerződés 25. cikkelye) össze is kapcsolta őket, azaz bármelyik megállapodás meghosszabbításának elmaradása vagy felmondása nem csupán annak, hanem valamennyinek az érvényességét is automatikusan megszűntette. Az EU a bilaterális szerződések tárgyalásakor ezzel a módszerrel többek között annak kívánta elejét vetni, hogy a svájci tárgyaló fél egyoldalúan előnyökhöz jusson, és hogy az elért megállapodás előnyei és hátrányai végeredményben mind a két szerződő fél szempontjából kiegyensúlyozottak legyenek. Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon a svájci álláspont szerint a népszavazások folyamatos rendszerében megtestesülő közvetlen demokrácia idei gyakorlata véget vetett-e az EU-hoz fűződő bilaterális szerződéseknek. A svájci felfogás szerint a munkaerő és a személyek szabad áramlásáról szóló szerződés megszüntetése ellenére, a népszavazás jelentős mozgásteret adott a kormánynak és a parlamentnek arra, hogy törvényeket fogalmazzon meg és tárgyaljon az Unióval. Aztán a nép egy második lépésben újra lehetőséget kap arra, hogy a referendum eredményeinek törvényi megfogalmazásáról véleményt mondjon. A parlamenti rendszernek a közvetlen demokrácia nem alternatívája, hanem kiegészítője. A népszavazás ugyan nemet mondott a bevándorlásra, és ezzel megkérdőjelezte az EU-val kötött bilaterális szerződések egészének az érvényességét, ám Bern szerint mind Svájc, mind az EU érdekelt abban, hogy a bilaterális szerződések mégis fennmaradjanak. A valódi kérdés persze az, hogy a svájci kormány képes-e egy olyan megállapodásra, vagy létezik-e olyan jogi formula, amelynek segítségével a munkaerő szabad áramlását összhangba lehet hozni a mennyiségi korlátozás gyakorlatával. 184 Külügyi Szemle
