Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - A NÉMET ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG LÉTREJÖTTE - Pócza Kálmán: Politika és alkotmánybíróság: a Bundesverfassungsgericht létrejötte
Politika és alkotmánybíróság Mivel nem volt még tisztázott a státusza, az alkotmánybíróságra kezdetben úgy tekintett a minisztérium, mint egy neki alárendelt bíróságra. Akkoriban a kormány szemében sem bírt a testület különösebb tekintéllyel, miközben a nyitva hagyott kérdések sora eleve megnehezítette, hogy döntéseivel azt ki tudjon vívni magának. Előbb ugyanis a saját státuszának kérdését kellett tisztáznia ahhoz, hogy a döntéseit annak megfelelően fogadják el. A tekintélyt parancsoló státuszért azonban komoly harcot kellett vívnia működésének kezdetén: korántsem volt eldöntött tény ugyanis, hogy egy olyan erős és nagy tekintéllyel bíró testület jön létre, amilyennek ma látjuk. Az alkotmánybíróság ugyanakkor viszonylag szerencsésnek mondható közegben kezdhette el a működését: a föderális berendezkedés, a tartományok öntudatossága és központosítás-ellenes hozzáállása, valamint az ellenzék sajátos érdeke (legyen még egy erős ellensúly a szövetségi kormányzattal szemben) kellő manőverezési lehetőséggel kecsegtette. Az elnöki pozíció nem volt erős ugyan, de a Bundestag belső megosztottsága, a kormánykoalíció tagoltsága és szűk többsége, valamint a Bundesrat tagoltsága potenciális és taktikai „koalíciós" partneri pozíciót jelenthetett az alkotmánybíróság számára. A hatalommegosztás ilyetén rendszerének is köszönhető, hogy a tisztázatlanul hagyott „státuszkérdést" a későbbiekben a maga javára tudta eldönteni, illetve hogy tekintélyét, s annak révén a tényleges hatalmát is ki tudta terjeszteni az ötvenes évektől kezdődően. Részben tehát e szerencsésnek mondható konstelláció tette lehetővé, hogy az alkotmánybíróság a német hatalommegosztás rendszerének egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Érdekes módon, az alkotmánybíróság hatásköre tekintetében már korán kialakult egy széles konszenzus, azaz külön kompetenciákért nem kellett megküzdenie. Egy igen széles jogkörű bíróságról lévén szó, inkább az okozott a bírák számára problémát, hogy az alkotmánybírósági törvénybe végül belekerült az alkotmányjogi panasz lehetősége. Ez nagyon nagy munkaterhét jelentett, főleg a kezdeti időkben és kifejezetten csak az első szenátusnak, amelyik kezdetben kizárólagos kompetenciával rendelkezett az alkotmányjogi panaszok elbírálása terén. Ami problémának tűnt az első szenátus szempontjából, az ugyanakkor elősegítette az alkotmánybíróság beágyazódását. A választópolgárok viszonylag gyorsan és igen nagy számban éltek az alkotmányjogi panasz lehetőségével, ami az alkotmánybíróság tekintélyének növekedéséhez is pozitívan járult hozzá.80 Az alkotmánybíróság döntéseinek elfogadását, legitimitásának növekedését ugyanakkor az is elősegítette, hogy a bírákat is konszenzusos módon választották meg - még ha e kompromisszum nehéz szülés is volt, és leginkább egy külső kényszer hatására jött létre, ráadásul akkor is csak titkos, a nyilvánosság számára teljesen átláthatatlan háttéralkuk segítségével. Bár ez utóbbi demokratikus legitimációs szempontból kérdésesnek tűnik, az alkotmánybíróság tekintélyét mégiscsak növelte. Az a tény, hogy kompromisszum révén választják a bírákat, nagymértékben elősegítette azt, hogy a későbbiek 2014. tavasz 127
