Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - KATONAPOLITIKA ÉS NONPROLIFERÁCIÓ - Kis-Benedek József: A Közel-Kelet katonai sajátosságai
Kis-Benedek József A kilencvenes évektől kezdve a térség haderőinek fejlesztésére jelentős hatást gyakorolt a viszonylag alacsony olajár. 1992 és 1998 között egy hordó olaj ára 18 dollár volt, míg 1974 és 1980 között 31,5 dollár körül mozgott. Mára ez jelentősen megváltozott, hiszen a mai hordónkénti árak meghaladják a 100 dollárt. Az arab és az iszlám országok évtizedek óta megosztottak az olajembargóval kapcsolatban, hiszen elsősorban saját érdekeiket nézik. A védelmi fejlesztésekre értelemszerűen nagy hatást gyakorol, hogy az adott ország olajexportáló vagy olajimportáló kategóriába tartozik-e. A politikai és a katonai változások hatással voltak a fegyverkezési programokra is. Izraelt például pozitívan érintette az oslói békefolyamat, amely csökkentette a szembenállást azokkal az országokkal, amelyekkel a szerződést aláírta. Ennek alátámasztására csak egy adat: Izrael az Egyiptommal kötött 1979-es békeszerződése következtében a védelmi kiadásait a GDP korábbi 30%-os részesedéséről 7%-ra csökkentette.1 Megállapítható azonban, hogy ez a tendencia sem örök, hiszen a feltételek megváltoznak, a szerződések is átírhatók, esetleg felmondhatok. Azokkal az országokkal szemben, amelyekkel ellenséges viszonyban áll, Izrael jelentős anyagi eszközöket fordított a katonai képességek kialakítására. Ennek lett a következménye a nagy hatósugarú repülőgépek beszerzése (F-15I), a műholdas hírszerzőképesség megteremtése, a korai riasztó rendszerek kiépítése (elsősorban a Golán-fennsíkon), illetve védelmi képességek kialakítása a nagy hatótávolságú rakéta fegyverek (Arrow-2 rakétaelhárító-rakéta rendszer), illetve a rövid hatótávolságú rakéták ellen (Vaskupola rendszer). A Perzsa-öböl menti országok folyamatosan fejlesztették fegyveres erőiket, ennek következtében minőségi fölénybe kerültek a térség nagy államával, Iránnal szemben. Védelmi képességüket nagymértékben növeli az Amerikai Egyesült Államokkal kialakított jó kapcsolatuk is (például Katarban az Egyesült Államok a térség egyik legnagyobb katonai bázisát hozta létre). Az öbölháború után a Közel-Kelet országai katonai fejlesztésének legfőbb irányát a hadműveleti és a hadászati rakéták, valamint a tömegpusztító fegyverek kombinációja jelenti, amivel a nyugati országok hagyományos fegyveres erői és a saját erők közötti szakadékot kívánják áthidalni. Vannak olyan államok, amelyek céljukat korszerű szenzortechnológiával, precíziós fegyverek vásárlásával, C4I2 rendszerekkel, hatékonyabb katonai szervezetekkel próbálják elérni, de az általános katonai gondolkodás és az annak megfelelő fejlesztés inkább az aszimmetrikus hadviselési képességek megteremtése irányába mutat. Ebből adódóan szövetségünk és hazánk számára a legnagyobb kockázatot a térségből kiinduló aszimmetrikus fenyegetések, ezen belül is a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elterjedése jelenti. A térség erőviszonyainak elemzése szempontjából azonban nem a mennyiségi, hanem a minőségi fejlesztésnek van jelentősége. A minőségi oldalt vizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy Izrael és az arab országok haditechnikai színvonala és harckészültsége között akkora a különbség, hogy egyetlen arab országnak (vagy több arab ország összefogásának) sincs esélye arra, hogy hagyományos eszközökkel háborút nyerjen az 80 Külügyi Szemle
