Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS SVÁJC KONFLIKTUSA - Kiss J. László: Népszavazás után, népszavazás előtt - Svájc és az EU konfliktusa
Kiss ]. László Népi kezdeményezés a tömeges bevándorlás ellen A helvét politikában a külföldiek túlzott jelenlétéről és a bevándorlás mennyiségi korlátozásáról szóló kezdeményezések (Uberfremdungsinitiativen) története meglehetősen hosszú múltra tekinthet vissza. Az első nagy referendum a Nemzeti Akciópárt (ma Svájci Demokraták, Schweizerische Demokraten) vezetőjéről elnevezett, 1970. évi Schwarzenbach-kezdeményezés volt, amely radikális módon, a lakosság 10 százalékában kívánta meghatározni a külföldiek arányát. A referendum a rekordnagyságú, 74 százalékos részvétellel és az „igen" szavazatok 46 százalékával Európa-szerte nagy visszhangot váltott ki. Az eredményen felbuzdulva két kis párt, a Nemzeti Akciópárt 1974-ben, a Republikánus Mozgalom pedig 1977-ben szintén hasonló kezdeményezést indított útjára, ám azok már kevesebb támogatást - 34,2, illetve 29,5 százalékot - kaptak. A viszonylagos sikertelenség nem kis mértékben arra volt visszavezethető, hogy az 1974 és 1976 közötti recesszió következtében mintegy háromszázezer külföldi úgy döntött, hogy elhagyja Svájcot. Az elmúlt húsz évben a bevándorlásról szóló vitát elsősorban az a Svájci Néppárt (Schweizerische Volkspartei, SVP) kezdeményezte, amely addig főként a menekültpolitikával szemben kötelezte el magát. A jobboldali-konzervatív párt számos, a menedékpolitika szigorítására vonatkozó javaslattal állt elő, és fellépett az európai integrációhoz történő mindenfajta közeledéssel szemben. Ezek a témák az SVP látványos felemelkedéséhez vezettek: a párt választói tábora az 1990-es évek eleje óta csaknem megháromszorozódott.3 1980 után, mintegy húsz éven át, a bevándorlás éves volumene nem volt nagyobb, mint 43.000 fő. Az igazi változást a gazdasági és pénzügyi válság, illetve az euróválság elmélyülése hozta magával. Az ugyanis Svájcban az uniós tagállamokhoz képest kevésbé volt érezhető, mi több, az ország a válságban még növelni is tudta versenyképességét. Munkanélküliségi rátája 2013-ban sem haladta meg a 3,7 százalékot. Nem véletlen, hogy Svájc vonzereje egyre növekedett. Az európai uniós államok munkanélküli vagy éppen a magasabb svájci fizetések által motivált, viszonylag magasan képzett polgárai növekvő számban jelentek meg az alpesi ország munkaerőpiacán. Lakossága 2004 és 2014 között mintegy 800.000 fővel gyarapodott, és mára elérte a 8 milliót. A nettó éves bevándorlás 80.000-re, 2013-ban 125.000-re emelkedett. Ez a tartósnak mondható tendencia oda vezetett, hogy a Svájcban élő külföldiek aránya elérte a 23,8, az első generációs svájciaké pedig a 15 százalékot.4 2013-ban a külföldiek megoszlását tekintve az élen az olaszok és a németek álltak, 16 és 15,6 százalékkal; őket követték a portugálok 13,4, a franciák 5,8, a koszovóiak 4,8 és a szerbek 4,5 százalékkal, valamint a spanyolok 4, a törökök 3,7, továbbá a makedónok 3,3 és a britek 2,1 százalékos részaránnyal. 178 Külügyi Szemle
